Hónap: 2021 augusztus

A függés rejtett mechanizmusa

Ha jól meggondoljuk, kisebb nagyobb mértékben mindannyian függők vagyunk még akkor is, ha a mindennapokban erre a fogalomra szinte csak a kifejezetten károsnak minősíthető következményekkel járó függőséggel kapcsolatban gondolunk. Ezek megítélése szempontjából létezőnek kell tekinteni egy, az említésre méltótól a súlyosan ártalmasig terjedő meglehetősen széles spektrumot. Hol lehet tennivalónk? Értelemszerűen mindenhol, de nagyon különböző mértékben. Az egyértelműen ártalmasnak ítélt esetekkel foglalkozva lényeges kérdés az érintettnek a saját életvitelével kapcsolatosan, a környezetében élőkkel kölcsönhatásban kialakuló alábecsülő vagy reális megítélése. Témánk szempontjából mégis célszerűbb azokkal foglalkozni, akik függőségük romboló, káros voltát fel- és elismerve megpróbálják a korrekciót.

A függőségi terápiák.

Ennek a kérdéskörnek a taglalásánál, nem lévén szakember, engedtessék meg, hogy a nyugati kultúrkörben talán kevéssé ismert a Pune University pszichiáter, pszichológus professzora Dr Raman Khosla előadására támaszkodjam, amelyben a kábítószerrel visszaélés kezelésének lehetőségeivel foglalkozik. Bevezetőjében a professzor kiemeli, hogy a WHO által kidolgozott ICD-10 Betegségek Nemzetközi Osztályozása szerint a tudatmódosító anyagokkal való visszaélés diagnózisában szereplő hét fogalom közül négy a sóvárgás jelenségével kapcsolatos. Tekintettel arra, hogy nem egyszerű betegségről, hanem komplex bio-pszicho-szociológiai rendellenességről van szó várhatóan a kezelés is nehéz és összetett kell, hogy legyen. Az általánosan ismert módszerek három nagy (gyógyszeres, pszichoterápiás és viselkedésterápiás) csoportba sorolhatók. Sajnos többnyire (legalábbis a súlyosabb esetekben) önmagában egyik sem segít, ugyanakkor a legsikeresebb kombináció megtalálására nincs megbízható protokoll. Tudomásul kell vennünk, hogy a kezelés során az érintett számára kisebb rosszat jelentő helyettesítő függés jöhet létre. A legtöbb terápia csak a szerek másodlagos bio-pszicho-szociológiai következményeivel foglalkozik nem pedig a legerőteljesebb hajtóerővel a sóvárgással. A legjelentősebb tényező azonban az, hogy a személyiséget nem a tudatos tényezők határozzák meg. Az intellektuális belátás önmagában nem elég. A személyiséget kitevő késztetések, hangulatok, motivációk és egyéb tényezőkből álló komplex rendszert rendkívül nehéz pszichoterápiás eljárásokkal kezelni. Nagyon sokszor felülkerekedik a „bármikor abba tudom hagyni” önbecsapás ”valamint a „csak még egy… -t attitűd. A jéghegy csúcsával bajlódunk – állítja a professzor. Hogy mire gondolt vagy mennyiben lehet igaza, arra az alábbiak világíthatnak rá.

James, Lange, Gótama

Egy előadás szünetében bedobott „okoskodásomra”, hogy nem tudom miért vannak úgy oda a James-Lange érzelem-elmélet különlegességétől, mikor ezt a felismerést már egy két és félezer évvel ezelőtti tanítás is tartalmazza. Az elmélet leegyszerűsítve arról szól, hogy nem azért mosolygunk, mert jókedvünk van, hanem azért van jó kedvünk, mert mosolygunk. Ezt támasztja alá például az a kísérlet (is), amelyben a vizsgált alanyokat arra kérik, szorítsanak ceruzát az orruk alá. Ilyenformán arcukra vigyort csalva a kísérleti résztvevők közérzete szignifikánsan megjavul. Az előadó rövid gondolkozás után azt válaszolta, hogy „jó, de most bizonyították először”. Egy darabig problémát okozott számomra a kétség, hogy egy megtapasztalható törvényszerűség érvényessége (mindennapos működése) függhet-e a (tételes) bizonyításától, de aztán nem foglalkoztam többé a kérdéssel.

William James (1842-1920) amerikai filozófus, pszichológus és orvos, valamint Carl Lange (1834-1900) dán fiziológus, amint az a tudományok körében gyakorta előfordul, egymástól teljesen függetlenül és nagyjából egy időben jutott a fenti felismerésre. Valóban, első ránézésre az tűnik kézenfekvőnek, hogy például egy jó hír (stimulus) örömöt (érzelmet) vált ki, méghozzá azonnal és közvetlenül. Az érzelemelmélet viszont arról szól, hogy ez nem közvetlenül történik, amiről James így ír: „az egyik mentális állapotot közvetlenül nem feltétlenül egy másik mentális állapot indukálja, és először a testi manifesztációk lépnek fel,” Tehát a testi manifesztációkra reagálnánk!?

