„Megfáradt szív az én szívem, de jó – senkinek se tudna ártani…” Ezt a búcsúszöveget írta vérével a múlt században egy cédulára a „kétpisztolyos Crowley” az USA 1-es számú közellensége, rettegett bűnözője miután a rendőrség végre nyomára lelt és tűzharcban megsebesítette. Nem sokkal ezt megelőzően barátnőjével autózott és az őt igazoltatni akaró rendőrt lelőtte, majd kiszállt a kocsijából és a teljes tárat beleengedte a halott rendőrbe. Micsoda önbecsapás, mekkora orbitális ego kellett ehhez?
Én, én, én, enyém, nekem ez jár, hogy képzelik, hogy velem ezt meg lehet csinálni stb. Ismerős? A legjobb persze az angolul beszélőknél: én = I. Így nagybetűvel és nem csak mondat elején, hanem mindig.
Azért is szerettem volna, hogy elgyere hozzám, hogy kicsit beszélgessünk, mert úgy érzem, nehézségeid vannak. Meggyőződésem szerint elég érett gondolkozású vagy ahhoz, hogy erről nyíltan és őszintén beszéljünk.