Kinn már a sötét, téli délután. Benn az otthonos nappaliban, érezhetően lezárult a délután kötelező szakasza a közeledő játszás ígéretével. A nagyobbik végzett a kémiával is, ami azt jelenti, hogy miután megtanulta az ásványi szenekről szóló anyagot átbeszélgettük az egészet, majd egyhuzamban felmondta a leckét. Éppen az alacsony szekrény előtt, a földön ülve pakolta be a másnapra szükséges könyveket és füzeteket a táskájába, amikor a szobájában tanuló öccse jött le a lépcsőn, és jelenti, hogy készen van a tanulással. Az ebédlőn keresztül érkeznek is az amerikai konyha felől a papától, az engedékeny természetemnek számon kérően hangzó, ellenőrző kérdések: ez is megvan? azt is átvetted? majd a záró kijelentés: nem akarom hallani, hogy valamelyik négyest hoz haza. Merthogy majd megmutatja az ő bizonyítványát. Azzal talán lehet híreskedni, de a mama, bár nem volt rossz tanuló, kötelező példaként nem hozható fel a fiúknak. Meggyőződésem szerint egyik se számít, egyébként.

(tovább…)