A hatalmas kérdőjelet generáló címben egyszerűen egymás mellé került a Nyugat és a Kelet, amennyiben az alábbiakban foglaltak a megbillent/megborult mentális egyensúly, harmónia helyreállítása érdekében teendő akadémikus lélektani orvoslás és egy ősrégi meditációs technika a Vipassana lehetőségeit és korlátait kívánja vizsgálni. Sajnálatos módon a Nyugat gyakran rosszul értelmezett felsőbbrendűségből, vagy túlzott szkepticizmusból eleve elutasítja az egészség fenntartására vagy helyreállítására hivatott, Kelet kínálta módszereket. A mértéktartó szkepticizmus természetesnek vehető, mert bár meglehetősen tökéletlen a kereskedelemből vett párhuzam, de például korábban a hirdetésekről is azt tartották- persze leginkább csak a „bon mot” – szintjén, hogy a 60-70%-uk hatástalan. A baj csak az, hogy nem feltétlenül és biztosan lehet tudni, hogy melyek esnek ebbe a „hatástalan” tartományba. Mindazonáltal megérné, ha a zsigeri elvetés helyett az ígéretesnek tartható eljárásokat megvizsgálná és bizonyítottság (elfogadhatóság) esetében beemelné a saját gyógyító kánonjába. A vizsgálatok pedig rávilágíthatnának arra, hogy minek hol a helye, mire lehet alkalmas/alkalmatlan az egyik ill. a másik kultúrából, felfogásból származó eljárás.
Sajnálom, elnézést, bocsánat…
…, már bocsánat, én kérjek bocsánatot?
Olvasom Sally Rooney Baráti beszélgetések c. könyvét és egyszer csak beugrik, hogy a szereplők – valamilyen hangulattal, viselkedéssel elkövetett vagy szóbeli bántásukért stb. – milyen sokszor kérnek elnézést egymástól szóban, többször email vagy messenger üzenetben. Az önreflexió szép példái ezek. Aztán a téma gondolat-láncolatán tovább haladva eszembe ötlik, hogy az Agymenők c. sorozatban is feltűnően sok esetben teszik ezt, de többnyire egy harmadik felkérésére, felszólítására. Nagyon sokszor persze vonakodva. (tovább…)
Kósza gondolat
Itt ez a blogsorozat, amelyik komoly, mint a májgyulladás (ez a hülyeség honnan jön?). Mindenesetre úgy tűnik fellazításképpen érdemes lehet valamit beszúrni, (botlókő, ez talán nem illik ide). Vegyük ehhez a szemetes mellé helyezett két tejes dobozt, ahogy most nézegetem a felső csíkon lévő feliratot. Hm, nyilvánvalóan a szavatosságról szól(hat). A két különböző betű felett könnyen elsiklok. A nem magyar formátumú dátum OKT 12 és OKT 19 röviden megakaszt, de talányosnak az időpont 20:50 és 18:00 megadása tűnik. Vajon mit jelenthet? „Justement” ebben az időpontban jár le a szavatosság? Az angol pedig még ilyet is tud, hogy „in time” és „on time”, azok közül melyik? Nádas Péter azt vallja, hogy nincsen határ, csak átmenet van. Meg kéne várnom a megadott időpontot, hogy meglássam mi történik, ha egyáltalán? Szóval?
A hiba bennem van. Értelmet keresek, ami ugye értelmetlenség.
A függés rejtett mechanizmusa
A függés rejtett mechanizmusa
Ha jól meggondoljuk, kisebb nagyobb mértékben mindannyian függők vagyunk még akkor is, ha a mindennapokban erre a fogalomra szinte csak a kifejezetten károsnak minősíthető következményekkel járó függőséggel kapcsolatban gondolunk. Ezek megítélése szempontjából létezőnek kell tekinteni egy, az említésre méltótól a súlyosan ártalmasig terjedő meglehetősen széles spektrumot. Hol lehet tennivalónk? Értelemszerűen mindenhol, de nagyon különböző mértékben. A kimondottan ártalmasnak ítélt esetekkel foglalkozva lényeges kérdés az érintettnek a saját életvitelével kapcsolatosan, a környezetében élőkkel kölcsönhatásban kialakuló alábecsülő vagy reális megítélése. Témánk szempontjából viszont célszerű azokkal foglalkozni, akik függőségük romboló, káros voltát fel- és elismerve megpróbálják a korrekciót.
Rajtad múlik,…
Az ember úgy gondolja, hogy életében a rajta kívül álló világnak van meghatározó szerepe, onnan vár szinte (többnyire) minden jót és rosszat, azt okolja szerencséjéért és balsorsáért – írja William HART Az élet művészete c. könyvében. Az univerzum valóban nélkülünk is van, de számunkra csak akkor és úgy létezik, ha és ahogyan azt testünkkel és tudatunkkal megtapasztaljuk (megtanuljuk). Sohasem máshol van, hanem mindig itt és most. Belső világunk megvizsgálása nélkül soha nem ismerhetjük meg a valóságos világot – csupán másoktól szerzett kérdéses valóságtartalmú elképzeléseink lehetnek azzal kapcsolatban. Arról nem is beszélve, hogy magunk is hajlamosak vagyunk hamisan látni a dolgokat. https://coachplusz.hu/hogyan-latjuk-a-vilagot/A helytelen szemléletből gyakran származnak problémák, nehézségek és szenvedés.
A felismerés, hogy a jó (békés, harmonikus, boldog) élet akadálya az elutasítás és a sóvárgás által okozott szenvedés három négy vagy még több ezer éves. A mintegy kétezer ötszáz évvel ezelőtt élt Buddhának az emberiség számára mindent felülmúló jelentőségét az adja, hogy meglátta, hogyan működik az ember. https://coachplusz.hu/hogyan-mukodik-az-ember/ Úgy találta, hogy a tudat mindent megelőz, továbbá közvetlen és kölcsönös kapcsolatban áll (az anyaggal) a testtel. A tudat négy, ciklikusan ismétlődő (mai terminológiával önerősítő visszacsatolási hurokként működő) alapvető eleme a vinnyána (észlelés), a szánnya (felismerés) védana (érzés/érzet), szankhára reakció/reagálás, közül a legnagyobb jelentőségű az utolsó mert az a felelős a ciklusok végeláthatatlan ismétlődéséért. Ennek megfelelően a szenvedés megszüntetése érdekében a meggondolás nélküli vak reagálásról kell leszoknunk. A kérdés az, hogy ezt hogyan tehetjük meg?