Pontosan erre jutott (a Megvilágosodottként, a Buddhaként ismert) Sziddhattha Gótama. Hosszú éveken keresztül szinte megszakítás nélkül végzett meditációban a test valamint a tudat közötti szoros összefüggésre és kölcsönhatásra irányuló vizsgálódásai során úgy találta, hogy a tudat működésében négy lényeges elem különíthető el (Lsd. Hogyan működik az ember NSZ Szép szó 2021.04.24). Az első a vinnyána valamilyen történés puszta regisztrálása (pl. értesülés egy hangról), második a szánnya a felismerés/minősítés (ami lehet jó vagy rossz, pl. dicsérnek, szidnak,) amire megjelenik a védana egy nem is mindig tudatosuló kellemes vagy kellemetlen testi/fizikai érzet. Ez az a testi manifesztáció, amiről James beszél. Ezután és erre következik a szankhára reakció/reagálás a sóvárgás vagy elutasítás. Amennyiben alaposabban megvizsgáljuk ezt a felismerést, látszik, hogy a folyamat lefutása során eltűnik az eredeti külső kiváltó ok. Mindegy, hogy, valamely dologgal, (alkohol, drog vagy személy) szokással (vásárlás, internet vagy szerencsejáték) kapcsolatos reagálásról van szó a folyamat egy és ugyanaz. Aligha nevezhető alaptalannak a konklúzió, hogy a sóvárgás tárgya maga a sóvárgás nem pedig egy külsőnek(?) mondható valami. Ráadásul a fenti cikkben leírtak szerint a négy elemből álló modul hatásfokozó visszacsatolási hurokként működő ciklikus ismétlődésével a tudati szennyeződés, a sóvárgás erősödhet. Pontosan ez az oka annak, hogy a látszólag külső kiváltó tényező (drog, alkohol stb.) iránti állandóan meglévő vagy rosszabb esetben fokozódó igényt valójában még a külső, kiváltó anyag mennyiségének növelésével sem lehet kielégíteni. Az egyetlen megoldás a sóvárgás csökkentése, megszüntetése.

A James Lange elméleten túl

Tulajdonképpen most örülhetünk, hogy a James-Lange elmélet helyességét kísérleti pszichológusok bebizonyították, (a kétkedőkkel szemben) mintegy igazat adva ezzel a (nem éppen helytállóan vallásalapítónak tekintett) Buddhának. Ennek ellenére a sóvárgás csökkentésének mindent megelőző fontossága valamint teljes megszüntetésének lehetősége egyáltalán nem mondható általánosan ismertnek. Elfogadottságról beszélni pedig egyszerűen értelmetlen lenne. Amióta a pszichológia foglalkozik a tudatalattival, azóta próbálja működését megérteni, elérhetőségét és befolyásolási lehetőségét megteremteni, talán nem túlzás azt mondani, mérsékelt/vitatott eredménnyel. A tudat és a test közötti szoros összefüggést és kölcsönhatást vizsgáló Buddha viszont talált megoldást, aminek az elméleti hátterét a fent említett cikk taglalja. A gyakorlati megvalósítást a Rajtad múlik c. bejegyzésben https://coachplusz.hu/rajtad-mulik/ leírt Vipassana meditációs technika jelenti.

Egy rádióadásban elhangzottak szép gyakorlati példáját adják a helyettesítő függés kialakulásának, valamint annak, hogy valóban a sóvárgás után sóvárgunk. A szerencsejáték függő férfinek, miután mindenét eljátszotta és súlyos adósságokat halmozott fel, az elvonó intézményben zsebpecát adtak, hogy fogjon sneciket a Balatonban. Az elbeszélő arról számolt be, hogy barátja „a snecikre vadászva ugyanazt érzi, mint amikor a játékgépbe bedobálta a lóvéját, ugyanaz a mechanizmus játszódott le a testében és az agyában.” (A Vipassana szerinti, a testi érzetekre adott reagálás megszüntetésével meglepő eredményt tudott volna elérni.) Az esetből viszont az is látszik, hogy bár a helyettesítő függéssel tevékenységének ártalmassága jóval kisebb lett, szenvedése nem szűnt meg, csak csökkent.

Az eredetileg sebet jelentő görög trauma szót ma kiterjesztően a szervezetünket érintő nagy, sokkszerű behatásokra értjük. A különböző nagyságú tudati sebek/sérülések helyreállító folyamataihoz (a traumát jelentő) világra jövetelünktől kezdve halálunkig (a cumitól kezdve a tudatmódosító anyagokig) különböző vigasztaló/jutalmazó eszközöket keresünk és találunk magunknak. Maga a függésben manifesztálódó tudati „szennyeződés” korábbi traumák következményeként alakul ki. Ezt vallja (másokkal együtt) a világhírű magyar származású, kanadai orvos Máté Gábor is. Azt állítja, hogy praxisa során nem találkozott függővel, akinek az életében nem lett volna jelen a függést kiváltó trauma, továbbá nem véletlenül adta ezzel foglalkozó könyvének a Sóvárgás démona címet.

Nem tartom bizonyítéknak de talán nem érdktelen, amit tapasztaltam. Életem egyik súlyos krízis-periódusában  folyamatosan rengeteg nyugatót szedtem és erre este 1-1 1/2 liter bort ittam, mindezt hónapokon keresztül. Az uralkodó felfogás szerint súlyos függőségnek  kellett volna kialakulnia. Ezzel szemben, magam sem értem hogyan, egyszer azt mondtam,  elég. Bármily hihetetlen egyik napról a másikra abbahagytam mind a nyugtató szedését, mind az ivást.

