Önkontroll = tudatosság.

 

N. Marika pedig ül a börtönben és gondolkozik, mert nem érti. Nem érti, mi történt. Ideje van. Hat éve van, hogy rájöjjön. A falubeliek sem értették. Nem is igen hitték, amikor hallották az esetet, hiszen a dolgos és zárkózott Marikát csendes, ártalmatlan lánynak ismerték. A „hogyan történt,” pontosabban annak az előzménye pedig nagyon gyakori nálunk; sajnos. A lány apja régóta erősen ivott és ilyenkor verte a feleségét. Az anyját szerető lány nem tudott tenni ellene. Egy darabig, ill. hát sokáig tűrt. És egyszer, egy ilyen alkalommal kirobbant belőle az indulat, kést ragadott és leszúrta az apját.

Szélsőséges esetet írtam annak illusztrálására, hogy egyrészt senki nem tud akkora kárt okozni nekünk, mint mi magunk. Másrészt a nagy bajt elsősorban azzal okozunk, hogy vakon reagálunk. Azon kívül, hogy a világot tévesen látjuk, másik nagy problémánk, hogy nem uraljuk a tudatunkat. A tudatunk vele született tulajdonsága a vakreakció, amikor egy környezeti történésre szinte késedelem nélkül, zsigerből érkezik a válasz. Bátran állítom, hogy nincs is ember, akinek valamikor valamilyen mértékben ez ne okozott volna problémát.

Mint annyi mindenhez, indulataink leghelyesebb kezeléséhez is tele a padlás jó tanácsokkal. Vannak, akik szerint a lefojtott belső feszültség egészségtelen és kerülendő, tehát megfelelő keretek között engedjünk szabad utat az indulatoknak. (Szingapúrban éppenséggel dühöngő zúzdát létesítettek azzal a céllal, hogy ott a páciens kitombolhassa magából a dühöt. A lényegről nem szól a történet, tehát nem tudhatjuk, hogy a „zúzdát” hogyan juttatják el megfelelő időben a megfelelő helyre). Valószínűleg nagyobb tábora azoknak van, akik alapvetően azt ajánlják valamilyen módon tereljük el a figyelmünket. Számolj 100-ig, bulizz egy jó nagyot, vagy kényeztesd magad valami más módon, vesd bele magad a munkába stb.! Aki már próbálkozott ezekkel, az tapasztalhatta, hogy ezek a módszerek segítenek; valamelyest, igen. Segítenek, csak egy nagy baj van. Az eredmény átmeneti és felületi, azaz a düh, a harag ott marad a tudatunk mélyén és szélsőséges esetben alvó vulkánként bármikor kitörhet. Így történt ez N. Marika esetében is. Szegény Marika hányszor és hányig számolhatott a súlyos incides előtt? Vagy nem számolt és azért történt, ami történt? Aligha.

Térjünk vissza azonban a hétköznapokhoz, ugyanis hatalmas tévedés azt gondolni, hogy csak egyszeri önkontroll hiánnyal, vakreakcióval okozhatunk magunknak nagy bajt. Amennyiben nem vagyunk tudatosak, akkor az általunk elvben kezelhető részről is lemondunk, mármint a racionális gondolkozásról. Nem csoda ez életünk korai időszakában. A kicsi gyerek, mikor rossz fát tesz a tűzre és ezért így vagy úgy lekapják, bűntudattal teli sajnálkozással, bömbölve mondja, Bocsánat! Bocsánat! majd a hárítás ill. a felmentés igényével kibukik belőle, hogy nem akartam! Hihetünk neki. Azt csinálta, amit a tudatalattija diktált. Ekkor hülye felnőttként persze valószínűleg megbüntetjük, holott sokszor mi magunk is ugyanazt tesszük, amit ő, átengedte az irányítást a tudatalattijának. Ráadásul józan ésszel el sem várhatjuk, hogy gyerek létére tudatos legyen. Ha nem vagyunk tudatosak, akkor (ösztönös) cselekedeteinket sokszor irányítják a tudatalattinkban megőrzött traumák, rossz emlékek, hangulatok, vágyak és érzelmek. Aztán mikor jelentkezik a baj, időnként bizony Marikához hasonlóan halvány fogalmunk sincs mi, miért és hogyan történt.

Vannak, akik a tudatlanság bombabiztos fedezékében, vagy az önbecsapás kuckójában megbújva esetleg kényelemből nem tesznek semmit. Pedig érdemes körülnézni, mit lehetne tenni a megszelídítés, azaz annak érdekében, hogy jobban uraljuk a tudatunkat. Se a tombolással, sem az eltereléssel nem jutunk közelebb ehhez a célhoz, ezekkel csak a közvetlen bajt minimalizálhatjuk.

Amire szükségünk van az a mentálhigiéne, a tudat (tudatalatti?) tisztítása, az életünk tudatosabbá tétele. Egyszerűen nem megy másként. Amennyiben ezt belátjuk itt az újabb fogas kérdés, a hogyan. A kereső szerencsére bőséges választékot talál belőlük. Sokszor kitartásra és elszántságra van szükség ahhoz, hogy megtaláljuk a (nekünk) igazit. Végül is nem próbálhatjuk végig a rendelkezésre álló technikákat, amint azt Sziddhattha Gótama (a Buddha) tette, mielőtt megvilágosodott. Az is igaz, hogy az ő célja egészen különleges volt, amennyiben meg akarta találni az emberi szenvedés, ráadásul a teljes és végleges megszüntetésének az útját. Ez nyilvánvalóan a tudat legalsóbb rétegekig terjedő tisztítását kell, hogy jelentse. Ehhez sajnos egy (sőt több) teljes élet sem elegendő. Viszont akármilyen hihetetlen, a módszer kipróbálása és alkalmazása, amint az érdekes filmekkel dokumentáltan látható azonnali és időnként egészen meglepő eredményeket hoz.