Prof. Dr. Dr. Med. Univ. Vipassana

A hatalmas kérdőjelet generáló címben egyszerűen egymás mellé került a Nyugat és a Kelet, amennyiben az alábbiakban foglaltak a megbillent/megborult mentális egyensúly, harmónia helyreállítása érdekében teendő akadémikus lélektani orvoslás és egy ősrégi meditációs technika a Vipassana lehetőségeit és korlátait kívánja vizsgálni. Sajnálatos módon a Nyugat gyakran rosszul értelmezett felsőbbrendűségből, vagy túlzott szkepticizmusból eleve elutasítja az egészség fenntartására vagy helyreállítására hivatott, Kelet kínálta módszereket. A mértéktartó szkepticizmus természetesnek vehető, mert bár meglehetősen tökéletlen a kereskedelemből vett párhuzam, de például korábban a hirdetésekről is azt tartották- persze leginkább csak a „bon mot” – szintjén, hogy a 60-70%-uk hatástalan. A baj csak az, hogy nem feltétlenül és biztosan lehet tudni, hogy melyek esnek ebbe a „hatástalan” tartományba. Mindazonáltal megérné, ha a zsigeri elvetés helyett az ígéretesnek tartható eljárásokat megvizsgálná és bizonyítottság (elfogadhatóság) esetében beemelné a saját gyógyító kánonjába. A vizsgálatok pedig rávilágíthatnának arra, hogy minek hol a helye, mire lehet alkalmas/alkalmatlan az egyik ill. a másik kultúrából, felfogásból származó eljárás.

Mindez annál is fontosabb, mert alapvetően az életünkről az életmódunkról van szó, még akkor is, ha a Nyugat életmód alatt korlátozóan, túlnyomórészt a fizikális jóllétünkkel kapcsolatos magatartásokra, tevékenységekre gondol. Ez abból a legalábbis kérdéses, a közelmúltig inkább csak a Nyugaton uralkodó anyagi-központú felfogásból származik, amely a fizikainak, a testinek nagyobb fontosságot tulajdonít mint a lelkinek, a szelleminek. Pedig gondolkodóba ejtő azon betegségek (diszharmóniák) egyre hosszabb listája, amelyek jelentkezése nem vezethető vissza egyértelműen valamely fizikai (pl. fertőzéses, mérgezéses vagy baleseti) eredetre – tehát lelki, mentális, tudati, eredetűeknek tekinthetők – és az orvoslásukra fordított költségek egyes közegészségügyi becslések szerint az összes egészségügyi ráfordítások mintegy háromnegyedét teszik ki!

A Nyugat megoldása a pszichoterápia

A mindennapi életükben felmerülő, kisebb nagyobb, átmeneti vagy tartós, kellemetlen vagy káros következményekkel járó problémájukat önállóan megoldani képtelen, szélsőséges esetben saját magukra vagy a környezetükre kockázatot sőt veszélyt jelentő embereknek adható vagy esetenként szükségszerűen adandó, tudományosan megalapozott, szakszerű megoldással a – szigorúan véve terápiák közé nem sorolható segítő, támogató beszélgetést folytató – mentálhigiénés szakemberek, valamint komolyabb esetekben a pszichoterápiát alkalmazó (bölcsész végzettségű) pszichológusok továbbá a súlyosabb, krónikus mentális zavar/betegség (skizofrénia, mániás depresszió) esetén gyógyszerek felírására is jogosult (orvosi végzettségű) pszichiáterek szolgál(hat)nak. Egységes osztályozásról nem lehet beszélni, de a három legismertebb (analitikus, kognitív, humanisztikus) pszichoterápiás elmélet alapján, több mint kétszáz módszert és ezek kombinációit különféle (egyéni, pár, csoport, intézeti) formákban alkalmazzák.

A probléma eredete valamilyen eseménysorozat vagy ismétlődően előforduló kellemetlen szituációk (riadalom, megszégyenülés, szorongás, mellőzöttség súlyosabb esetben abúzus) következményeként kialakuló trauma, a harmonikus tudati működést akadályozó mentális gubanc, ami mindaddig, amíg fel nem oldják jelentős mértékben negatívan befolyásolja az életvitelt. Talán nem elvetendő párhuzam fedezhető fel a trauma és az idegbecsípődés között. Hirtelen, rossz mozdulat vagy helytelen tartás eredményeként fellépő idegbecsípődés okozhat olyan fájdalmat, ami az izmot görcsben tartva megakadályozhatja a kiváltó ok, a becsípődés megszűnését. A pszichoterapeuta feladata, hogy a traumát a tudati görcsöt feloldja és ezzel lehetővé tegyen egy jobb életminőséget. Ekkor mit csinál? Fáradságos munkával megkeresi a tagadások, hárítások, eltolások, elfojtások és hárítások alatt megbújó elsődleges gócot. A siker elérését nehezíti az a jelenség, amit a kognitív terápiás szemlélet az információk diszfunkcionális feldolgozásának nevez.