Mi következik mindebből?

Óriási jelentősége lenne lenne, ha a fenti felismerések bekerülhetnének nemcsak a függés kezelésével hanem a keletkezésével és megítélésével kapcsolatos általános és tudományos gondolkozásba valamint vizsgálódásba is. A tudati szennyezések csökkentésének, eltávolításának nyilvánvalóan számos mentálhigiénés eljárása létezik. A meditációs és relaxációs technikák eddig is részét képezték a függéssel kapcsolatos terápiáknak. Valószínűleg nem tekinthető túlzásnak ezek közül a mindenki számára általános életmód javítására alkalmas Vipassana meditációs technika kiemelése, amely a szélsőségesen káros életmód helyzet a függés kezelésére is eredményesen használható. Annál is inkább, mert ez a technika a számunkra ismert más módszerekkel ellentétben nem intellektuális, kognitív eszközöket alkalmaz, továbbá a tudat elérhetetlennek tartott mélységéig terjedően hat. A változás a belső, gyakorlati tapasztalatból származó belátás segítségével megtisztított tudatból indul.

Mind a tíznapos Vipassana tanfolyamot elvégzett Máté Gábor, mind a másik, ismert magyar származású kanadai pszichiáter Feldmár András elismerően szólt a technikáról. Tovább azonban egyikük sem ment. Általánosan elmondható, hogy erről a lehetőségről sajnos pszichológusok, pszichiáterek alig tudnak és az egyetlen (Stiftung Start Again) svájci alapítvány kivételével nem alkalmazzák a függők terápiájában.

Remélhetően a meditáció elfogadottságának növekedésével talán ez is kedvezően változni fog.

Rajtad múlik,…

Az ember úgy gondolja, hogy életében a rajta kívül álló világnak van meghatározó szerepe, onnan vár szinte (többnyire) minden jót és rosszat, azt okolja szerencséjéért és balsorsáért – írja William HART Az élet művészete c. könyvében. Az univerzum valóban nélkülünk is van, de számunkra csak akkor és úgy létezik, ha és ahogyan azt testünkkel és tudatunkkal megtapasztaljuk (megtanuljuk). Sohasem máshol van, hanem mindig itt és most. Belső világunk megvizsgálása nélkül soha nem ismerhetjük meg a valóságos világot – csupán másoktól szerzett kérdéses valóságtartalmú elképzeléseink lehetnek azzal kapcsolatban. Arról nem is beszélve, hogy magunk is hajlamosak vagyunk hamisan látni a dolgokat. A helytelen szemléletből gyakran származnak problémák, nehézségek és szenvedés.

A felismerés, hogy a jó (békés, harmonikus, boldog) élet akadálya az elutasítás és a sóvárgás által okozott szenvedés három négy vagy még több ezer éves. A mintegy kétezer ötszáz évvel ezelőtt élt Buddhának az emberiség számára mindent felülmúló jelentőségét az adja, hogy meglátta, hogyan működik az ember. https://coachplusz.hu/hogyan-mukodik-az-ember/ Úgy találta, hogy a tudat mindent megelőz, továbbá közvetlen és kölcsönös kapcsolatban áll (az anyaggal) a testtel. A tudat négy, ciklikusan ismétlődő (mai terminológiával önerősítő visszacsatolási hurokként működő) alapvető eleme a vinnyána (észlelés), a szánnya (felismerés) védana (érzés/érzet), szankhára reakció/reagálás, közül a legnagyobb jelentőségű az utolsó mert az a felelős a ciklusok végeláthatatlan ismétlődéséért. Ennek megfelelően a szenvedés megszüntetése érdekében a meggondolás nélküli vak reagálásról kell leszoknunk. A kérdés az, hogy ezt hogyan tehetjük meg?

A Buddha eredeti célja az emberi szenvedésből kivezető út megtalálása volt, és a különböző meditációkban tett erőfeszítései eredményeként megvilágosodott. A technikák közül a legjelentősebbnek a halála után több évszázadra feledésbe merült Vipassana tekinthető. A lényeges gyakorlati háttér hiánya az elmélet sokféle értelmezését és a legkülönbözőbb buddhista irányzatok kialakulását eredményezte. amelyek érdeklődése elsődlegesen a megvilágosodásra fókuszál.

A buddhai örökségből kialakultak közül különleges jelentőségű a Vipassana meditációs technikának a Sayagyi U Ba Khin hagyományvonalán alapuló S. N. Goenka szerinti tanítás, mégpedig azért, mert közvetlenül a mindennapi életet javító hatása miatt rendkívül gyakorlatias. Eredményorientáltságát igazolja, hogy az alapok elsajátításához szükséges, világszerte (több ezer nonprofit szervezet) által rendezett 10 napos, bennlakásos tanfolyamok sorozata (részvételi díj nélkül!) kizárólag adományalapon fenntartható. A kurzusok anyagi fedezetét a Vipassana jótékony hatását megtapasztaló hálás régi tanítványok pénzbeli, a szervezést és az ellátást pedig (önkéntes szolgálat) természetbeli adományai biztosítják.

