Arról hogy fiziológiailag hogyan működik, arról ma már meglehetősen sokat tudunk. Egy bizonyos pont után viszont megállni látszik a tudomány. Ugyanis nem látjuk, hogy a fiziológiai működést mi határozza meg. Ezt pedig azért lenne fontos tudnunk, mert ennek életmódunk és életminőségünk szempontjából alapvető jelentősége van.

Egy korábbi, a tudatos emberről szóló Homo conscius c. cikkem azzal fejeződik be, hogy „Ki gondolta volna, hogy a Buddhának köze lehet az életmódhoz?” Erről a kérdésről kétféle okból kell és érdemes beszélni.

Egyrészt azért, mert nagy általánosságban az életmód alatt többnyire csupán a test (helyes táplálkozással és mozgással való) megfelelő fizikai karbantartását értik, aminek valóban nagy a jelentősége, de a végcél nem lehet pusztán ez. A megfelelő fizikai állapotra (formára) a tudat (a tartalom) megfelelő fejlesztésének érdekében van szükség. A tudat pedig mindent megelőz, hiszen az határozza meg működésünket, továbbá annak segítségével tartjuk a kapcsolatot a külvilággal. A tudat fogalmába pedig ezúttal fogadjunk be mindent, ami nem anyagi bennünk, tehát az érzékelés/értelmezést, az elmét (az okosságot/intelligenciát) az érzelmeket, a gondolatokat az emlékeket stb.! Mindezek hatalmas jelentősége akkor lesz nyilvánvaló, ha szem előtt tartjuk azon krónikus testi vagy tudati betegségek (diszharmóniák) egyre hosszabb listáját, amelyek megjelenése nem vezethető vissza egyértelműen valamely fizikai (pl. baleseti) eredetre (tehát lelki, mentális, tudati, eredetűeknek tekinthetők) és az orvoslásukra fordított költségek egyes közegészségügyi becslések szerint az összes egészségügyi ráfordítások mintegy háromnegyedét teszik ki.

Másrészt azért érdemes beszélni a kérdésről, mert a Buddha szókép az átlagos érdeklődésű emberekben a legkülönbözőbb képzeteket hívja elő. A legszélesebb körben valamiféle kedélyes indiai istenségnek gondolják, de a szó mindenféle, például étel, ital és zenei szóösszetételekben is megjelenik.

A igazi Buddha és tanítása

Ha a megfelelő életmód jellemzőjének a testi és lelki (tudati) harmóniát, a békét és a boldogságot tekintjük, akkor nyilvánvaló, hogy a Sziddhattha Gótama (szanszkritül Sziddhártha Gautama) nevű mintegy két és fél ezer évvel ezelőtt élt ember szerepe, aki egy revelatív élményt követően határozta el, hogy életét az emberi szenvedésből kivezető út megtalálásának szenteli. Törekvéseinek eredményeként, pusztán a testének és tudatának megfigyelése segítségével buddha azaz megvilágosodott lett. Mivel a megvilágosodás kifejezést is nagyon sokféleképpen használják, fontos leszögezni, hogy a megvilágosodás itt azt jelenti, hogy a (történeti, sákjamuni) Buddha meglátta számtalan korábbi életét, felismerte a természet törvényét (Dhamma, szanszkritül dharma) és kilépett a folytonos újraszületéssel járó u.n. létforgatagból. Jelen vizsgálódásunk szempontjából a lényeg a Dhamma, ami egyaránt jelenti a természet törvényét a tanítást valamint a szenvedésből kivezető utat (hiszen a Buddha ezeket tanította).