Az interperszonális kapcsolatban végzett kezelés alapeszköze a túlnyomórészt az intellektust felhasználó kommunikáció, amelynek során két ember között elképzelés átadás-átvétel folyik, jó esetben őszintén, nyitottan. Ez utóbbi a kliensnek nem mindig sikerül tökéletesen. A kommunikáció lényege, hogy valakinek a fejében kialakul egy (bármilyen, bármivel kapcsolatos) elképzelés az először gondolattá alakul, ami végül a tudatában mondattá formálódik. A másik emberhez érkező mondat gondolattá válik, amivel kapcsolatban ennek a másiknak is lesz egy (ismereteit és érzelmeit magában foglaló tudattartalma által átszínezett) az eredetihez hasonló, de mégiscsak másfajta elképzelése. A két elképzelés között a többszörös áttételek esetlegessége miatt nyilvánvalóan mindig lesz valamilyen (nagy/kicsi?) különbség.

Az akadémikus lélektani módszerek használhatóságával kapcsolatban nagy benyomást tett rám például az élvonalbeli Stanford University nagy hírű, felkészültségű és tapasztalatú professzora Irvin Yalom Szerelemhóhér című, tíz pszichoterápiás esetét leíró könyvének egyik fejezete, amelyben viszolygása ellenére önmaga számára is meglepően, egy rettenetesen kövér nő esetét vállalta el. A nagy kínlódva elinduló, a vége felé csoportterápiát is bevonó pszichoterápiás munka során fokozatosan önmagát is javítva, páciensével együtt csodálatos sikert értek el. Lenyűgöző volt olvasni, ahogy a terapeuta az egyes traumatizáló állomásokon keresztül visszagombolyította a szálakat. A felfedezése után a klienst ráébresztette annak különböző dolgokhoz való téves viszonyára, beállítottságaira, önmagával kapcsolatos helytelen érzelmeire. Ennek a lelki „izomgörcsöt” feloldó hatásnak a következtében elindulhatott a trauma mind teljesebb feldolgozása. A terápia lezárásaként sor került az elengedhetetlen, a kliensben a félreértelmezések felismerésére és reálisabb helyzetértelmezésre való képesség, valamint stresszkezelés és jobb megküzdési taktikák/stratégiák kialakítására. Vajon tudhatja-e ezt a Vipassana?

Egy egyedülálló meditációs technika

Ehelyütt nem érdemes belemenni, hogy jogosan vagy sem, de célját és módszerét tekintve, kultúrától és szokástól függően hihetetlenül sok mindent neveznek meditációnak, ezért talán elmondható, hogy ennek is több száz fajtája lehet, a relaxációtól(?) a nevetésmeditáción és a forró fürdős meditáción keresztül egészen a Vipassanáig.

Történetesen a Vipassana alatt is több mindent értenek. Az Indiában két és fél évezrede beszélt páli passana szó szemlélődést a vi szócskával együtt befelé történő vizsgálatot, szemlélődést, belátást fejez ki. A világszerte ismert bestseller író Elisabeth Gilbert életének válságos időszakában egy indiai ashramban keresett menedéket és felépülést, ahol a könyvtárban bukkant rá egy ezzel foglalkozó könyvre. A technika kipróbálása a reveláció erejével hatott rá, nehézsége miatt viszont a meditáció tízpróbájának minősítette azt. Minderről az Eat Pray Love (magyarul Ízek, imák, szerelmek) c. könyvében olvashatunk, amelyből egyértelműen kiderül, hogy ott az U Ba Khin hagyományvonalán, az S.N. Goenka tanítása szerinti Vipassanáról volt, valamint a továbbiakban is erről lesz szó.