A Vipassana

A Vipassana befelé való szemlélődést jelent, amikor is az érzeteket, mindenféle körülménytől és értelmezéstől mentesen úgy vizsgáljuk ahogyan vannak, és a gyakorlás eredményeként a világot is olyan valóságosan fogjuk látni amilyen. (És nem mondjuk olyannak, amilyennek szeretnénk.

A szenvedés megszüntetésének útja a bölcsességhez (pánnya) az erkölcsösségen (sila) és a koncentráción (szamádhi) keresztül vezető út. A technika lényege, hogy (a fentiekkel összhangban) keressük (tudatosítsuk) a testi érzeteket és ne reagáljunk rájuk. Minthogy a helytelen cselekedet (hazugság, lopás stb.) zaklatottá tesz, nagyon lényeges az erkölcsös élet (sila), valamint a tudat szamádhi segítségével való lenyugtatása és koncentrálttá tétele. A bölcs ember viszont erkölcsös (sila) életet él. Ilyen formán a sila, szamádhi, pánnya hármas ugyancsak önerősítő (pozitív eredményű) visszacsatolási hurok, amelyben minden egyes elem folyamatos ciklikussággal erősíti a következőt. https://coachplusz.hu/a-vilag-legnagyobb-tudosa/

A meditáció során közvetlenül megtapasztalható az élet három lényegi velejárója: a szenvedés a (dukha), az állandótlanság (aniccsá) és az éntelenség (anátta). Testünk minden egyes, legapróbb pontján minden pillanatban van valamilyen érzet, ami pedig nem más, mint az embernek abban a pillanatban megélt (mindenféle intellektuális értelmezés nélküli!) tiszta igazsága, teljes valósága. Hétköznapi életünkben ezen érzetek elenyésző töredékéről veszünk tudomást. A meditáció során olyan közönséges fizikai érzetek felkutatása történik, mint fájdalom, feszülés, hideg, meleg, bizsergés, zsibbadás stb., méghozzá megfelelő rendszer szerinti szkenneléssel. Ennek során figyelmünket apránként sorban végigvisszük a testünkön a fejtől (hajjal borított terület, homlok, halánték, szemöldök, szemek, orr, arc stb. stb.) a lábujjakig majd a lábujjaktól a fejtetőig, és az érzet megjelenését követően továbblépünk. Kezdetben mindenfelé, a tervezett rendszerhez képest esetlegesen össze-vissza előforduló durva érzetek, mint erős viszketés, izzadás, fájdalom, lüktetés jelentkeznek. Ezek az érzetek utalnak a dukha (szenvedés) folyamatos jelenlétére függetlenül attól, hogy annak oka pl. egy rossz tartásból eredő vagy más által kiváltott közönséges fájdalomérzet esetleg egyéb az élet nem megfelelő voltáig terjedő ok (pl. elutasítás: bosszúság, hogy nem találok érzeteket! vagy a sóvárgás: annyira szeretnék érzeteket!).

A gyakorlás előrehaladtával tudatunk egyre élesebb lesz, koncentrációnk javul, a kialakított sorrenden kívüli és az erős érzetek elmaradnak. A mind több tudatosuló pedig egyre finomabb lesz. Milliárdjainak gyors keletkezésében és eltűnésében megmutatkozik az állandó és nagy sebességű változás, az állandótlanság (aniccsá). Intellektuálisan nem is kell felismernünk, de a tudatalattinkba beleég, hogy minden átmeneti, rövid életű.

A fokozatosan egyre finomuló érzetek egységesülnek, mintha hangyák szaladgálnának a bőrünkön, finom zsibbadás, bizsergés jelentkezik, majd a rendszer szerinti szkennelés, mintegy magától felgyorsul egészen odáig, hogy például a vállnál kezdődő vizsgálódás indítása után az érzethullám hirtelen leszalad az ujjakig. Végül a fejtetőtől fentről lefelé haladás olyan, az egész testet végigsöprő csodálatos érzést kelt, mintha egy fejünkre öntött vödör víz szaladna le végig a testünkön. Nyilván nem feltétlenül az első alkalmakkor, de további türelmes és kitartó gyakorlás után a testfelület vizsgálata után a test belsejében lévő érzetek, megint csak egy kialakított rendszer szerinti tudatosítása következik, amikor is a figyelmünket elől a testbe behatolva a testen keresztül vezetve hátul kivezetjük, majd hátul be, testen keresztül és elől kivezetjük. A gyakorlatot a teljes testen elvégezve a koncentráció (szamádhi) fokának mércéje, hogy gondolatban ujjunkat testünk bármely külső vagy belső pontjára helyezve mennyi idő múlva találunk érzetet. Legvégül a koncentráció olyan foka érhető el, amelyben a test minden pontja helyén csupa apró hullámocska, rezgés, vibráció, érzékelhető. Ez a csodás érzés teljes feloldódás (banganyána) ahhoz hasonlatos, mint amikor egy kancsó vízbe cseppentett sötét színű tinta semmivé válik, eltűnik. Melyik hullámocska az én? Sem az anyagi sem a tudati rendszerben nincs egy olyan fix pont, amire azt mondhatnánk ez az én. Miként az élet első két lényegi jellemzője, hasonlóképpen az éntelenség (anattá) is megtapasztalható a meditációban.

Mire számíthatunk?