A tanítás szerint az élet immanens része a dukkha, (egyszerűsített fordításban) a szenvedés egyik fő oka a tudatlanság, azaz, hogy nem ismerjük a természet törvényét (ami persze törvényszerűségek sokaságát jelenti). Amennyiben tudjuk, hogy hogyan működik a természet és benne az ember, valamint, ha annak megfelelően élünk nem fogunk szenvedni. Esetünkben viszont a dukkha a szenvedés fogalmába a közönséges fizikai fájdalomtól az élet nem megfelelő voltáig minden beleértendő, ergo mindenki szenved, mert senki nem tudja megoldani, hogy az összes nem kívánt dolgot elkerülje és az összes kívánatost elérje. Ilyen formában a szenvedés univerzális, mivel nem létezik magyar, amerikai, orosz, német stb., vagy akár keresztény muszlim, zsidó, buddhista stb. szenvedés. Éppen ezért jogos a remény, hogy az univerzális bajra, a szenvedésre létezik univerzális, tehát minden emberre egyformán érvényes, univerzális gyógymód.

Tisztázásra szorul az is, hogy jóllehet voltak szerzetesi életet élő követői, a Buddha nem volt (legalábbis az általános értelemben vett) vallás alapítója. Egyebek mellett azért se, mert tanítása az ismeretre, a megértésre és nem (valamely magasabb rendű lénybe, istenbe vetett) hiten, dogmákon alapszik. Mi több a tiszta, eredeti tanítása, a különböző buddhista irányzatokkal és ágazatokkal ellentétben semmiféle rítust, rituálét, szertartást sem tartalmaz, azaz mentes mindenféle vallásosságtól, szektásságtól. Elfogadása semmiképpen nem jelent áttérést más vallásra, tanításának megfogadása/követése által csak jobb keresztény, muszlim, zsidó, buddhista stb. lehet az ember.

A Buddha egyik alaptétele szerint nagyon fontos a gyakorlat valamint az elmélet szoros egysége és párhuzamos művelése. A gyakorlat sarkalatos része a Vipassana meditáció, több száz évre való feledésbe merülése az elmélet eltérő értelmezéseit eredményezte. Ez, valamint a tanításhoz hozzátett és abból kihagyott elemek együttesen járultak a különböző buddhista irányzatok/ágazatok kialakulásához. Annak ellenére, hogy a tanítás korábban hatalmas területeken elterjedt, maga a Vipassana teljesen eltűnt, amíg az eredeti tisztaságában megőrzött technika a XIX. század végén elő nem került a myanmarbeli kolostorok mélyéről. Szerencsére ez egyúttal azt is jelenthette, hogy az időközben kialakult kolostori gyakorlattól eltérően laikusok számára is hozzáférhetővé tették, ami teljesen megfelelt a Buddha eredeti intencióinak, hiszen a Dhammát ő is minden rendű és rangú embernek szánta és tanította.

Röviden az elméletről

Amikor életünk javításának módját keressük, akkor a különféle javaslatok, módszerek zavarba ejtően hatalmas kínálatával találkozunk. Sajnálatos módon az eredményesség többnyire csak hosszú időszak után mutatkozik, vagy (szélsőséges esetben, életvég utánra vonatkozó) ígéret marad. Merre induljunk? A válasz megadásánál érdemes arra gondolnunk, hogy valamely probléma (pl. betegség) megoldása elképzelhetetlen magának a problémának az alapos ismerete és az előidéző okoknak a feltárása nélkül. (Hatékony terápia elképzelhetetlen anamnézis és diagnózis, nélkül.) A Buddha tanítása eleget tesz a fenti kritériumoknak. Mindaddig, amíg nem tárjuk fel a szenvedés teljes körét (pl. azt sem ismerjük fel/el, hogy szenvedünk) és a szenvedés okait, nem lehet esélyünk a folyamatos és tartós jobbításra. Legfőképpen, hogy ő a mostani számtalan közkeletű, csupán a tudat felszínén ható (javítgató) módszerrel szemben a szenvedés teljes és végleges megszüntetésének ambiciózus célját tűzte ki maga elé. Ez viszont tapasztalata szerint kizárólag a tudatalattink legmélyéig (a tisztátalanságok gyökeréig) terjedő tisztításával érhető el.