A meditációs technika lényege, hogy a tudatnak a légzéstudatosító anapana meditációval végzett lecsendesítése valamint koncentrálttá tétele után a test módszeres szkennelésével olyan közönséges fizikai érzeteket kell keresni, mint a viszketés, zsibbadás, feszülés, izzadás, fájdalom stb. (Nem mellékesen ez az anapana az alapja a különféle mindfulness technikáknak.) A feladat az, hogy legyenek ezek bármilyen kellemesek vagy kellemetlenek ne reagáljunk rájuk, csupán objektíven szemléljük azokat. A meditáció különlegessége többek között abban áll, hogy az összes többivel ellentétben nem a tudattal vizsgálja a tudatot, hanem a testérzetek megfigyelésével vizsgálja a tudatot ill. a test-tudat kapcsolatot, kölcsönhatást. A feldühödött ember légzése és szívverése abnormálisan felgyorsul. Amennyiben (és ezt hasonló esetben mindenki kipróbálhatja) figyelmét képes a dühét kiváltó okról elterelni és objektíven csak a (testérzetekre) légzésére és a szívverésére koncentrálni ezek visszatérnek normál állapotukba, a düh is elszáll és a tudat lenyugszik.

Az alapok elsajátítása észszerűen egészséges embereknek tartott tíznapos, bennlakásos (részvételi díj nélküli, tisztán adományalapú!!) Vipassana tanfolyamon történik. Az előző szakasz végén feltett, az eredményességre vonatkozó kérdésre bárki megadhatja a választ, ha megnézi a neten elérhető büntetőintézetekben készült három dokumentum film egyikét. A Dhamma fívérek c. filmben a meditálók éppenséggel, pl. életfogytos (gyilkosság miatt tényleges életfogytig tartó fegyház büntetését töltő) elítéltek a meditációs munka eredményeként találták meg életük traumatizáló pontjait és jutottak olyan felismerések birtokába, amik döbbenetes változást előidézve helyre billentették korábban nyomorúságos életüket és eredményeztek számukra egy sokkal elviselhetőbb, békésebb és harmonikusabb életet. Ráadásul egy privát szférát súlyosan korlátozó, felzaklató és erőszakkal átitatott szörnyű környezetben. Hogyan lehetséges ez?

A gyakorlás eredményeként először is a dolgokat nem a tudatalattinkban lévő tartalmak által befolyásoltan, hanem úgy fogjuk látni, ahogyan azok valójában vannak. Továbbá egyrészt tudatunk uralásával elkerüljük az intellektuális kontrollunkon átgázoló zsigeri cselekedete(ke)t. A sokszor emlegetett – valójában kontrolláltságot jelentő – tudatosság nem is feltétlenül és elsődlegesn arra való hogy emlékezzünk arra pl arra, hogy hol tettük le a kulcsunkat, telefonunkat stb.. Másrészről megszabadulunk a tudatunk közvetlenül elérhetetlen mélységében lévő olyan szennyeződéseitől, mint a félelem, harag, bosszú- vagy becsvágy, irigység, féltékenység stb. továbbá az olyan késztetésektől, beégett reakcióktól, amelyek esetenként döntően befolyásolják (negatívan) az életünket. Ezek helyébe olyan pozitív tudattartalmak, tulajdonságok kerülnek, mint tudatosság, elfogadás, éntelenség.

Említésre érdemes, hogy Yalom professzor maga is végzett egy 10 napos tanfolyamot, amit nagyon élvezett. Az ezzel kapcsolatos beszámoló (Útban önmagamhoz, Park Könyvkiadó 2019) viszont arról tanúskodik, hogy a technikát nem látta át teljességében. Ami sajnos rosszabb, valamit csúnyán félreértett.

Összevetés

Sokan megkérdőjelezhetik a kijelentést, de mi emberek a rengeteg és nagynak látszó felszíni különbség ellenére a végső lényeget tekintve egyformák vagyunk. (lsd. https://nepszava.hu/3117455_hogyan-mukodik-az-ember) Ezt bizonyítják a lelki egészségünk helyreállítását célzó két különböző eszközrendszerben felfedezhető azonosságok. Az egyik, a „diszfunkcionális információ feldolgozás” azaz, hogy a dolgokat nem úgy látjuk ahogyan vannak. Másrészről fel kell ismernünk, hogy életünk inherens részét képezi a magyarul egyszerűsítve többnyire csak szenvedésként említett dukkha, amely fogalomba a közönséges fizikai fájdalomtól az élet nem megfelelő voltáig minden beleértendő, továbbá, hogy az észszerűen normális életvitelünket akadályozó pszichológiai rendellenessége(ke)t a tudatunkban lévő negatív tudattartalmak okozzák. Ami a Nyugaton a mentálhygiéne az Keleten a Buddha tanításának végső esszenciáját jelentő hármas kívánalom egyike, ami úgy szól, hogy „tisztítsd a tudatodat!” (Itt kell említeni és nem lehet eléggé hangsúlyozni, hogy a széles körben elterjedt elképzeléssel ellenkezően a Buddhaként, a Megvilágosodottként ismert Sziddhattha Gótama nem volt vallásalapító! Eredeti tanítása nem tekinthető, legalábbis a hagyományos értelemben vett vallásnak.)