Nem lehet elégszer hangsúlyozni, hogy legyen az érzet bármily kellemetlen vagy kellemes ne reagáljunk! Ugyanis, amennyiben bosszankodunk, hogy itt fáj ott fáj, jaj nem tudok koncentrálni, vagy pedig átadjuk magunkat a kellemes, sőt kifejezetten csudásnak mondható érzetek élvezetének máris megfordultunk és masírozunk visszafele az úton, mivel a megszüntetés helyett létrehozzuk az elutasítás (nem akarom ezt a fájdalmat!) vagy a sóvárgás (még több ilyen csodás érzetet akarok!) újabb szankhárá-ját, tehát a szenvedés forrását.

A Buddha az elutasítás és a sóvárgás mellett a szenvedés harmadik forrásaként a tudatlanságot említette. Amennyiben megszűnik a „tudatlanság”, megismerjük és megértjük a természet törvényét és ezen belül az ember működését, továbbá minél nagyobb mértékben annak megfelelően élünk, annál kevesebb szenvedést okozunk magunknak és nem mellékesen szükségszerűen másoknak is. A változás pedig nem esetenkénti intellektuális megfontolásból, hanem belülről, a megfelelően megváltoztatott tudatból érkezik és miként minden spirituális fejlődés esetében az egyetlen mérce itt is az életmód változása: a békésebb, harmonikusabb élet. A cél a tudat egyensúlyának az élet legnagyobb hányattatásainak közepette való megőrzése, egyfajta emelkedett, derűs egy(forma)kedvűség kialakulása. Ugyanakkor az sem igaz,, hogy nem kívánhatunk semmit vagy nem mondhatnánk nemet. A baj a ragaszkodással van. A megfelelő és rendszeres gyakorlás eredményeként az olyan szenvedést okozó negatív tudattartalmak, mint feszültség, harag, bosszúvágy, irigység, féltékenység, félelem, türelmetlenség, elégedetlenség stb. fokozatosan leépülnek és helyükbe olyan pozitív minőségek lépnek, mint az elfogadás és türelem, kiegyensúlyozottság, nagyvonalúság.

Mindenkinek, vagy mégsem?

Univerzális módszerről van szó, amit elvben nemtől, vallástól, kulturális háttértől függetlenül mindenki használhat. A gyakorlatban azért nem, mert befogadóképességünk, készségünk különböző. Vannak, akik (valamilyen függőségi szinten, drogosként, vásárlási – vagy munkamániásként) tudati, vagy éppenséggel fizikai fogságban lévén esetleg könnyebben felismerik, hogy szenvednek és „kereső”-vé válnak. A Ghandi tanítvány és harcostárs Vinoba Bhave elismerően szólt a Vipasanáról de végső meggyőződését a meditációnak gyerekekre és súlyos bűnözőkre kifejtett hatásához kötötte. Azóta a világban számtalan helyen tartanak sikeres gyerektanfolyamokat. A súlyos bűnözőkre tett hatását a neten elérhető filmek és pszichológiai kutatások dokumentálják. Az Ülök és meditálok c. filmben az ausztráliai Tim olyan kijelentésre ragadtatta magát, miszerint örült annak, hogy (egyébként indiai) börtönbe került (sic!), mert ott ismerkedett meg a Vipassanával. https://indavideo.hu/video/Ulok_es_meditalok_-_Szabadulas_a_bortonben Az egyik amerikai tanfolyamot drogproblémái miatt fogházban elvégzett nő azt állította, hogy az életét mentette meg a Vipassana. https://www.youtube.com/watch?v=XlrXhkmZXtM De érdekelheti a módszer mindazokat az erőfeszítésre hajlandó „keresők”-et, akik a mélyrehatóbb és tartósabb változást keresik.

Sokfélék vagyunk és feltételezhetően többségben vannak azok, akik úgy gondolják, nem szenvednek; továbbá, hogy az élet kellemtelenségei se nem kerülhetők el se ne csökkenthetők, tennivalójuk tehát nincsen. Sokan keresik a békésebb, harmonikusabb, boldogabb életet. De bizony nem mindenki; és nem csak az adrenalin függőkről van szó, hanem például azokról is, akik a (békés) kiegyensúlyozott életet unalmasnak találják. Van ilyen? Természetesen van.

A mindennapi élettel kapcsolatos kívánság- és igényzónák méretükben és összetételükben óriási eltéréseket mutatnak a két véglet a kaja/pia/szex és a magasabb rendű szellemi élvezetek közötti tartományban, ami viszont semmiképpen nem jelenti azt, hogy ne lenne számtalan egyszerűbb gondolkozású tanítvány a Vipassana tanfolyamokon.

A fenti, rendkívüli változást bemutató filmek megnézése még spiritualitás iránt nem közömbös, két a legnagyobbak között jegyzett írónkat, valamint adományozásáról is ismert bankszakembert is érintetlenül hagyta. Az évtizedeken keresztül kiemelt szerepet játszó, az utóbbi időben visszatérő tévés kíváncsiságát felébresztette ugyan a Vipassana, de valódi érdeklődés híján nem vállalta a tanfolyam várható nehézségeit. Két (egyikük a függőség orvoslásával összefüggésben) ismert kanadai magyar pszichiáter bár egy tanfolyam erejéig kipróbálta és nagyon hasznosnak találta a Vipassanát, a Dhamma végül mégsem vált útjává. Sok olyan prominens személynek viszont mindennapi élete részét képezi, mint például a világszerte ismert és elismert izraeli történész, vagy az egyik manapság többször említett, a magyarországi szegényeket támogató alapítvány létrehozója és vezetője.

