EGO

“Megfáradt szív az én szívem, de jó – senkinek se tudna ártani…” Ezt a búcsúszöveget írta vérével a múlt században egy cédulára a “kétpisztolyos Crowley” az USA 1-es számú közellensége, rettegett bűnözője miután a rendőrség végre nyomára lelt és tűzharcban megsebesítette. Nem sokkal ezt megelőzően barátnőjével autózott és az őt igazoltatni akaró rendőrt lelőtte, majd kiszállt a kocsijából és a teljes tárat beleengedte a halott rendőrbe. Micsoda önbecsapás, mekkora orbitális ego kellett ehhez?

Én, én, én, enyém, nekem ez jár, hogy képzelik, hogy velem ezt meg lehet csinálni stb. Ismerős? A legjobb persze az angolul beszélőknél: én = I. Így nagybetűvel és nem csak mondat elején, hanem mindig.

(tovább…)

Levélféle unokámnak

Drágaságom

Azért is szerettem volna, hogy elgyere hozzám, hogy kicsit beszélgessünk, mert úgy érzem, nehézségeid vannak. Meggyőződésem szerint elég érett gondolkozású vagy ahhoz, hogy erről nyíltan és őszintén beszéljünk.

Ez amiben most vagy, nem egyszerű időszak se a fiatalnak sem a szülőknek, nagyszülőknek. Ez az az időszak, amikor a családban lévő, ott beágyazott (egyik?) gyerekből az önállóságra, függetlenségre törekvő felnőtt alakul ki. Keresi a  helyét, a felnőtt önmagát. Helykeresése és törekvései időnként ellenállásba ütköznek, amikre sokszor tagadással, sőt esetenként lázadozással válaszol. Ezt pedig a fiataloknak nem mindig sikerül olyan formában előadniuk, hogy az (időnként joggal, időnként jogtalanul) ne irritálja a felnőtteket. A türelmetlenkedésre, a feleselésre, visszabeszélésre, vitatkozásra, felnőttek igazának (esetleg jogtalanul való) kétségbe vonására stb. gondolok. Ugye, hogy van ilyen? Ilyenformán ez az átalakulási folyamat a legritkább esetben zajlik le (szerencsés esetben kisebb, ritkán nagyobb) konfliktusok nélkül.

(tovább…)

Érthetetlen, hogy miért csinálják?

Iskolakezdéskor felmerülő szülői aggodalom, hogy az új közegben, esetleg az átlagostól valamiképpen eltérő gyerekük nem lesz-e bántalmazás céltáblája. Ilyenkor merül fel a kérdés, hogy egyáltalán miért csinálják ezt a gyerekek? Egyszerűen érthetetlennek tűnik, hogy mi jót találnak a gonoszkodásban?

Látszólag nincsen egyszerű válasz, pedig azok, akik ismerik a dhammát, a természet törvényét és tudják, hogy a világ és benne az ember hogyan működik, azok tudhatják a választ.

(tovább…)

Kérdés – válasz -intelligencia

Szerencsére az esetek nagy többségében a címben lévő első két dolog egyensúlyban lehet.

Kérdés: Hoztál kenyeret?

A válasz: vagy igen vagy nem.

Érvényes kérdésre érvényes válasz.

Sajnos azonban rengeteg helyzet van, amikor az ügy nem ilyen egyszerű,. Gyakran kimondottan problémás, sőt esetenként sokak számára gyötrelmes lehet pl. az olyan kérdés, hogy mi az élet értelme, miért sújtja őket egyik csapás másik után, és így tovább.

Nem tudom – mondjuk a klasszikus görögök közül – ki ismerhette fel először, hogy amennyiben egy kérdésre nem adható válasz, akkor a kérdés feltevése lehet helytelen (érvénytelen kérdés). A múlt század olyan – nagyszerű filozófusoknak is tekinthető – fizikus óriásai, mint Planck, Bohr, Einstein, Heisenberg közül sem mindenki számára volt ez ilyen egyértelmű. (Lsd. Heisenberg, A rész és az egész c. könyvét).

(tovább…)

Kell-e, és ha kell miért?

Mármint a pride, a szexuális kisebbségek identitásmozgalma és főleg az ehhez kapcsolódó felvonulás. Sokszor és régóta hallott (középen állók?) által megfogalmazott vélemény és, alamuszi álliberális szólam, hogy “nincsen semmi kifogásom a homoszexuálisok ellen, de …”. Szóval szerintük ne legyen felvonulás, mert felesleges felhajtás, megbotránkoztatás stb.. Ezt persze rögtön cáfolja egy ismerősöm tapasztalata, amiről tiszteletet parancsoló önkritikával a következőt írja FB posztjában:

“… ott voltam a magukat látni engedők között. Többször észrevettem saját magamban a másság elítélését, és most végre tudtam tenni is azért, hogy ne ezt, hanem az együttérzést erősítsem. Jó volt a sokszínű embertömeggel együtt érezni. Hogy a vonulók nem megbotránkoztatni akarnak, hanem elfogadást és szeretetet és toleranciát vágynak. Hogy ne kelljen szégyenkezve, rejtőzve élniük. Így nekem is könnyebb megbarátkozni olyan tulajdonságaimmal, amiket eddig elítéltem és rejtegettem magamban.”