A „nyugati” pszichológia a neurobiológiával, agykutatással karöltve mindig is törekedett arra, hogy valami módon hozzáférjen a számunkra közvetlenül el nem érhető tudatalattihoz, megértse működését és képes legyen pozitívan befolyásolni. A test-tudat kapcsolat teljes körű törvényszerűségének buddhai felismerése megadta ezt a lehetőséget. (James és Lange is ráérzett valamire lsd. https://coachplusz.hu/a-vilag-legnagyobb-tudosa/) Az intellektuális kommunikáción alapuló terápiás törekvések esetében alapvető jelentősége van a kliens nemének, korának valamint a rengeteg tényezőt magába foglaló kulturális hátterének. Éppen ezért az adott kliens számára (leg)alkalmas(abb) eljárás megtalálása nem mindig egyszerű. A Vipassana univerzális, mert a követendő technika mindenki számára ugyanaz. Például a diszfunkcionális információfeldolgozás klienssel való megértetését, a helyzetértelmezésre való képességet klienstől függően valószínűleg más-más pszichoterápiás eljárással lehet kialakítani. Ugyanez elérhető a meditáció gyakorlása során, mert amikor a testérzeteket objektíven figyeljük, tehát semmit nem teszünk hozzá, csupán úgy szemléljük azokat ahogy vannak, az azt eredményezi, hogy a dolgokat úgy fogjuk látni ahogy vannak.

A két – a nyugati és a keleti – megközelítés közötti összehasonlításhoz nézzünk egy esetet, amikor valaki az attribútumait összetéveszti az „én” -jével, tehát abban a tévhitben él, hogy ha nem teljesít jól szülőként, társaságban, sportban a munkahelyen stb. akkor „ő” alkalmatlan, használhatatlan stb. Az ilyen, esetenként súlyosan szorongó kliensek sokszor látszólag jelentéktelen események miatt is veszélyeztetve érzik magukat, A klinikai megoldás a dezidentifikáció, tehát a személytelenítés. Yalom professzor írja Egzisztenciális pszichoterápia c. könyvében, hogy a „terapeuták a megmondhatói, hogy mennyire eredménytelen ez az intellektuális ráhatás, a páciensek szóbeli buzdítása arra, hogy szakadjanak el önmaguk egyetlen tulajdonságra való redukálásától, hiszen rengeteg szerepük rengeteg egyéb tulajdonságuk van és azok összessége teszi ki a személyiségüket. Ennek előmozdítására különböző trükkös módszereket kell bevetniük.” Ez egyáltalán nem véletlen, hiszen nemcsak „rövid útszakasz újratervezéséről” van szó, hanem egy évek alatt kialakult, beégett hozzáállás-rendszert kell, intellektuális úton átprogramozni. Személytelenítésnek a Vipassanában is van szerepe, amennyiben törekedni kell arra, hogy ne azonosuljunk a testérzettel, pl. a fájdalommal pusztán figyeljük azt. És valóban (mivel a változás állandó) a szenvedés sem tart örökké, egy idő után megszűnik. (Ez volt az, amitől a Vipassana kipróbálásakor Elizabeth Gilbert is lázba jött, ugyanis a friss szúnyog csípésekre koncentrálva azok egyszer csak megszűntek viszketni!). Szóval csupán törekedni kell a nem azonosulásra, a többi a törvényszerűségeknek megfelelően lezajlik a tudatban.

A rendszeres gyakorlás eredményeként tapasztalati úton a tudatalattinkba beleég az élet három alapvető lényege a szenvedés és a változás (legyünk felkészülve mindkettőre) valamint az éntelenség. A „belülről érkező változás” (lsd. A hasonló c. interneten elérhető dokufilmet) eredményeként önkéntelenül elkezdünk kisebb jelentőséget tulajdonítani önmagunknak, mintegy leépíti az egot, ami érezhetően megkönnyíti az életünket. Hogy milyen következményekkel jár a túl nagy ego ahhoz viszont kitűnő támpontot ad Brian Holidaynek Az Ego az ellenség c. „példatára”.

