Chester Bennigton vs. remete

Hogyan lehet az, hogy egyes emberek olyannyira halálosan boldogtalanok, hogy lemondanak az életükről? Eldobják az életüket – mondjuk erre. Holott persze itt sajnos sokkal többről van szó. Gondoljuk csak meg, micsoda szenvedés lehet a vívódásokkal teli, odáig vezető út. Mekkora, önmagunkkal vagy a világgal szembeni gyűlölet, harag, düh kell ahhoz, hogy leküzdve az egyik, ha nem a legerősebb ösztönt az önfenntartás ösztönét kiterveljük és véghezvigyük önmagunk kinyírását. Itt van egy viszonylag új eset: Chester Bennington, a rajongott popsztár esete. A világ értetlenül áll a dolog előtt – közli a média, online/offline: újság, TV, rádió. Mindene megvolt, amire egy átlagember vágyik: pénz, világhír. Mivel azonban nem vagy átlagember régen tudod, hogy a pénz nem boldogít. Esetleg azt is el tudod képzelni, hogy ha rengeteg pénzed lenne, mit csinálnál. Ha megfelelő ideig és alaposan végig játszod ezt a gondolati játékot, elvben eljuthatsz odáig, hogy meglátod, amennyiben az összes fizikai igényedet kielégítetted, nem lesz, ami motiváljon, ami érdekeljen egyáltalán. Zsákutca? Meggyőződésem, hogy az. Ki kell tolatni, vagy megfordulni!

De, amikor kiértünk, akkor merre? Régóta, mondjuk a múlt század harmincas éveitől kezdődően közismert, hogy a merre? vissza-visszatérő, kínzó kérdésére adandó válasz érdekében pop és jazz zenészek sora fordult az alkoholhoz és drogokhoz. Sok esetnek aztán válasz nélküli csúf vége lett, önpusztító élet vagy éppenséggel öngyilkosság. A szerencsésebbek, mint például a Beatles tagjai, akik inkább a tudat kitágításának lehetőségét keresték, bár így kezdték tovább is mentek a meditáció irányába. Ez egyrészt új, sikeres lökést, dinamizmust adott a pályájukon, másrészt megtartotta őket a normális életkereteken belül.

Úgy gondolom, hogy ez a vízválasztó. Az, hogy minek adjuk az elsőbbséget, a tudatnak (a léleknek, a spiritualitásnak, a mentálisnak) vagy az anyagnak, a testnek, a fizikai vágyak kielégítésének. A Dhamma, a Buddha tanításának legfőbb tézise, hogy a tudat mindent megelőz. Ez teljesen nyilvánvaló, mivel az egész fizikai létünk azon alapul, azon keresztül tanuljuk értjük (úgy ahogy) és éljük meg létünket (konkrétan), és az életet (általánosságban). Viszont választanunk kell, és tudatosan vagy tudattalanul választunk is, hogy minek legyen elsődlegessége. Továbbá, hogy ez a primátus milyen mértékű legyen. Az anyagi, az érzéki örömöktől való teljes elfordulást választó, erdőbe elvonuló remete és mondjuk Chester Bennington a skála két szélső esete. Közte a fekete-fehér közötti lehetőség, a szürke megszámlálhatatlan változata. Valahol itt vagyunk mi.

Aztán, ha a pénz, mint látjuk nem boldogít, akkor az elsőbbséget a nem-anyaginak, tehát a tudatinak kell adnunk? És azt hogyan kell csinálni? Erre nagyjából annyi válasz lehetséges, mint ahányan felteszik a kérdést. Beleszülethetünk hitbe és vallásosságba családilag. Sorcsapások fordíthatnak az Isten keresése vagy éppenséggel a tagadása felé. De elkezdhetjük keresni nekünk megfelelő spirituális utat is. Életünk egyik alapvető kérdése ez. Érdemes foglalkozni vele. Az életminőségünk a tét.

Száday Rezső

Forrás: női világ