A tudományok lényegéhez tartozik az aktuálisan elfogadott értelmezések/tételek/modellek folytonos megkérdőjelezése. A Buddha viszont a spirituális tanításokkal kapcsolatban mondta, hogy ”ne higgyetek senkinek, nekem se!” Továbbá, hogy jól tesszük, ha figyelembe vesszük a mások által írottakból és előadottakból megszerezhető tudást, okosságot és bölcsességet. Még jobb, ha mindezek helyénvalóságát saját intellektuális vizsgálódásunk is igazolja. A legmagasabb rendű azonban mégis a közvetlen megtapasztaláson alapuló, saját magunk által megszerzett bölcsesség. A Buddha nem volt sem moralista sem idealista. Nem írt elő és nem várt el bűntelenséget, hanem azt mondta: én ezt tapasztaltam; itt a harmonikus, békés élethez és a boldogsághoz vezető út.

Rajtad áll, hogy kipróbálod-e.

A világ legnagyobb tudósa

Ez képtelenség, mondhatják egyesek, hiszen hogyan lehetne a különböző tudományágakat egybevetni ill. azok művelőit összehasonlítani. Mások esetleg marhaságot kiáltanak. A minősítéstől függetlenül elmondhatjuk, hogy ilyen kijelentést tenni lehet is meg nem is. Egyrészt egyezményes értékmérő híján nem lehet, másrészt pedig hétköznapi értelemben állandóan próbálkozunk hasonlókkal. Interjúk gyakori kérdései között szerepel a „mi volt életében a legnagyobb ezmegez?”, vagy a legemlékezetesebb azmegaz”. Az emberek beszélnek a legnagyobb zenészről (Bach?) Ugyanakkor lelkesültségükben komoly emberek sem tudják elkerülni a kísértést egy túlzó kijelentésre, ők azonban óvatosan fogalmaznak. Einstein például úgy vélekedik Newton szilárd testek mozgásával kapcsolatos matematikai leírásáról, hogy „talán a legnagyobb előrelépés a gondolkodásban, amit egyetlen ember valaha is hivatott volt megtenni” Mások esetleg Einsteinnel kapcsolatban tesznek hasonló kijelentést. Hagyjuk a kérdést egyelőre nyitva, és nézzünk utána az ezzel kapcsolatos válasz lehetőségének!

Tudomány és tudósok

Végső soron bajba kerülünk már a tudomány és a tudós fogalmának meghatározásánál, amire pedig szükségünk van ahhoz, hogy eldönthessük mi és ki értendő ebbe a két körbe. Mai, hétköznapi értelmezés szerint a tudomány a tudás olyan szervezett egysége, amelyhez u.n. tudományos módszerrel juthatunk. A tudományos módszernek nagyon sommásan magába kell foglalniuk a strukturált megfigyelést, a hipotézis (modell, elmélet) felállítását és bizonyítását. A tudományos módszereket alkalmazó ember pedig tudós.

Voltak időszakok, amikor tudománynak csak a természettudományokat tartották, sőt azon belül is csak azokat, amelyek tételei lehetőség szerint ellentmondásoktól mentesen, mérésekkel és számításokkal, (események helyes előrejelzésével) bizonyíthatók. Ezen szigorú korlátozás alapján nemcsak a teológia (a hittudomány) és a filozófia (az okok és miértek tudománya) de például a természettudományok körébe sorolt csillagászat és a paleontológia (őslénytan) sem lenne tudománynak tekinthető. Másrészről az a sajnálatos helyzet állt elő, hogy az ismeretek bővülésével egyszer csak olyan területekre jutottunk, amelyen a jelenségek éles ellentétbe kerültek a közvetlen mindennapi tapasztalatainkkal. Kezdetben a matematika nyelvezete (elsősorban a természettudományok területén, a társadalomtudományokban kevésbé) sikeresen továbbsegítette a tudományok művelőit a feldolgozás során megtapasztalt súlyos fogalmi és szóbeli deficiten. Haladás ezen a területen is van persze, de továbbra is nehezünkre esik kifejezni, megfogalmazni, amit találunk. Ugyanakkor vezető tudósok ma már belátják, hogy a tudomány soha nem adhat teljes megértést; minden koncepció, modell és elmélet korlátozott érvényességű és csupán megközelítése a végső igazságnak. Talán éppen ezért az alátámasztás, bizonyítás, igazolás mellett egyre gyakrabban használják a széles körben elfogadott (vagy uralkodó) nézet kifejezést.

A fentiek alapján nem zárhatjuk ki, hogy Sziddhattha Gótama (szanszkritül Sziddhártha Gautama) a Buddha (a Megvilágosodott) tudós volt. A strukturált megfigyelés adott, téziseit a tanítása a Dhamma tartalmazza. Mi lesz a bizonyítékokkal? Megítélni valamit csak megfelelő ismeretek birtokában lehet. A fizikusok elméleteik helyességét többé kevésbé inkább csak a fizikusoknak tudják bizonyítani, a biológusok tételeinek bizonyítása a biológusok számára relevánsak és így tovább. A Buddha téziseinek bizonyítékairól elmondható, hogy azok intellektuális vizsgálat alapján sokak, követőik saját tapasztalatai alapján feltétlenül elfogadhatók.