A Buddha eredeti célja az emberi szenvedésből kivezető út megtalálása volt, és a különböző meditációkban tett erőfeszítései eredményeként megvilágosodott. A technikák közül a legjelentősebbnek az általa kiaalakított és a halála után több évszázadra feledésbe merült Vipassana tekinthető. Ez alatt az időszak alatt a lényeges gyakorlati (tapasztalati) háttér hiánya az elmélet sokféle értelmezését és a legkülönbözőbb buddhista irányzatok kialakulását eredményezte. amelyek érdeklődése elsődlegesen a megvilágosodásra fókuszál.
A buddhai örökségből kialakultak közül különleges jelentőségű a Vipassana meditációs technikának a Sayagyi U Ba Khin hagyományvonalán alapuló S. N. Goenka szerinti tanítás, mégpedig azért, mert közvetlenül a mindennapi életet javító hatása miatt rendkívül gyakorlatias. Eredményorientáltságát igazolja, hogy az alapok elsajátításához szükséges, világszerte (több ezer nonprofit szervezet) által rendezett 10 napos, bennlakásos tanfolyamok sorozata (részvételi díj nélkül!) kizárólag adományalapon fenntartható. A kurzusok anyagi fedezetét a Vipassana jótékony hatását megtapasztaló hálás régi tanítványok pénzbeli, a szervezést és az ellátást pedig (önkéntes szolgálat) természetbeli adományai biztosítják.
A Vipassana
A Vipassana befelé való szemlélődést jelent, amikor is az érzeteket, mindenféle körülménytől és értelmezéstől mentesen úgy vizsgáljuk ahogyan vannak, és a gyakorlás eredményeként a világot is olyan valóságosan fogjuk látni amilyen. (És nem mondjuk olyannak, amilyennek szeretnénk.)
A szenvedés megszüntetésének útja a bölcsességhez (pánnya) az erkölcsösségen (sila) és a koncentráción (szamádhi) keresztül vezető út. A technika lényege, hogy (a fentiekkel összhangban) keressük (tudatosítsuk) a testi érzeteket és ne reagáljunk rájuk. Minthogy a helytelen cselekedet (hazugság, lopás stb.) zaklatottá tesz, nagyon lényeges az erkölcsös élet (sila), valamint a tudat szamádhi segítségével való lenyugtatása és koncentrálttá tétele. A bölcs ember viszont erkölcsös (sila) életet él. Ilyen formán a sila, szamádhi, pánnya hármas ugyancsak önerősítő (pozitív eredményű) visszacsatolási hurok, amelyben minden egyes elem folyamatos ciklikussággal erősíti a következőt. https://coachplusz.hu/a-vilag-legnagyobb-tudosa/
A meditáció során közvetlenül megtapasztalható az élet három lényegi velejárója: a szenvedés a (dukha), az állandótlanság (aniccsá) és az éntelenség (anátta). Testünk minden egyes, legapróbb pontján minden pillanatban van valamilyen érzet, ami pedig nem más, mint az embernek abban a pillanatban megélt (mindenféle intellektuális értelmezés nélküli!) tiszta igazsága, teljes valósága. Hétköznapi életünkben ezen érzetek elenyésző töredékéről veszünk tudomást. A meditáció során olyan közönséges fizikai érzetek felkutatása történik, mint fájdalom, feszülés, hideg, meleg, bizsergés, zsibbadás stb., méghozzá megfelelő rendszer szerinti szkenneléssel. Ennek során figyelmünket apránként sorban végigvisszük a testünkön a fejtől (hajjal borított terület, homlok, halánték, szemöldök, szemek, orr, arc stb. stb.) a lábujjakig majd a lábujjaktól a fejtetőig, és az érzet megjelenését követően továbblépünk. Kezdetben mindenfelé, a tervezett rendszerhez képest esetlegesen össze-vissza előforduló durva érzetek, mint erős viszketés, izzadás, fájdalom, lüktetés jelentkeznek. Ezek az érzetek utalnak a dukha (szenvedés) folyamatos jelenlétére függetlenül attól, hogy annak oka pl. egy rossz tartásból eredő vagy más által kiváltott közönséges fájdalomérzet esetleg egyéb az élet nem megfelelő voltáig terjedő ok (pl. elutasítás: bosszúság, hogy nem találok érzeteket! vagy a sóvárgás: annyira szeretnék érzeteket!).
A gyakorlás előrehaladtával tudatunk egyre élesebb lesz, koncentrációnk javul, a kialakított sorrenden kívüli és az erős érzetek elmaradoznak. A mind több tudatosuló pedig egyre finomabb lesz. Milliárdjainak gyors keletkezésében és eltűnésében megmutatkozik az állandó és nagy sebességű változás, az állandótlanság (aniccsá). Intellektuálisan nem is kell felismernünk, de a tudatalattinkba beleég, hogy minden átmeneti, rövid életű.
A fokozatosan egyre finomuló érzetek egységesülnek, mintha hangyák szaladgálnának a bőrünkön, finom zsibbadás, bizsergés jelentkezik, majd a rendszer szerinti szkennelés, mintegy magától felgyorsul egészen odáig, hogy például a vállnál kezdődő vizsgálódás indítása után az érzethullám hirtelen leszalad az ujjakig. Végül a fejtetőtől fentről lefelé haladás olyan, az egész testet végigsöprő csodálatos érzést kelt, mintha egy fejünkre öntött vödör víz szaladna le végig a testünkön. Nyilván nem feltétlenül az első alkalmakkor, de további türelmes és kitartó gyakorlás után a testfelület vizsgálata után a test belsejében lévő érzetek, megint csak egy kialakított rendszer szerinti tudatosítása következik, amikor is a figyelmünket elől a testbe behatolva a testen keresztül vezetve hátul kivezetjük, majd hátul be, testen keresztül és elől kivezetjük. A gyakorlatot a teljes testen elvégezve a koncentráció (szamádhi) fokának mércéje, hogy gondolatban ujjunkat testünk bármely külső vagy belső pontjára helyezve mennyi idő múlva találunk érzetet. Legvégül a koncentráció olyan foka érhető el, amelyben a test minden pontja helyén csupa apró hullámocska, rezgés, vibráció, érzékelhető. Ez a csodás érzés teljes feloldódás (banganyána) ahhoz hasonlatos, mint amikor egy kancsó vízbe cseppentett sötét színű tinta semmivé válik, eltűnik. Melyik hullámocska az én? Sem az anyagi sem a tudati rendszerben nincs egy olyan fix pont, amire azt mondhatnánk ez az én. Miként az élet első két lényegi jellemzője, hasonlóképpen az éntelenség (anattá) is megtapasztalható a meditációban.
Mire számíthatunk?