Záró gondolatok

Két, egymástól gyökeresen eltérő alapokon nyugvó, mentális problémák megoldására, ha tetszik tudatunk fejlesztésére, életünk elviselhetővé, jobbá tételére szolgáló megközelítést vizsgáltunk, röviden. Köztudomásúlag pszichoterapeuták is járnak terápiába. Yalom professzor 750 órás első terápiáról számol be, amiről nem lehet tudni, hogy milyen hosszú (több havi, évi?) időszakra szól. Bárhonnan is, bérmilyen lelki, tudati állapotból indulunk, a folymatos fejlődéshez ajánlott napi kétszer egyórás gyakorlással és egyszeri 10 napos Vipassana tanfolyammal a meditáló évente 830 órát tölt el. Mellékszálnak minősíthető de az eredményt tekintve mégsem teljesen következmény nélküli az a tény, hogy a terápiás kezelések kapcsán figyelemre méltó financiális kérdések merülnek fel, mint pl. az egészségpénztárak költségkímélő megfontolásai, ugyanakkor a szóban forgó meditáció esetében teljes kommercialitás mentességről beszélhetünk.

Ami az alkalmazhatóságot illeti remélhetően kiderült, hogy a gyógyszerezést igénylő (a pszichiátria körébe kerülő) esetek kivételével jó eséllyel egyaránt alkalmazható mind az egyszerű vagy kombinált pszichoterápiás eljárások valamelyike, mind a szóban forgó meditációs technika. A Vipassana tanfolyamon – és ezt fontos kiemelni – kizárólag csak észszerűen egészséges emberek vehetnek részt. Téved, aki úgy gondolja, hogy csak a meditációt övezi „megítélési bizonytalanság”. Vannak, akik a pszichológia vitathatatlanul nagy befolyású alakját, Freudot – valószínűleg elfogultságtól nem mentesen – korszakos zseninek (a Freud életrajz-író és kolléga Ernest Jones) mások (pl. az orvos-történész Mikkel Borch-Jacobsen) bizony sarlatánnak tartják. Éppen ezért érdemes megnézni, hogy a lenyűgöző tudású igazán nagyok, mint Yalom professzor vagy Popper Péter, Ranschburg Jenő milyen józan mértéktartással beszélnek a pszichoterápiáról és annak lehetőségeiről.

A negatív tudattartalom akár a felszínhez közel, akár a mélyben mindenkiben ott van. Ezért fontos (mindenkinek, lásd a Dhamma fívérek c. film 12. perctől) a mentálhygiéne, a börtönökben pedig elengedhetetlen, ahogyan Dr Ron Cavanaugh börtönpszichológus vallja. A filmből egyébként úgy tűnik, hogy amennyiben a tudatalattiban elég mélyen van, súlyos traumával is lehet normális (pszichoterápiás igény nélküli!!) életet élni. Kell-e súlyosabb traumát elképzelni, minthogy Istentől elrugaszkodott helyen, egy elhagyott ház előtt 6 évesként rád bízzák a kisöcsédet és ott hagynak? A különböző nevelőszülőknél eltöltött hányódás után a felnőtt Grady Bankhead is egy ideig normálisan élt, feleséggel, gyerekekkel, sőt azt mondta, hogy„korábban úgy éreztem, tényleg remek életem van”. De az időzített bomba végül felrobbant, az eredmény tényleges életfogytiglan lett. Ebből viszont az látható, hogy a tisztítást a legmélyebb rétegekig el kell végezni. A gaz gyökerestől való kitépésére van szükség, mert például a tarack 1-2 %- át kitevő csöppnyi, földben maradt gyökere a teljes növény ismételt kifejlődését teheti lehetővé. Ez a pszichoterápia tekintetében az elsődleges góc megtalálását és eltávolításának szükségességet jelenti, mert ahogyan Yalom professzor írja egyik könyvében előfordulhat, hogy „a szenvedés megszüntetésére összpontosító terapeuta elmulasztja a tudat mélyebb rétegeiben szükséges munka elvégzését.” Ezt ő nemcsak, hogy nem engedte meg magának, hanem terápiás céljaként a személyes gyarapodásra és alapvető jellemváltozások kialakítására is törekedett. Nyilvánvalóan ez a cél a Vipassana esetében is. Ehhez folyamatos és tartós gyakorlás mellett olyan életmódváltozásra van szükség, amelyben követjük a fent említett hármas igény második és harmadik kívánalmát: „tartózkodj a káros cselekedetektől és tégy üdvöset” mégpedig azért, mert enélkül hatékony meditáció nem lehetséges.

Talán nem meggondolatlan kijelentés, hogy minden ember kimondva, kimondatlanul boldogságra vágyik, pedig sokszor kevesebb szenvedés is jól jönne, meg békésebb, harmonikusabb élet. Viszont mindenért tenni kell. Elindulni mindenképpen érdemes. Reménykedjünk abban és szurkoljunk annak érdekében, hogy mindenki találja meg a neki megfelelő utat.