Valóban minden rendben?

Nagyon sokan vagyunk elégedetlenek életünk menetével, a körülményekkel. Sokszor még az sem tudatosul bennünk, hogy valami nincs rendben. Arról nem is beszélve, hogy esetleg lenne valami fogalmunk az elégedetlenség okáról. Érezzük a feszültséget, ami nagyon ritkán megszűnik, jó esetben állandó, rosszabb esetben erősödik, még rosszabb esetben robbanáshoz vezet. Aztán az is gyakori, hogy érzékeljük a makacsul visszatérő megválaszolatlanul maradó kérdést, dilemmát, de lebecsüljük a dolgot, nem vagyunk hajlandók szembe nézni vele, becsapjuk önmagunkat. Nem tudom, kinek mennyire meglepetés, de ez utóbbit nemcsak az átlagember teszi.

Jó pár évvel ezelőtt egy társaságban megismerkedtem egy csinos, kellemes nővel. Kiderült róla, hogy pszichológus. Egy rá következő alkalommal az, hogy nemrég vált el. Hogyan? – gondoltam, értetlenkedtem magamban. Az átlagember persze nem képes megoldani a problémáját. De egy pszichológus? Ő nem a megoldásról szól? Bizony nem. De ez a helyzet például Dr Dargay Andrással, aki a Terápia c. HBO sorozat pszichológusa, és akit szupervizora (a terapeuta terapeutája) próbálja egy önbecsapására ráébreszteni; egyébként kezdetben nem sok sikerrel. De szó van ilyesmiről a Yalom könyvekben is. Például egészen elképesztő látni, hogy a sikeres, jó szakemberként számon tartott – elvben legalábbis – jó emberismerettel rendelkező pszichológus, mohóságától vezérelve, az átlagembert lepipáló készséggel sétál bele egy szélhámos csapdájába. Szóval a szakember se mindig úszhatja meg. Régen se volt másként. Magyar terapeuták – pl. Popper Péter is – jártak analízisbe. Ilyesmiről Freud és Jung korabeli pszichológusok is beszámoltak.

Szóval minden rendben? Mennyire vagy elégedett az életeddel? Ha kevéssé, akkor érdemes lépni! Hidd el, mindig van választás! Sokan gondolják úgy, hogy amikor az embernek dilemmája van tulajdonképpen elég, ha valakivel jól ki tudja beszélgetni magát. Ez persze sokszor segíthet, ha a beszélgetőpartner megfelelő EQ-val rendelkezik, átlagon felül értelmes, továbbá nem feltétlenül akar igazat adni a segítséget igénylőnek, akinek viszont már a „kipakolás” is valamelyes megkönnyebbülést szerez. Sokszor azonban ez nem elegendő. Ilyenkor célszerű egy elméleti és gyakorlati képzéssel felkészített coach-hoz (sajnos még nincs megfelelő magyar szó) fordulni.

A pszichológiából (ezen belül a sportpszichológiából) kifejlődött, annak eredményeit és eszköztárát felhasználó coaching viszonylag új. A coach – elsődleges jelentését tekintve – sportedző feladata, hogy a legjobbat hozza ki a versenyzőből. A legjobb teljesítmény sokszor a delikvens tudatában lévő akadályok miatt nem érhető el. Hasonlóképpen a hétköznapi ember is azt várhatja a coachtól, hogy kérdéseivel támogassa az ilyen akadályok azonosításában és elhárításában. A coaching tehát lényegében egy strukturált beszélgetés folyamat, aminek során a kliensnek magának kell megtalálnia a számára lehető legjobb megoldást. Előnye a pszichológiával szemben, hogy míg a pszichológia régi események következtében, mélyen a tudat alatt lévő dolgok után kutat, és azoknak a „csomóknak” a feloldásán dolgozik, a coaching a jelen és a jövő kérdéseire, témáira, dilemmáira fókuszál, méghozzá megoldás centrikusan. Természetesen vannak esetek, amikor a coach közreműködése nem elegendő. Ekkor jön/jöhet a pszichológus. Érdekes lenne felmérést látni, hogy a coaching óta hogyan alakul a pszichológusok iránti igény Amerikában, ahol némi túlzással, (értelmiségi körökben legalábbis) jószerével nem ember, aki nem jár pszichológushoz. Nálunk ilyen divat nincs. Mi mit mondhatunk? Ciki pszichológushoz járni? És coach-hoz? Tényleg van mindenkinek valakije, akivel jó alaposan kibeszélheti magát? És egyáltalán minden rendben?

John Lennon adja meg a választ: Minden OK lesz a végén. Ha most nem OK akkor az nem a vég!