Nem lehet elégszer hangsúlyozni, hogy legyen az érzet bármily kellemetlen vagy kellemes ne reagáljunk! Ugyanis, amennyiben bosszankodunk, hogy itt fáj ott fáj, jaj nem tudok koncentrálni, vagy pedig átadjuk magunkat a kellemes, sőt kifejezetten csudásnak mondható érzetek élvezetének máris megfordultunk és masírozunk visszafele az úton, mivel a megszüntetés helyett létrehozzuk az elutasítás (nem akarom ezt a fájdalmat!) vagy a sóvárgás (még több ilyen csodás érzetet akarok!) újabb szankhárá-ját, tehát a szenvedés forrását.
A Buddha az elutasítás és a sóvárgás mellett a szenvedés harmadik forrásaként a tudatlanságot említette. Amennyiben megszűnik a „tudatlanság”, megismerjük és megértjük a természet törvényét és ezen belül az ember működését, továbbá minél nagyobb mértékben annak megfelelően élünk, annál kevesebb szenvedést okozunk magunknak és nem mellékesen szükségszerűen másoknak is. A változás pedig nem esetenkénti intellektuális megfontolásból, hanem belülről, a megfelelően megváltoztatott tudatból érkezik és miként minden spirituális fejlődés esetében az egyetlen mérce itt is az életmód változása: a békésebb, harmonikusabb élet. A cél a tudat egyensúlyának az élet legnagyobb hányattatásainak közepette való megőrzése, egyfajta emelkedett, derűs egy(forma)kedvűség kialakulása. Ugyanakkor az sem igaz,, hogy nem kívánhatunk semmit vagy nem mondhatnánk nemet. A baj a ragaszkodással van. A megfelelő és rendszeres gyakorlás eredményeként az olyan szenvedést okozó negatív tudattartalmak, mint feszültség, harag, bosszúvágy, irigység, féltékenység, félelem, türelmetlenség, elégedetlenség stb. fokozatosan leépülnek és helyükbe olyan pozitív minőségek lépnek, mint az elfogadás és türelem, kiegyensúlyozottság, nagyvonalúság.
Mindenkinek, vagy mégsem?
Univerzális módszerről van szó, amit elvben nemtől, vallástól, kulturális háttértől függetlenül mindenki használhat. A gyakorlatban azért nem, mert befogadóképességünk, készségünk (tudati szintünk) különböző. Vannak, akik (valamilyen függőségi szinten, drogosként, vásárlási – vagy munkamániásként) tudati, vagy éppenséggel fizikai fogságban lévén esetleg könnyebben felismerik, hogy szenvednek és „kereső”-vé válnak. A Ghandi tanítvány és harcostárs Vinoba Bhave elismerően szólt a Vipasanáról de végső meggyőződését a meditációnak gyerekekre és súlyos bűnözőkre kifejtett hatásához kötötte. Azóta a világban számtalan helyen tartanak sikeres gyerektanfolyamokat. A súlyos bűnözőkre tett hatását a neten elérhető olyan filmek, mint pl. a Dhamma Brothers valamint pszichológiai kutatások dokumentálják. Az Ülök és meditálok c. filmben filmben az ausztráliai Tim olyan kijelentésre ragadtatta magát, miszerint örült annak, hogy (egyébként indiai) börtönbe került (sic!), mert ott ismerkedett meg a Vipassanával. Az egyik amerikai tanfolyamot drogproblémái miatt fogházban elvégzett nő azt állította, hogy az életét mentette meg a Vipassana De érdekelheti a módszer mindazokat az erőfeszítésre hajlandó „keresők”-et, akik a mélyrehatóbb és tartósabb változást keresik.
Sokfélék vagyunk és feltételezhetően többségben vannak azok, akik úgy gondolják, nem szenvednek; továbbá, hogy az élet kellemtelenségei se nem kerülhetők el se ne csökkenthetők, tennivalójuk tehát nincsen. Sokan keresik a békésebb, harmonikusabb, boldogabb életet. De bizony nem mindenki; és nem csak az adrenalin függőkről van szó, hanem például azokról is, akik a (békés) kiegyensúlyozott életet unalmasnak találják. Van ilyen? Természetesen van.
A mindennapi élettel kapcsolatos kívánság- és igényzónák méretükben és összetételükben óriási eltéréseket mutatnak a két véglet a kaja/pia/szex és a magasabb rendű szellemi élvezetek közötti tartományban, ami viszont semmiképpen nem jelenti azt, hogy ne lenne számtalan egyszerűbb gondolkozású tanítvány a Vipassana tanfolyamokon.
A fenti, rendkívüli változást bemutató filmek megnézése még a spiritualitás iránt egyáltalán nem közömbös, két a legnagyobbak között jegyzett írónkat, valamint adományozásáról is ismert bankszakembert is érintetlenül hagyta. Az évtizedeken keresztül kiemelt szerepet játszó, az utóbbi időben visszatérő tévés kíváncsiságát felébresztette ugyan a Vipassana, de valódi érdeklődés híján nem vállalta a tanfolyam várható nehézségeit. Két (egyikük a függőség orvoslásával összefüggésben) ismert kanadai magyar pszichiáter bár egy tanfolyam erejéig kipróbálta és nagyon hasznosnak találta a Vipassanát, a Dhamma végül mégsem vált útjává. Sok olyan prominens személynek viszont mindennapi élete részét képezi, mint például a világszerte ismert és elismert izraeli történész, vagy az egyik manapság többször előtérbe kerülő, a magyarországi gyerekszegénység és mélyszegénység felszámolásán dolgozó alapítvány létrehozója és vezetője.
A tudományok lényegéhez tartozik az aktuálisan elfogadott értelmezések/tételek/modellek folytonos megkérdőjelezése. A Buddha viszont a spirituális tanításokkal kapcsolatban mondta, hogy ”ne higgyetek senkinek, nekem se!” Továbbá, hogy jól tesszük, ha figyelembe vesszük a mások által írottakból és előadottakból megszerezhető tudást, okosságot és bölcsességet. Még jobb, ha mindezek helyénvalóságát saját intellektuális vizsgálódásunk is igazolja. A legmagasabb rendű azonban mégis a közvetlen megtapasztaláson alapuló, saját magunk által megszerzett bölcsesség. A Buddha nem volt sem moralista sem idealista. Nem írt elő és nem várt el bűntelenséget, hanem azt mondta: én ezt tapasztaltam; itt a harmonikus, békés élethez és a boldogsághoz vezető út.
Rajtad áll, hogy kipróbálod-e.