Ami pedig a tudósokat illeti, ha keresgélni kezdünk, óriásokat persze találunk a tudománytörténetben a filozófus, összegző, rendszerező Arisztotelésztől, az utolérhetetlen polihisztor Leonardo da Vincin, Descartes-on, Newtonon, keresztül a múlt század első felének olyan nagyjaiig, mint Einstein, Heisenberg, Schrödinger (és sokan mások). Ráadásul ez utóbbi, fizikusként számontartott tudósok eredményeinek eléréséhez meglehetős matematikai és filozófiai teljesítményre is szükség volt.

A két és fél évezredes (tézisek) felismerések érvényessége

Most nézzük meg a Buddha tanításának néhány olyan részét, amelyek fő, rendszerszintű szervezési jellegzetességek tekintetében megmutatkozó tudományos relevanciájára csupán az utóbbi másfél évszázadban elért, a korábbiakhoz képest szinte exponenciális növekedési sebességű haladás eredményeként derülhetett fény. A világ legnagyobb tudósa úgy találta, hogy az univerzum működésében nem a linearitás, hanem a ciklikusság a mérvadó. A világ nem keletkezett és vége sem lesz. A legfőbb törvényszerűség az állandó változás, az univerzumot alkotó apró anyagi részecske (páli szóval kalapa) minden képzeletet felülmúló mennyiségű és sebességű keletkezése és megszűnése, felbukkanása és eltűnése. Ugyanakkor minden összetett dolog folyamatosan és visszafordíthatatlanul esik széjjel alkotóelemeire. Az univerzum alapja két princípium: az egymással elválaszthatatlan egységben és folyamatos kölcsönhatásban álló, valamint állandó áramlásban lévő anyag és tudat. Ez azt jelenti, hogy minden anyagi történésnek van egy tudati megfelelője és vice versa. Ugyanakkor meglátása szerint a tudat mindent megelőz. Tanításában megtalálhatók az ok-okozat összefüggésének, valamint a minden mindennel való összefüggésből adódó komplexitás kérdései.

Az univerzum tágulásának múlt század elején való felfedezése vezetett a ma már széles körben elfogadott big-bang (nagy robbanás) elmélethez. Eszerint a világ egy kis méretű, de nagyon nagy hőmérsékletű és sűrűségű valami robbanásából/kitágulásából keletkezett, amely feltételezést nagyon sok elméleti és magfizikai kísérlet (bizonyítja?) támasztja alá. A buddhai tanítás a világ összehúzódásának (összeomlásának) és (kitágulásának) robbanásának nagyon hosszú időtartamú ciklusairól szól és hasonlót fogalmaznak meg olyan vezető kozmológusok, mint Neil Turok és Paul Steinhardt. Egyébként a világ nemlinearitására vonatkozó felismerés kezdete a múlt század 70-es éveire nyúlik vissza, de uralkodóvá csak mintegy harminc éve vált, ami az analizálásnak a mennyiségiből (mérhető?) a minőségi (nem mérhető?) irányába való mind határozottabb eltolódását eredményezte.

Ami az anyagi részecskék keletkezését illeti annak nagyságrendjéről a Donald A. Glaser által (1960-ban Nobel díjra értékelt) buborékkamra kifejlesztése (1952) óta van számszerűsíthető tudomásunk, ami azt jelenti, hogy ilyen részecskékből egy másodperc alatt 1023 keletkezik (1 után 23 darab 0). Nehéz elképzelni, hogy a buddhai tanításban nem átalakulásról, hanem tényleges keletkezésről és megszűnésről van szó. Könnyű viszont az atomfizikusoknak, mivel kvantumtér elméleteikben jó ideje felhagytak a szilárd részecske és az üres tér megkülönböztetésével. A nem könnyen összeegyeztethető kvantumelmélet és relativitáselmélet mai napig legsikeresebb kvantum-relativisztikus modellje szerint a kvantummező mindenütt jelenlévő folytonos közegű entitásnak tekinthető. A részecskék pedig nem mások, mint helyi sűrűsödések, energiakoncentrátumok, amelyek létrejönnek és megszűnnek. (Követik az univerzum kozmológiai mintáját?)

A minden összetett dolog felbomlik tanításban nem nehéz felismerni a termodinamika 2. (entrópia) főtételét, amiről Einstein úgy vélekedett, hogy valószínűleg az egyetlen olyan fizikai törvény, amely soha nem fog megdőlni.