Vizsgálódásai során úgy találta, hogy a természet törvényével kapcsolatos (fent említett) „tudatlanság” mellett még két másik fő ok létezik: a sóvárgás és az elutasítás. Némi túlzással azt mondhatjuk, hogy életünk azzal telik, hogy a vágyaink után futunk és menekülünk a kellemetlenségek, a nehézségek elől. Félreértés ne essék, lehetnek kívánságaink és elkerülendőnek tekintett dolgok, a szenvedést a ragaszkodás okozza. Továbbmenve az igazságot keressük és mégis értelmezésekkel foglalkozunk, értelmezési problémáink (és előítéleteink) vannak. Gondoljuk meg, hogy ugyanaz a kutya mennyire mást jelent egy kutyabarátnak vagy egy kutyától félő embernek. Nem gondolunk rá, de a világot nem olyannak látjuk, mint amilyen hanem gyakran olyannak, amilyennek látni szeretnénk. Jó esetben sokszor utólag látjuk, hogy helytelenül ítéltünk meg dolgokat, személyeket, másokat vagy magunkat, ami természetesen nem megfelelő, számunkra is hátrányos szó- és tettbeli viselkedéshez vezetett. Rossz esetben fogalmunk sincs arról, hogy mi a baj, egyszerűen csak érzékeljük azt, és szenvedünk.

A Vipassana háttere

A Buddha idejében beszélt páli passana szó nézést, szemlélődést, a vi toldalékkal együtt befelé nézést, szemlélődést, belátást jelent. A meditációs technika lényege egyrészt a testszerte jelentkező közönséges fizikai érzetek (hideg, meleg, fájdalom, viszketés, bizsergés, stb.) szemlélése, mégpedig azért, mert felismerte, hogy az anyag és tudat szoros kapcsolatban és olyan kölcsönhatásban állnak egymással, amely szerint minden anyagi történéshez tartozik valamilyen tudati változás és hasonlóan minden tudati történésnek van egy anyagi, (fent említett testi, fizikai) megfelelője ráadásul még akkor is, ha ez nem tudatosul bennünk (ha nem figyelünk fel rá, nem veszünk tudomást róla). Viszont mindez azt jelenti, hogy a testérzetek megfigyelése lehetővé teszi a tudat megfigyelését. Felfokozott izgalmi helyzetben, amennyiben a figyelmünket a szélsőségesen felgyorsult szívverésre és légzésre összpontosítjuk, hamarosan azt tapasztaljuk, hogy ez utóbbiak normalizálódó tempójával a tudatunk is lenyugszik. Nem mellékesen az érzékelt fizikai érzetek nemcsak, hogy teljességgel mentesek bármiféle, a korábbi tudatalatti tartalmak által befolyásolt értékeléstől, értelmezéstől hanem azok kizárólag a megfigyelő ottani és akkori tiszta igazságát jelentik. A meditáció során úgy figyeljük a dolgokat, ahogy vannak és az eredmény az lesz, hogy úgy fogjuk látni a dolgokat ahogyan azok valójában vannak.

Vizsgálódásai során a Buddha úgy találta, hogy a tudat működésében négy lényeges elem különíthető el. Az első a vinnyána valamilyen történés puszta regisztrálása (pl. értesülés egy hangról), második a szánnya a felismerés (ami lehet jó vagy rossz, pl. dicsérnek vagy szidnak, vagy egyik sem, azaz semleges) védana minősítés (kellemes vagy kellemetlen érzés/érzet, esetleg semleges), szankhára reakció/reagálás, (tudati szennyeződés, sóvárgás vagy elutasítás, késztetés, reakcióminta). Ez a négy elem felfogható egy modulnak, és a modulok olyan, minden képzeletet felülmúlóan nagyszámú és sokféleségű sorozatot alkotnak, amelyben az egyik modul outputja a következő inputja, a következő outputja pedig a következőutáni inputja és így tovább. Ezek az elemek egyrészt az elképzelhetetlen sebességgel lefutó folyamatok mozzanatai, másrészt felgyülemlett, tárolt készletek. (Ehhez döbbenetesen hasonló dolgokról számol be Nádas Péter a klinikai halál állapotában szerzett élményeiről írva, beszélve  pl. https://letkerdes.hu/2008download/5lkk_20081120_nadas_peter.mp3(28. perc)  „A tudatnak valamennyi tartalma lehívható és jelen van, semlegesen rögzítünk valamennyi beáramló képet, és erre dolgozódik rá valamennyi más forma, az értelmi és az érzelmi feldolgozás, ami aztán később a tájékozódásban segít.”