A világ legnagyobb tudósa
A világ legnagyobb tudósa
Ez képtelenség, mondhatják egyesek, hiszen hogyan lehetne a különböző tudományágakat egybevetni ill. azok művelőit összehasonlítani. Mások esetleg marhaságot kiáltanak. A minősítéstől függetlenül elmondhatjuk, hogy ilyen kijelentést tenni lehet is meg nem is. Egyrészt egyezményes értékmérő híján nem lehet, másrészt pedig hétköznapi értelemben állandóan próbálkozunk hasonlókkal. Interjúk gyakori kérdései között szerepel a mi volt életében „a legnagyobb ezmegez”, vagy „a legemlékezetesebb azmegaz”? Az emberek beszélnek a legnagyobb zenészről (Bach?) Ugyanakkor lelkesültségükben komoly emberek sem tudják elkerülni a kísértést egy túlzó kijelentésre, ők azonban óvatosan fogalmaznak. Einstein például úgy vélekedik Newton szilárd testek mozgásával kapcsolatos matematikai leírásáról, hogy „talán a legnagyobb előrelépés a gondolkodásban, amit egyetlen ember valaha is hivatott volt megtenni” Mások esetleg Einsteinnel kapcsolatban tesznek hasonló kijelentést. Hagyjuk a kérdést egyelőre nyitva, és nézzünk utána az ezzel kapcsolatos válasz lehetőségének!
Tudomány és tudósok
Végső soron bajba kerülünk már a tudomány és a tudós fogalmának meghatározásánál, amire pedig szükségünk van ahhoz, hogy eldönthessük mi és ki értendő ebbe a két körbe. Mai, hétköznapi értelmezés szerint a tudomány a tudás olyan szervezett egysége, amelyhez u.n. tudományos módszerrel juthatunk. A tudományos módszernek nagyon sommásan magába kell foglalniuk a strukturált megfigyelést, a hipotézis (modell, elmélet) felállítását és bizonyítását. A tudományos módszereket alkalmazó ember pedig tudós.
Voltak időszakok, amikor tudománynak csak a természettudományokat tartották, sőt azon belül is csak azokat, amelyek tételei lehetőség szerint ellentmondásoktól mentesen, mérésekkel és számításokkal, (események helyes előrejelzésével) bizonyíthatók. Ezen szigorú korlátozás alapján nemcsak a teológia (a hittudomány) és a filozófia (az okok és miértek tudománya) de például a természettudományok körébe sorolt csillagászat és a paleontológia (őslénytan) sem lenne tudománynak tekinthető. Aztán az ismeretek bővülésével egyszer csak különleges területekre jutottunk, ahol olyan jelenségekkel találkoztunk, amelyek egyrészt éles ellentétben álltak közvetlen mindennapi tapasztalatainkkal, másrészt nem voltak rá fogalmaink, szavaink. Kezdetben a matematika nyelvezete (elsősorban a természettudományok területén, a társadalomtudományokban kevésbé) sikeresen továbbsegítette a tudományok művelőit a feldolgozás során megtapasztalt súlyos fogalmi és szóbeli deficiten. Haladás ezen a területen is van persze, de továbbra is gyakran nehezünkre esik kifejezni, megfogalmazni, amit találunk. Végső soron vezető tudósok ma már belátják, hogy a tudomány soha nem adhat teljes megértést; minden koncepció, modell és elmélet korlátozott érvényességű és csupán megközelítése a keresett u.n. „végső igazság”-nak. Talán éppen ezért az alátámasztás, bizonyítás, igazolás mellett egyre gyakrabban használják a széles körben elfogadott (vagy uralkodó) nézet kifejezést.
A fentiek alapján nem zárhatjuk ki, hogy Sziddhattha Gótama (szanszkritül Sziddhártha Gautama) a Buddha (a Megvilágosodott) tudós volt. A strukturált megfigyelés adott, téziseit a tanítása a Dhamma tartalmazza. Mi lesz a bizonyítékokkal? Megítélni valamit csak megfelelő ismeretek birtokában lehet A fizikusok elméleteik helyességét többé kevésbé inkább csak a fizikusoknak tudják bizonyítani, a biológusok tételeinek bizonyítása a biológusok számára relevánsak. A Buddha téziseinek bizonyítékairól elmondható, hogy azok intellektuális vizsgálat alapján sokak, követőik saját tapasztalatai alapján pedig feltétlenül elfogadhatók.
Ami pedig a tudósokat illeti, ha keresgélni kezdünk, óriásokat persze találunk a tudománytörténetben a filozófus, összegző, rendszerező Arisztotelésztől, az utolérhetetlen polihisztor Leonardo da Vincin, Descartes-on, Newtonon, keresztül a múlt század első felének olyan nagyjaiig, mint Einstein, Heisenberg, Schrödinger (és sokan mások). Ráadásul ez utóbbi, fizikusként számontartott tudósok eredményeinek eléréséhez meglehetős matematikai és filozófiai teljesítményre is szükség volt.
A két és fél évezredes (tézisek) felismerések érvényessége
Most nézzük meg a Buddha tanításának néhány olyan részét, amelyek fő, rendszerszintű szervezési jellegzetességek tekintetében megmutatkozó tudományos relevanciájára csupán az utóbbi másfél évszázadban elért, a korábbiakhoz képest szinte exponenciális növekedési sebességű haladás eredményeként derülhetett fény. A világ legnagyobb tudósa úgy találta, hogy az univerzum működésében nem a linearitás, hanem a ciklikusság a mérvadó. A világ nem keletkezett és vége sem lesz. A legfőbb törvényszerűség az állandó változás, az univerzumot alkotó apró anyagi részecske (páli szóval kalapa) minden képzeletet felülmúló mennyiségű és sebességű keletkezése és megszűnése, felbukkanása és eltűnése. Ugyanakkor minden összetett dolog folyamatosan és visszafordíthatatlanul esik széjjel alkotóelemeire. Az univerzum alapja két princípium: az egymással elválaszthatatlan egységben és folyamatos kölcsönhatásban álló, valamint állandó áramlásban lévő anyag és tudat. Ez azt jelenti, hogy minden anyagi történésnek van egy tudati megfelelője és vice versa. Ugyanakkor meglátása szerint a tudat mindent megelőz. Tanításában megtalálhatók az ok-okozat összefüggésének, valamint a minden mindennel való összefüggésből adódó komplexitás kérdései.
Az univerzum tágulásának múlt század elején való felfedezése vezetett a ma már széles körben elfogadott big-bang (nagy robbanás) elmélethez. Eszerint a világ egy kis méretű, de nagyon nagy hőmérsékletű és sűrűségű valami robbanásából/kitágulásából keletkezett, amely feltételezést nagyon sok elméleti és magfizikai kísérlet (bizonyítja?) támasztja alá. A buddhai tanítás a világ összehúzódásának (összeomlásának) és (kitágulásának) robbanásának nagyon hosszú időtartamú ciklusairól szól és hasonlót fogalmaznak meg olyan vezető kozmológusok, mint Neil Turok és Paul Steinhardt. Egyébként a világ nemlinearitására vonatkozó felismerés kezdete a múlt század 70-es éveire nyúlik vissza, de uralkodóvá csak mintegy harminc éve vált, ami az analizálásnak a mennyiségiből (mérhető?) a minőségi (nem mérhető?) irányába való mind határozottabb eltolódását eredményezte.
