Kategória: coach

Ezzel, a jó eladhatóság érdekében, megfelelően provokatív címmel jelent meg pár napja terjedelmes cikk az egyik vezető hírportálon. A cikk egyébként borzongatóan sötét képet fest a jelenlegi helyzetről, valamint beszámol néhány, a függőségi problémával kapcsolatos megoldási kísérletről. Nehéz elfogadni az olyan hatásvadász fejezetcímet, hogy „az átlagember naponta százötvenszer csekkolja az okostelefonját”. Legfőképpen, hogy az előtte szereplő mondatban egy másik lufi durran: „mert ez már nem technikai versenyfutás, hanem az agytörzs manipulálásáért folytatott háború. Ezt a versenyt az emberiség már elvesztette.”

(tovább…)

Tekintettel arra, hogy sokan többfélére gondolhatnak, azt kérem, hogy itt most isten alatt értsük „azon természetfeletti (személyes) lényt vagy lényeket, aki vagy akik a világot teremtették, és/vagy annak működését, történéseit, irányítják vagy ellenőrzik” (Wikipédia) továbbá olyan istenre gondoljunk, aki az emberek cselekedeteivel és végzetével törődik. Ez az isten felsőbbrendű, dönt rosszról és jóról. Ítélkezik, büntet és jutalmaz. Most hanyagoljuk el azt az egyébként nem mellékes tényezőt, hogy az emberiség története során a sokféle isten sokfélét kért, írt elő és még ezekkel kapcsolatban sem volt egyetértés, amit mondjuk az útmutatásokat közvetítő és magyarázó emberek/próféták rovására lehet írni. Ebből származik aztán, hogy Allah nevében, sőt parancsára (sokak szerint az iszlámot

(tovább…)

Bármilyen furcsa, a következő szép fohász a valláselnyomó, materialista birodalomból a Szovjetunióból érkezett hozzánk, még az átkosban. Arkagyij Rajkin, Rigában született orosz színművész, konferanszié hozta és így hangzott: „adj Uram derűt, hogy a megváltoztathatatlan elviseljem, erőt, hogy a megváltoztathatót megváltoztassam és bölcsességet, hogy a kettő között különbséget tudjak tenni.” Kell-e mondanom, hogy az elviselésben ott a szenvedés? A belülről jövő elfogadás több annál. Az egyik Vipassana meditációs tanfolyam végén az egyik frissen végző tanítvány tőlem – mint régi tanítványtól – azt kérdezte hogy mi változott az életemben a Vipassana után. Hirtelen nem is tudtam mit válaszolni, és rövid hezitálás után azt válaszoltam neki, hogy minden. Egy év múlva, amikor újra találkoztunk azt mondta, hogy igazam volt. Azóta már konkrétabb válaszaim vannak. (tovább…)

   Mit nem szabad csinálni egy gyerekkel? Mondjuk, verni semmiképpen. Valószínűleg ráordítani sem, mivel a kutatások szerint ez ugyanolyan, vagy nagyon hasonló idegrendszeri történéseket generál, mint a verés. Pszichológusok vitáznak erről, de inkább azt hiszem úgy gondolják, hogy büntetni sem nagyon, mondjuk inkább így:  érdemes. Aztán semmi olyat nem szabad csinálni, ami az önbizalmát csökkenti. Ez nagyon fontos!  Ebbe nem férnek bele az ilyen jellegű dumák, hogy „ezt se tudod”? Ha ezt mondjuk a gyereknek, akkor ettől esetleg láthatjuk magunkat jó nagy okos (közben persze, jó nagy szamár) felnőttnek. Éppenséggel támogatni, biztatni kell őket! (tovább…)

Nagyon sokan vagyunk elégedetlenek életünk menetével, a körülményekkel. Sokszor még az sem tudatosul bennünk, hogy valami nincs rendben. Arról nem is beszélve, hogy esetleg lenne valami fogalmunk az elégedetlenség okáról. Érezzük a feszültséget, ami nagyon ritkán megszűnik, jó esetben állandó, rosszabb esetben erősödik, még rosszabb esetben robbanáshoz vezet. Aztán az is gyakori, hogy érzékeljük a makacsul visszatérő megválaszolatlanul maradó kérdést, dilemmát, de lebecsüljük a dolgot, nem vagyunk hajlandók szembe nézni vele, becsapjuk önmagunkat. Nem tudom, kinek mennyire meglepetés, de ez utóbbit nemcsak az átlagember teszi.

(tovább…)