Hónap: 2018 október

És a temetői kép mit keres itt a blogfolyamban? Megmondom.

A születésnapom nem nagy szám. Akkor sem, ha jól esik, ha azt a hozzám közel állók és a kedves rám gondoló barátok, ismerősök jókívánságaikkal eszembe juttatják. Nekem ez a nap a szüleimről, de legfőképpen az édesanyámról szól. Róla, akinek az életemet és azon túl is rengeteget, talán a legtöbbet köszönhetek.

Nálunk a családban nem volt se nőnap se anyák napja. Anya nap viszont volt. Már nem emlékszem mikor vezettette be apánk velünk fiúkkal, hogy a születésnapunkon hálás köszönetet kifejező virággal, megemlékezéssel köszöntsük édesanyánkat. Amíg anyám élt ez így is volt. Amíg élek ez a nap az övé, rá gondolok. Természetesen arra is, mennyire sajnálom, hogy nem adtam (adhattam?) neki többet.

Meglehetősen távolra kerültem attól az  életfelfogástól, amelyben nevelkedtem és felnőttem. Másként látom az életet és a halált, valamint az ezzel kapcsolatos szokásokat, mint a körülöttem élők. Ez látszik a képen, ami akkor készült, amikor egyszer úgy alakult, hogy ezen a napon a szüleim sírjánál jártam. Viszont azóta is minden születésnapomon édesanyám egész nap velem van gondolatban. Nem imádkozom érte, hanem mettát, szerető kedvességet küldök neki, hogy bárhol van is bármilyen formában is legyen boldog, békés és (szenvedéstől) megszabadult.

Felugrik a facebookon az Ursus Libri híradása, hogy újranyomták Daniel Siegel – Tina Payne Bryson Drámamentes fegyelmezés c. könyvét ami nagyrészt arról szól, hogy inkább ne büntessünk (mármint gyereket).

Valamikor a középkorban a latin disciplina szót elsősorban tanítás, tanulás, útmutatás értelemben használták. A latinból származó angol disciple szó egyébként ma is tanítványt jelent. Sajnos az utóbbi századok és évtizedek gyakorlatának megfelelően fegyelem alatt inkább a megkívánt, diktált viselkedésnek való megfelelést kell érteni, és a fegyelmezés leggyakoribb eszközeként a büntetést. Tudomásul kell azonban venni, hogy a szülő-gyerek, főnök-beosztott, stb. fölé- és alárendeltségi viszonyban oly gyakran alkalmazott merőben erőltető/kényszerítő eszközök nem mindig és nem a legmegfelelőbb módon visz el a lehetséges megoldáshoz, a minden szempontból elfogadható viselkedéshez.

Ezek bizony gyakran rövid lejáratú stresszhez, néha pedig maradóbb, esetleg a tudat elérhetetlen mélyén elbújó sérüléshez vezethetnek. Másrészről viszont, nem lehet, hogy a magasabb rendűség nem feltétlenül csak jogot, hanem kötelezettséget is jelent? Feltéve persze, ha felnőttként is komolyan veszi valaki a gyerekeknek oly szívesen zengett bölcsességet, miszerint „okos enged szamár szenved”.

Mi történik, ha a gyerek „horribile dictu” nem az elvárásnak megfelelően cselekszik, viselkedik, mi több tiszteletlenül, igazságtalanul megbántja szülőjét? Manapság mintha ennek túl gyakran egyszerűen büntetés lenne a következménye. Ebben az esetben azonban az autoriter, önmagát magasabb rendűnek tekintő sajnos hamar a másikat alsóbbrendűnek tekintett szintjére csusszan le. Legfőképpen, ha elveszíti a fejét, és vakon reagál. Ha a felsőbb szinten akar maradni, akkor nem tévesztheti szem elől, hogy a „támadást” ami őt érte, ne vegye magára, mert az nem őt minősíti, hanem – mondjuk így – a támadót vagy talán még őt sem, inkább annak egy aktuális, érzelmileg vezérelt állapotát.

Amennyiben ez sikerül, akkor oda is eljuthat, hogy meggondolja, tud-e segíteni, ami pedig erkölcsileg magasabb rendűként – szerintem – kötelességének tekinthető. Ha nem sikerül, hanem erőből intézi el a nézetkülönbséget, akkor ő csupán az erősebb majom a majomközösségben. Viszont egy alaposabb vita arról, hogy most akkor büntessük-e a gyereket vagy ne, és (Karinthyval szólva, ha igen, akkor miért ne) nagyon messzire vezetne, és messze meghaladná jelen okoskodás kereteit.

A XXI. század (vallástalan) vallása

Na, ez aztán a fából vaskarika gondolhatja valaki. Nem feltétlenül, mondom én. És megint csak az értelmezés, ugye? Attól függ, hogyan definiáljuk a vallást, mit jelent az embereknek a vallás. Legfőképpen egy Istent, tehát egy felsőbb személyt (vagy valamit), akiben feltétel nélkül hinni kell, aki megítél, jutalmaz és büntet, alapvetően a túlvilágon. A hagyományos értelemben vett vallások attribútumai még a dogmák, a szertartások, a rítusok, rituálék valamint nem mellékesen a hierarchiák. Nagyon hasonló a helyzet az egyes esetekben szélsőséges vállalásokkal működő szektáknál, zárt vallási közösségeknél (Hit Gyülekezet, Szcientológia Egyház).

(tovább…)