Ami az anyagi részecskék keletkezését illeti annak nagyságrendjéről a Donald A. Glaser által (1960-ban Nobel díjra értékelt) buborékkamra kifejlesztése (1952) óta van számszerűsíthető tudomásunk, ami azt jelenti, hogy ilyen részecskékből egy másodperc alatt 1023 keletkezik (1 után 23 darab 0). Nehéz elképzelni, hogy a buddhai tanításban nem átalakulásról, hanem tényleges keletkezésről és megszűnésről van szó. Könnyű viszont az atomfizikusoknak, mivel kvantumtér elméleteikben jó ideje felhagytak a szilárd részecske és az üres tér megkülönböztetésével. A nem könnyen összeegyeztethető kvantumelmélet és relativitáselmélet mai napig legsikeresebb kvantum-relativisztikus modellje szerint a kvantummező mindenütt jelenlévő folytonos közegű entitásnak tekinthető. A részecskék pedig nem mások, mint helyi sűrűsödések, energiakoncentrátumok, amelyek létrejönnek és megszűnnek. (Követik az univerzum kozmológiai mintáját?)
A minden összetett dolog felbomlik tanításban nem nehéz felismerni a termodinamika 2. (entrópia) főtételét, amiről Einstein úgy vélekedett, hogy valószínűleg az egyetlen olyan fizikai törvény, amely soha nem fog megdőlni.
A tudattal kapcsolatos felismerések/tézisek
Talán még lényegesebbek a buddhai tanításnak a tudat működésével kapcsolatos részletei. https://coachplusz.hu/hogyan-mukodik-az-ember/A keleti (indiai és kínai) holisztikus gyógyítás mindig egységben gondolkodott. Szókrátesz is úgy gondolta, hogy „A test nem gyógyul a lélek nélkül” ugyanakkor a test és tudat közötti kapcsolat felismerése, a kölcsönhatással való alaposabb foglalkozás a XIX. század elejére (Heinroth és Jacobi tevékenységére) vezethető vissza. Másrészről például – bármily hihetetlen – a tudatalatti (ill. tudatunk számunkra el nem érhető részének) létét egyes (amerikai egyetemen kutató) pszichológusok még a múlt század második felében is képesek voltak tagadni. Ma már elsődleges célként ezen rész megismerésének és esetleges befolyásolásának kutatásán pszichológusok, neurobiológusok készülékek és berendezések elképesztő arzenálját felhasználva dolgozik. A radiológia legújabb módszerei (fMRI, PET stb.) szenzációs ismeretek birtokába juttatták a kutatókat. Ugyanakkor kétségtelen tény, hogy jóllehet ezen eredmények egy része a mindennapi orvoslás fontos részeivé váltak, csupán a tudati működés ABC-jének összeállítására elegendők de a szintaxis (nyelvi jelek összekapcsolásának szabályrendszere, azaz a szó és mondatalkotás) teljes homályban marad, a működés szabályainak leírásáról nem is beszélve.
Egyelőre ott tartunk, hogy a Harvardon folyó komoly kutatások mellett pl. a Massachusetts General Hospital kutatóinak neurobiológiai kutatásai szerint, a meditáció hatásaként egyrészt a tanulásért, együttérzésért, memóriáért és önértékelésért felelős hippokampusz szürkeállományban maradandó anyagi változás (sűrűsödés) megy végbe. Másrészt a stresszért és a szorongásért felelős amigdala szürkeállományban csökken a sűrűség. Ez egyszerre jelenti a meditációval elérhető életminőség bizonyos javulásának magyarázatát, valamint a tudati tevékenységgel való strukturális anyagi változás létrehozásának (bizonyítékát?) alátámasztását. Nem mellékesen a szóban forgó vizsgálatban annak a (pl. Kabat Zinn, J. Mark és többek által kifejlesztett és elterjesztett) mindfulness meditációnak a hatását vizsgálták, amelynek egyébként éppen a Buddha által felfedezett anapana meditációs technika az alapja.
Amellett, hogy a buddhai tanításban felismerhető a kísérleti pszichológusok által bizonyított James-Lange elmélet (nem azért mosolygunk, mert jó kedvünk van, hanem azért van jó kedvünk, mert mosolygunk) sokkal lényegesebb, hogy a Buddha megtalálta azt a módot, amivel nemcsak a tudat felszínén érhetünk el változtatást, hanem amellyel a tudatalatti legalsó rétegei is elérhetők és befolyásolhatók.
A neurobiológus Antonio Damasio (a Buddhához hasonlóan) „tudatáramlásról” beszél. Sokan még sokkolónak is találhatják a kibernetika atyjának tekinthető matematikus Norbert Wiener azon kijelentését, amely szerint „Csak örvények vagyunk egy örökké áramló vízfolyamban” Megfogalmazása szerint a kibernetika „szabályozás és kommunikáció állatban és gépben” (a görög kybernetes kormányos, aki szemét a célon tartva szükség szerint forgatja a kormánykereket és ismételten javítgatja a hajó haladásának az irányát). A kibernetika lényege a visszacsatolási hurok (ciklus), amelynek minden egyes eleme hatást gyakorol a következőre, mígnem az utolsó visszacsatolja a hatást az elsőre. Pontosan erről van szó a Hogyan működik az ember c. blogban leírt modult képező 4 fő tudati elem (vinnyána, szanya, védana, szankára) esetében is. A Buddha úgy látta, hogy mivel sem az anyagi sem a tudati rendszerben nem létezik valamely jól leírható, megkülönböztetésre alkalmas, tartós esszencia, az én illúzió, és az ember nem más, mint öt (a fizikai test valamint az fentebb említett négy tudati) halmazat állandóan változó, alakuló összessége. Egybehangzik ezzel a kiemelkedő jelentőségű neurobiológus Varela véleménye: „A különféle funkciók és összetevők kombinációja egy mulandó, nem lokalizálható ént eredményez, amely azonban önmagát érzékelhető entitásként határozza meg…” Szerinte ez a mai kognitív tudomány egyik kulcsfontosságú elképzelése.
Haszon és teljesítmény
Amennyiben azt keressük, hogy minek alapján lehetne a „legnagyobb tudós” minősítést adni valakinek, akkor helyénvalónak tetszik, ha tevékenységének hasznát és a mutatott teljesítményt vesszük alapul.