A Vipassana „mechanizmusa”

Problémáink abból adódnak, hogy nem vagyunk tudatosak, nem uraljuk a tudatunkat, tehát a fenti folyamatok esetlegesen, és a korábbi tudattartalmak által megszabottan, automatikusan mennek végbe, vakon reagálunk. Amennyiben például egy óhaj a hozzá való ragaszkodás miatt a fenti folyamat szerint többször, ismételten lefut, a mind erősebb reakciók során kívánsággá, vággyá végül szenvedést okozó sóvárgássá, hasonlóképpen egy elkerülendő dolog enyhe nem kedvelése elutasítássá, haraggá, gyűlöletté erősödik. Ráadásul akár úgy is, hogy mindez csupán a háttérben a tudat alatt megy végbe, tehát úgy, hogy nem is veszünk róla tudomást. Még az is előfordulhat, sőt gyakran elő is fordul, hogy egy olyan, normál esetben semleges ügyből, mint a szomjúság (dühöt, haragot) szenvedést fejlesztünk ki, amikor azt érezzük, hogy jó lenne valami kis víz, elég szomjas vagyok, miért nem adnak már inni, komolyan szomjan halok stb.

A mindennapi életben „ördögi kör”- ről beszélünk, amikor egy rossz helyzetet követő események sorozata egyre rosszabb helyzetet eredményeznek. Hol lehetne ezt megszakítani? Látható, hogy az első három elemnek nincsen (gyümölcse) következménye. A negyediknek viszont van. A megoldást az jelenti, ha a megfigyelt testi érzetekre, legyenek azok bármily kellemesek vagy kellemetlenek nem reagálunk. A Buddha ugyanis arra a felismerésre jutott, hogy az emberi élet feltétele a folyamatos anyagi (táplálék be, életfolyamatok, hulladék el) és tudati áramlás. A tudati áramlás az anyagihoz hasonlóan megy végbe. Ha az anyagi bevitel megakad az áramlás fenntartása érdekében a szervezet a megfelelő tartalékaihoz nyúl. A tudati működés szempontjából, ha például nem jutunk hozzá vízhez a szánnya rossz minősítése miatti védana kellemetlen testi érzetére a szankhára a kialakuló reakció ciklikus ismétlődésével fokozatosan homlokráncolás, elégedetlenség, türelmetlenség, harag stb. következésképpen szenvedés lesz. Amennyiben viszont nem reagálunk, tehát a védana nem eredményez új szankhárát az „áramlás” fenntartása érdekében helyére a tudatalatti (szennyeződés) készletből felszínre kerülő régi szankhára lép be (használódik fel). Ez a viselkedés amellett, hogy tudatosabbá tesz, segít leszokni a sokszor káros vakreakciókról, és nyilvánvalóan a tudat negatív tartalmaktól való (ha tetszik mentálhigiénés) tisztítását jelenti. Ez óriási jelentőségű felismerés, hiszen pontosan a negatív tudattartalmak azok, amik következtében boldogtalanok vagyunk vagy szenvedünk.

Több, mint valószínű, hogy a különböző (fejlettségű) tudati szinteknek megfelelően minden élőlény működése ehhez hasonló, vagy legalábbis ehhez hasonló mintázatot mutat. Minket azonban most főképp az ember működése érdekelt és derűlátással tölthet el a lehetőség, miszerint a szenvedés univerzális problémájára létezhet univerzális megoldási lehetőség életünk békésebbé, harmonikusabbá, boldogabbá tételének a lehetősége.