A tudattal kapcsolatos felismerések/tézisek

Talán még lényegesebbek a buddhai tanításnak a tudat működésével kapcsolatos részletei. (lsd. Hogyan működik az ember NSZ. Szép szó 2021.04.24.) A keleti (indiai és kínai) holisztikus gyógyítás mindig egységben gondolkodott. Szókrátesz is úgy gondolta, hogy „A test nem gyógyul a lélek nélkül” ugyanakkor a test és tudat közötti kapcsolat felismerése, a kölcsönhatással való alaposabb foglalkozás a XIX. század elejére (Heinroth és Jacobi) vezethető vissza. Másrészről például a tudatalatti (ill. tudatunk számunkra el nem érhető részének) létét egyes (amerikai egyetemen kutató) pszichológusok még a múlt század második felében is képesek voltak tagadni. Ma már elsődleges célként ezen rész megismerésének és esetleges befolyásolásának kutatásán pszichológusok, neurobiológusok készülékek és berendezések elképesztő arzenálját felhasználva dolgozik. A radiológia legújabb módszerei (fMRI, PET stb.) szenzációs ismeretek birtokába juttatták a kutatókat. Ugyanakkor kétségtelen tény, hogy jóllehet ezen eredmények egy része a mindennapi orvoslás fontos részeivé váltak, csupán a tudati működés ABC-jének összeállítására elegendők de a szintaxis (nyelvi jelek összekapcsolásának szabályrendszere, azaz a szó és mondatalkotás) teljes homályban marad.

Egyelőre ott tartunk, hogy a Harvardon folyó komoly kutatások mellett pl. a Massachusetts General Hospital kutatóinak neurobiológiai kutatásai szerint, a meditáció hatásaként egyrészt a tanulásért, együttérzésért, memóriáért és önértékelésért felelős hippokampusz szürkeállományban maradandó anyagi változás (sűrűsödés) megy végbe. Másrészt a stresszért és a szorongásért felelős amigdala szürkeállományban csökken a sűrűség. Ez egyszerre jelenti a meditációval elérhető életminőség bizonyos javulásának magyarázatát, valamint a tudati tevékenységgel való strukturális anyagi változás létrehozásának (bizonyítékát?) alátámasztását. Nem mellékesen a szóban forgó vizsgálatban annak a (pl. Kabat Zinn, J. Mark és többek által kifejlesztett és elterjesztett) mindfulness meditációnak a hatását vizsgálták, amelynek egyébként éppen a Buddha által felfedezett anapana meditációs technika az alapja.

Amellett, hogy a buddhai tanításban felismerhető a kísérleti pszichológusok által bizonyított James-Lange elmélet (nem azért mosolygunk, mert jó kedvünk van, hanem azért van jó kedvünk, mert mosolygunk) sokkal lényegesebb, hogy a Buddha megtalálta azt a módot, amivel nemcsak a tudat felszínén érhetünk el változtatást, hanem amivel a tudatalatti legalsó rétegei is elérhetők és befolyásolhatók.

A neurobiológus Antonio Damasio (a Buddhához hasonlóan) „tudatáramlásról” beszél. Sokan még sokkolónak is találhatják a kibernetika atyjának tekinthető matematikus Norbert Wiener azon kijelentését, amely szerint „Csak örvények vagyunk egy örökké áramló vízfolyamban” Megfogalmazása szerint a kibernetika „szabályozás és kommunikáció állatban és gépben” (a görög kybernetes kormányos, aki szemét a célon tartva szükség szerint forgatja a kormánykereket és ismételten javítgatja a hajó haladásának az irányát). A kibernetika lényege a visszacsatolási hurok (ciklus), amelynek minden egyes eleme hatást gyakorol a következőre, mígnem az utolsó visszacsatolja a hatást az elsőre. Pontosan erről van szó a Hogyan működik az ember c. cikknek a fő tudati elemekről (vinnyána, szanya, védana, szankára) szóló részében. A Buddha úgy látta, hogy mivel sem az anyagi sem a tudati rendszerben nem létezik valamely tartós esszencia, az én illúzió, és az ember nem más, mint öt (a fizikai test valamint az előbb említett négy tudati) halmazat állandóan változó, alakuló összessége. Egybehangzik ezzel a kiemelkedő jelentőségű neurobiológus Varela véleménye: „A különféle funkciók és összetevők kombinációja egy mulandó, nem lokalizálható ént eredményez, amely azonban önmagát érzékelhető entitásként határozza meg…” Szerinte ez a mai kognitív tudomány egyik kulcsfontosságú elképzelése.

Haszon és teljesítmény

Amennyiben azt keressük, hogy minek alapján lehetne a „legnagyobb tudós” minősítést adni valakinek, akkor helyénvalónak tetszik, ha tevékenységének hasznát és a mutatott teljesítményt vesszük alapul.

Sziddhattha Gótama a tökéletes fizikai jólétet hagyta hátra, hogy megkeresse az emberi szenvedésből kivezető utat. Természetesen azzal kezdte, hogy megtanulta és kipróbálta az összes korábban felhalmozott okosságot. Végülis amit hat év kemény munkájával felfedezett az gigantikus eredménnyel járt. A világgal kapcsolatos rendszerszintű ismeretanyag tekintetében ennek az egyetlen embernek az eredménye ahhoz fogható, amit évszázadok során felmérhetetlen anyagi és időbeli ráfordítással sok ezer vagy tízezer tudós (plusz százezres/milliós nagyságrendű segítő) fáradozása létrehozott. Teljesítménye ezért egyszerűen példa nélkül álló.

Erőfeszítésének hasznaként viszont elmondható, hogy megtalálta, amit keresett, azaz az emberi szenvedésből kivezető utat. Más szóval nemcsak a tudat ABC-jét vagy a szó- és mondatalkotás mikéntjét látta meg, hanem a tudat működését, valamint a hasonlatot folytatva mondanivalóként az élet jobbá tételének módját fedezte fel. Ennek kifejtése viszont csak külön cikkben oldható meg.