Sziddhattha Gótama a tökéletes fizikai jólétet hagyta hátra, hogy megkeresse az emberi szenvedésből kivezető utat. Természetesen azzal kezdte, hogy megtanulta és kipróbálta az összes korábban felhalmozott okosságot. Végülis amit hat év kemény munkájával felfedezett az gigantikus eredménnyel járt. A világgal kapcsolatos rendszerszintű ismeretanyag tekintetében ennek az egyetlen embernek az eredménye ahhoz fogható, amit évszázadok során felmérhetetlen anyagi és időbeli ráfordítással sok ezer vagy tízezer tudós (plusz százezres/milliós nagyságrendű segítő) fáradozása létrehozott. Teljesítménye ezért egyszerűen példa nélkül álló.
Erőfeszítésének hasznaként viszont elmondható, hogy megtalálta, amit keresett, azaz az emberi szenvedésből kivezető utat. Más szóval nemcsak a tudat ABC-jét vagy a szó- és mondatalkotás mikéntjét látta meg, hanem a tudat működését, valamint a hasonlatot folytatva mondanivalóként az élet jobbá tételének módját ismerte fel. Ennek kifejtése viszont csak külön cikkben oldható meg.
Hogyan működik az ember
Arról hogy fiziológiailag hogyan működik, arról ma már meglehetősen sokat tudunk. Egy bizonyos pont után viszont megállni látszik a tudomány. Ugyanis nem látjuk, hogy a fiziológiai működést mi határozza meg. Ezt pedig azért lenne fontos tudnunk, mert ennek életmódunk és életminőségünk szempontjából alapvető jelentősége van.
Egy korábbi, a tudatos emberről szóló Homo conscius c. cikkem azzal fejeződik be, hogy „Ki gondolta volna, hogy a Buddhának köze lehet az életmódhoz?” Erről a kérdésről kétféle okból kell és érdemes beszélni.
Egyrészt azért, mert nagy általánosságban az életmód alatt többnyire csupán a test (helyes táplálkozással és mozgással való) megfelelő fizikai karbantartását értik, aminek valóban nagy a jelentősége, de a végcél nem lehet pusztán ez. A megfelelő fizikai állapotra (formára) a tudat (a tartalom) megfelelő fejlesztésének érdekében van szükség. A tudat pedig mindent megelőz, hiszen az határozza meg működésünket, továbbá annak segítségével tartjuk a kapcsolatot a külvilággal. A tudat fogalmába pedig ezúttal fogadjunk be mindent, ami nem anyagi bennünk, tehát az érzékelés/értelmezést, az elmét (az okosságot/intelligenciát) az érzelmeket, a gondolatokat az emlékeket stb.! Mindezek hatalmas jelentősége akkor lesz nyilvánvaló, ha szem előtt tartjuk azon krónikus testi vagy tudati betegségek (diszharmóniák) egyre hosszabb listáját, amelyek megjelenése nem vezethető vissza egyértelműen valamely fizikai (pl. baleseti) eredetre (tehát lelki, mentális, tudati, eredetűeknek tekinthetők) és az orvoslásukra fordított költségek egyes közegészségügyi becslések szerint az összes egészségügyi ráfordítások mintegy háromnegyedét teszik ki.
Másrészt azért érdemes beszélni a kérdésről, mert a Buddha szókép az átlagos érdeklődésű emberekben a legkülönbözőbb képzeteket hívja elő. A legszélesebb körben valamiféle kedélyes indiai istenségnek gondolják, de a szó mindenféle, például étel, ital és zenei szóösszetételekben is megjelenik.
A igazi Buddha és tanítása
Ha a megfelelő életmód jellemzőjének a testi és lelki (tudati) harmóniát, a békét és a boldogságot tekintjük, akkor nyilvánvaló, hogy a Sziddhattha Gótama (szanszkritül Sziddhártha Gautama) nevű mintegy két és fél ezer évvel ezelőtt élt ember szerepe, aki egy revelatív élményt követően határozta el, hogy életét az emberi szenvedésből kivezető út megtalálásának szenteli. Törekvéseinek eredményeként, pusztán a testének és tudatának megfigyelése segítségével buddha azaz megvilágosodott lett. Mivel a megvilágosodás kifejezést is nagyon sokféleképpen használják, fontos leszögezni, hogy a megvilágosodás itt azt jelenti, hogy a (történeti, sákjamuni) Buddha meglátta számtalan korábbi életét, felismerte a természet törvényét (Dhamma, szanszkritül dharma) és kilépett a folytonos újraszületéssel járó u.n. létforgatagból. Jelen vizsgálódásunk szempontjából a lényeg a Dhamma, ami egyaránt jelenti a természet törvényét a tanítást valamint a szenvedésből kivezető utat (hiszen a Buddha ezeket tanította).
A tanítás szerint az élet immanens része a dukkha, (egyszerűsített fordításban) a szenvedés egyik fő oka a tudatlanság, azaz, hogy nem ismerjük a természet törvényét (ami persze törvényszerűségek sokaságát jelenti). Amennyiben tudjuk, hogy hogyan működik a természet és benne az ember, valamint, ha annak megfelelően élünk nem fogunk szenvedni. Esetünkben viszont a dukkha a szenvedés fogalmába a közönséges fizikai fájdalomtól az élet nem megfelelő voltáig minden beleértendő, ergo mindenki szenved, mert senki nem tudja megoldani, hogy az összes nem kívánt dolgot elkerülje és az összes kívánatost elérje. Ilyen formában a szenvedés univerzális, mivel nem létezik magyar, amerikai, orosz, német stb., vagy akár keresztény muszlim, zsidó, buddhista stb. szenvedés. Éppen ezért jogos a remény, hogy az univerzális bajra, a szenvedésre létezik univerzális, tehát minden emberre egyformán érvényes, univerzális gyógymód.
Tisztázásra szorul az is, hogy jóllehet voltak szerzetesi életet élő követői, a Buddha nem volt (legalábbis az általános értelemben vett) vallás alapítója. Egyebek mellett azért se, mert tanítása az ismeretre, a megértésre és nem (valamely magasabb rendű lénybe, istenbe vetett) hiten, dogmákon alapszik. Mi több a tiszta, eredeti tanítása, a különböző buddhista irányzatokkal és ágazatokkal ellentétben semmiféle rítust, rituálét, szertartást sem tartalmaz, azaz mentes mindenféle vallásosságtól, szektásságtól. Elfogadása semmiképpen nem jelent áttérést más vallásra, tanításának megfogadása/követése által csak jobb keresztény, muszlim, zsidó, buddhista stb. lehet az ember.