(tovább…)

Hogyan alakulnak ki az érzelmeink?

Tündéri csattanóval fejezi be Ongjerth Hanna Ahmad c. egyes szám első személyben írt tárcáját (in Nyitott mondat 2019. április 18.), ami arról szól, hogy Ahmadnak elege lesz a német beszéd és íráskészség munkafüzetében szereplő feladatból, fellázad, hogy ezt ő nem csinálja. Ettől a tanárnő, önmaga számára is kicsit érthetetlenül megharagszik és megkéri Ahmadot, hogy üljön hátrébb, ne zavarja a munkadinamikát. A feszültséget fokozó Ahmad persze először nem, majd a szünetben mégis hátrébb ül.

Pár nap múlva összefutnak a teakonyhában és Ahmad a kredencen lévő műanyag pohár felé mutatva érdeklődik, hogy – az meg honnan van?

(tovább…)

Lehet-e, szabad-e sajnálni az elkövetőt?

Sokan talán nem is értik, hogy hogyan lehetne. A kétszeres gyilkost (mondanák), aki tök részegen 160-al beledurran egy piros lámpánál álló kocsiba és megöl két tehetséges fiatal fiút. A most előkerülő eset a tavalyi Dózsa György úti, szintén féknyom nélküli és hasonlóan kettős halállal járó gázolást követő gyűlölet reakció hullámokat váltott ki. Közben a gyűlölködők nagy része nem is érintett.

Sírva kért bocsánatot a szentendrei úton súlyos balesetet elkövető O. Áron “Két család életét tettem tönkre felelőtlenségemmel. Azt is tudom, nem tudok jobban bocsánatot kérni tőlük. Nem telik el úgy nap, hogy ne járna a fejemben az a bizonyos nap. Mégis kérem a két fiú családját, hogy bocsássanak meg nekem. Nem tudok, és nem is tudok semmit felhozni a mentségemre.” Még azt is mondta, hogy a börtön könnyebb lesz annál, mint ami utána rá vár majd a kinti életben.

(tovább…)

Száraz november

Eddig jó, tehát teljesen száraz volt a november. Egy csepp eső nem jött.

Hülyülést félretéve azon gondolkoztam, hogy egyszerűen csak a divat kapta így fel ezt az egy hónapra vállalt alkoholmentességet, vagy okosodunk is? Jó volna ez utóbbiban hinni, ahogy egyértelműen látszik, a megmozdulás mind szélesebb körben jelenik meg.

Boldogabb helyeken persze már azon is gondolkodnak, hogy november, vagy január lehetne az igazi hónap, továbbá vizsgálják a száraz hónap hatását is. Nagyjából az látszik egyszerűbb következtetésnek, hogy egy ilyen hónap leszoktatásra (nyilvánvalóan) nem alkalmas. Mindenesetre akár sikerült, akár nem, aki felvette a kesztyűt az nagyobb mértékben vált képessé különböző szituációkban visszautasítani az alkoholt. Az egy hónapos absztinencia hatását a testre és a májra nem vizsgálták, ezzel kapcsolatban már régóta rendelkezésre áll elég sok okosság. (tovább…)

Tudattalan távollét

Ez meg mi a bánat kérdezheti valaki. Hát éppenséggel lehetne a tudatos jelenlét ellenkezője. Nyilván, akik kitalálták és használják a tudatos jelenlét fogalmát tiltakozni fognak, hogy nem így gondolták. Azt hiszem tudom hogyan gondolták, mert foglalkozom a tudatosság, tudattalan és tudatalatti kérdéseivel. De aki nem az mit fog érteni ebből? Sajnos nekem, és tartok tőle nagyon sokunknak, a jelenlét annyira kötődik a fizikai helymeghatározáshoz, hogy – finoman szólva – nem kézenfekvő a két szó összetételéből alkotott fogalom értelme.

Meggyőződésem, hogy szerencsésebb lenne mindennapi tudatosságról, sőt egyszerűen tudatosságról beszélni. Ugyanakkor már ezzel is lehet baj, mert a legtöbb embernek a tudatos vagy tudatosság szó nem mond túl sokat. Pedig itt csak a tényleges ellentéttel kéne szembeállítani, mégpedig a tudattalannal, sőt még egyértelműbben az automatikussal. Ha valamit automatikusan csinál az ember, az azt jelenti, hogy nem tudatos, nincs ott a tudatával (távollét) a tudat alattijára hagyatkozik. Mi baj lehet ezzel, merül fel a kérdés? Nagyon sok helyen, főként ezoterikus szövegekben, valamint keleti tanításokban megtalálható a a tudatosság fontosságára való figyelmeztetés. Sokkal ritkábban találkozhatni viszont az ehhez kapcsolódó indoklással, magyarázattal, hogy miért is?

(tovább…)