A Buddha egyik alaptétele szerint nagyon fontos a gyakorlat valamint az elmélet szoros egysége és párhuzamos művelése. A gyakorlat sarkalatos része a Vipassana meditáció, több száz évre való feledésbe merülése az elmélet eltérő értelmezéseit eredményezte. Ez, valamint a tanításhoz hozzátett és abból kihagyott elemek együttesen járultak a különböző buddhista irányzatok/ágazatok kialakulásához. Annak ellenére, hogy a tanítás korábban hatalmas területeken elterjedt, maga a Vipassana teljesen eltűnt, amíg az eredeti tisztaságában megőrzött technika a XIX. század végén elő nem került a myanmarbeli kolostorok mélyéről. Szerencsére ez egyúttal azt is jelenthette, hogy az időközben kialakult kolostori gyakorlattól eltérően laikusok számára is hozzáférhetővé tették, ami teljesen megfelelt a Buddha eredeti intencióinak, hiszen a Dhammát ő is minden rendű és rangú embernek szánta és tanította.
Röviden az elméletről
Amikor életünk javításának módját keressük, akkor a különféle javaslatok, módszerek zavarba ejtően hatalmas kínálatával találkozunk. Sajnálatos módon az eredményesség többnyire csak hosszú időszak után mutatkozik, vagy (szélsőséges esetben, életvég utánra vonatkozó) ígéret marad. Merre induljunk? A válasz megadásánál érdemes arra gondolnunk, hogy valamely probléma (pl. betegség) megoldása elképzelhetetlen magának a problémának az alapos ismerete és az előidéző okoknak a feltárása nélkül. (Hatékony terápia elképzelhetetlen anamnézis és diagnózis, nélkül.) A Buddha tanítása eleget tesz a fenti kritériumoknak. Mindaddig, amíg nem tárjuk fel a szenvedés teljes körét (pl. azt sem ismerjük fel/el, hogy szenvedünk) és a szenvedés okait, nem lehet esélyünk a folyamatos és tartós jobbításra. Legfőképpen, hogy ő a mostani számtalan közkeletű, csupán a tudat felszínén ható (javítgató) módszerrel szemben a szenvedés teljes és végleges megszüntetésének ambiciózus célját tűzte ki maga elé. Ez viszont tapasztalata szerint kizárólag a tudatalattink legmélyéig (a tisztátalanságok gyökeréig) terjedő tisztításával érhető el.
Vizsgálódásai során úgy találta, hogy a természet törvényével kapcsolatos (fent említett) „tudatlanság” mellett még két másik fő ok létezik: a sóvárgás és az elutasítás. Némi túlzással azt mondhatjuk, hogy életünk azzal telik, hogy a vágyaink után futunk és menekülünk a kellemetlenségek, a nehézségek elől. Félreértés ne essék, lehetnek kívánságaink és elkerülendőnek tekintett dolgok, a szenvedést a ragaszkodás okozza. Továbbmenve az igazságot keressük és mégis értelmezésekkel foglalkozunk, értelmezési problémáink (és előítéleteink) vannak. Gondoljuk meg, hogy ugyanaz a kutya mennyire mást jelent egy kutyabarátnak vagy egy kutyától félő embernek. Nem gondolunk rá, de a világot nem olyannak látjuk, mint amilyen hanem gyakran olyannak, amilyennek látni szeretnénk. Jó esetben sokszor utólag látjuk, hogy helytelenül ítéltünk meg dolgokat, személyeket, másokat vagy magunkat, ami természetesen nem megfelelő, számunkra is hátrányos szó- és tettbeli viselkedéshez vezetett. Rossz esetben fogalmunk sincs arról, hogy mi a baj, egyszerűen csak érzékeljük azt, és szenvedünk.
A Buddha idejében beszélt páli passana szó nézést, szemlélődést, a vi toldalékkal együtt befelé nézést, szemlélődést, belátást jelent. A meditációs technika lényege egyrészt a testszerte jelentkező közönséges fizikai érzetek (hideg, meleg, fájdalom, viszketés, bizsergés, stb.) szemlélése, mégpedig azért, mert felismerte, hogy az anyag és tudat szoros kapcsolatban és olyan kölcsönhatásban állnak egymással, amely szerint minden anyagi történéshez tartozik valamilyen tudati változás és hasonlóan minden tudati történésnek van egy anyagi, (fent említett testi, fizikai) megfelelője ráadásul még akkor is, ha ez nem tudatosul bennünk (ha nem figyelünk fel rá, nem veszünk tudomást róla). Viszont mindez azt jelenti, hogy a testérzetek megfigyelése lehetővé teszi a tudat megfigyelését. Felfokozott izgalmi helyzetben, amennyiben a figyelmünket a szélsőségesen felgyorsult szívverésre és légzésre összpontosítjuk, hamarosan azt tapasztaljuk, hogy ez utóbbiak normalizálódó tempójával a tudatunk is lenyugszik. Nem mellékesen az érzékelt fizikai érzetek nemcsak, hogy teljességgel mentesek bármiféle, a korábbi tudatalatti tartalmak által befolyásolt értékeléstől, értelmezéstől hanem azok kizárólag a megfigyelő ottani és akkori tiszta igazságát jelentik. A meditáció során úgy figyeljük a dolgokat, ahogy vannak és az eredmény az lesz, hogy úgy fogjuk látni a dolgokat ahogyan azok valójában vannak.
Vizsgálódásai során a Buddha úgy találta, hogy a tudat működésében négy lényeges elem különíthető el. Az első a vinnyána valamilyen történés puszta regisztrálása (pl. értesülés egy hangról), második a szánnya a felismerés (ami lehet jó vagy rossz, pl. dicsérnek vagy szidnak, vagy egyik sem, azaz semleges) védana minősítés (kellemes vagy kellemetlen érzés/érzet, esetleg semleges), szankhára reakció/reagálás, (tudati szennyeződés, sóvárgás vagy elutasítás, késztetés, reakcióminta). Ez a négy elem felfogható egy modulnak, és a modulok olyan, minden képzeletet felülmúlóan nagyszámú és sokféleségű sorozatot alkotnak, amelyben az egyik modul outputja a következő inputja, a következő outputja pedig a következőutáni inputja és így tovább. Ezek az elemek egyrészt az elképzelhetetlen sebességgel lefutó folyamatok mozzanatai, másrészt felgyülemlett, tárolt készletek. (Ehhez döbbenetesen hasonló dolgokról számol be Nádas Péter a klinikai halál állapotában szerzett élményeiről írva, beszélve pl. https://letkerdes.hu/2008download/5lkk_20081120_nadas_peter.mp3(28. perc) „A tudatnak valamennyi tartalma lehívható és jelen van, semlegesen rögzítünk valamennyi beáramló képet, és erre dolgozódik rá valamennyi más forma, az értelmi és az érzelmi feldolgozás, ami aztán később a tájékozódásban segít.”
A Vipassana „mechanizmusa”
Problémáink abból adódnak, hogy nem vagyunk tudatosak, nem uraljuk a tudatunkat, tehát a fenti folyamatok esetlegesen, és a korábbi tudattartalmak által megszabottan, automatikusan mennek végbe, vakon reagálunk. Amennyiben például egy óhaj a hozzá való ragaszkodás miatt a fenti folyamat szerint többször, ismételten lefut, a mind erősebb reakciók során kívánsággá, vággyá végül szenvedést okozó sóvárgássá, hasonlóképpen egy elkerülendő dolog enyhe nem kedvelése elutasítássá, haraggá, gyűlöletté erősödik. Ráadásul akár úgy is, hogy mindez csupán a háttérben a tudat alatt megy végbe, tehát úgy, hogy nem is veszünk róla tudomást. Még az is előfordulhat, sőt gyakran elő is fordul, hogy egy olyan, normál esetben semleges ügyből, mint a szomjúság (dühöt, haragot) szenvedést fejlesztünk ki, amikor azt érezzük, hogy jó lenne valami kis víz, elég szomjas vagyok, miért nem adnak már inni, komolyan szomjan halok stb.
A mindennapi életben „ördögi kör”- ről beszélünk, amikor egy rossz helyzetet követő események sorozata egyre rosszabb helyzetet eredményeznek. Hol lehetne ezt megszakítani? Látható, hogy az első három elemnek nincsen (gyümölcse) következménye. A negyediknek viszont van. A megoldást az jelenti, ha a megfigyelt testi érzetekre, legyenek azok bármily kellemesek vagy kellemetlenek nem reagálunk. A Buddha ugyanis arra a felismerésre jutott, hogy az emberi élet feltétele a folyamatos anyagi (táplálék be, életfolyamatok, hulladék el) és tudati áramlás. A tudati áramlás az anyagihoz hasonlóan megy végbe. Ha az anyagi bevitel megakad az áramlás fenntartása érdekében a szervezet a megfelelő tartalékaihoz nyúl. A tudati működés szempontjából, ha például nem jutunk hozzá vízhez a szánnya rossz minősítése miatti védana kellemetlen testi érzetére a szankhára a kialakuló reakció ciklikus ismétlődésével fokozatosan homlokráncolás, elégedetlenség, türelmetlenség, harag stb. következésképpen szenvedés lesz. Amennyiben viszont nem reagálunk, tehát a védana nem eredményez új szankhárát az „áramlás” fenntartása érdekében helyére a tudatalatti (szennyeződés) készletből felszínre kerülő régi szankhára lép be (használódik fel). Ez a viselkedés amellett, hogy tudatosabbá tesz, segít leszokni a sokszor káros vakreakciókról, és nyilvánvalóan a tudat negatív tartalmaktól való (ha tetszik mentálhigiénés) tisztítását jelenti. Ez óriási jelentőségű felismerés, hiszen pontosan a negatív tudattartalmak azok, amik következtében boldogtalanok vagyunk vagy szenvedünk.
Több, mint valószínű, hogy a különböző (fejlettségű) tudati szinteknek megfelelően minden élőlény működése ehhez hasonló, vagy legalábbis ehhez hasonló mintázatot mutat. Minket azonban most főképp az ember működése érdekelt és derűlátással tölthet el a lehetőség, miszerint a szenvedés univerzális problémájára létezhet univerzális megoldási lehetőség életünk békésebbé, harmonikusabbá, boldogabbá tételének a lehetősége.
Van értelme?
Van értelme?
Mármint az életnek. Ezzel kapcsolatos elmélkedés olvasható Magyar László András ÉS-beli cikkében, aki hitet tesz amellett, hogy botorság keresni az élet értelmét. „Az értelem és cél ugyanis az emberi gondolkozás által létrehozott fogalmak, a gondolkozáson kívül nem léteznek, míg az élet a gondolkozáson, sőt az emberen túl is létezik, mégpedig anélkül, hogy az „értelem” és a „cél” fogalmára szükség lenne.”
Valószínűleg nincs ember, akinek az életében ez a problematika a legkülönbözőbb formában nem kerülne elő, mégpedig nagyon sokszor gyötrő kérdések, az élet értelmével kapcsolatos kétség formájában merülnek fel, előhívójuk pedig a szenvedés. Éppen ezért érdemes túllépni az élet hétköznapi elképzelések szerinti értelmének keretein túlra. (tovább…)
EGO
„Megfáradt szív az én szívem, de jó – senkinek se tudna ártani…” Ezt a búcsúszöveget írta vérével a múlt században egy cédulára a „kétpisztolyos Crowley” az USA 1-es számú közellensége, rettegett bűnözője miután a rendőrség végre nyomára lelt és tűzharcban megsebesítette. Nem sokkal ezt megelőzően barátnőjével autózott és az őt igazoltatni akaró rendőrt lelőtte, majd kiszállt a kocsijából és a teljes tárat beleengedte a halott rendőrbe. Micsoda önbecsapás, mekkora orbitális ego kellett ehhez?
Én, én, én, enyém, nekem ez jár, hogy képzelik, hogy velem ezt meg lehet csinálni stb. Ismerős? A legjobb persze az angolul beszélőknél: én = I. Így nagybetűvel és nem csak mondat elején, hanem mindig.
Levélféle unokámnak
Drágaságom
Azért is szerettem volna, hogy elgyere hozzám, hogy kicsit beszélgessünk, mert úgy érzem, nehézségeid vannak. Meggyőződésem szerint elég érett gondolkozású vagy ahhoz, hogy erről nyíltan és őszintén beszéljünk.
Ez amiben most vagy, nem egyszerű időszak se a fiatalnak sem a szülőknek, nagyszülőknek. Ez az az időszak, amikor a családban lévő, ott beágyazott (egyik?) gyerekből az önállóságra, függetlenségre törekvő felnőtt alakul ki. Keresi a helyét, a felnőtt önmagát. Helykeresése és törekvései időnként ellenállásba ütköznek, amikre sokszor tagadással, sőt esetenként lázadozással válaszol. Ezt pedig a fiataloknak nem mindig sikerül olyan formában előadniuk, hogy az (időnként joggal, időnként jogtalanul) ne irritálja a felnőtteket. A türelmetlenkedésre, a feleselésre, visszabeszélésre, vitatkozásra, felnőttek igazának (esetleg jogtalanul való) kétségbe vonására stb. gondolok. Ugye, hogy van ilyen? Ilyenformán ez az átalakulási folyamat a legritkább esetben zajlik le (szerencsés esetben kisebb, ritkán nagyobb) konfliktusok nélkül.