Levélféle unokámnak

Drágaságom

Azért is szerettem volna, hogy elgyere hozzám, hogy kicsit beszélgessünk, mert úgy érzem, nehézségeid vannak. Meggyőződésem szerint elég érett gondolkozású vagy ahhoz, hogy erről nyíltan és őszintén beszéljünk.

Ez amiben most vagy, nem egyszerű időszak se a fiatalnak sem a szülőknek, nagyszülőknek. Ez az az időszak, amikor a családban lévő, ott beágyazott (egyik?) gyerekből az önállóságra, függetlenségre törekvő felnőtt alakul ki. Keresi a  helyét, a felnőtt önmagát. Helykeresése és törekvései időnként ellenállásba ütköznek, amikre sokszor tagadással, sőt esetenként lázadozással válaszol. Ezt pedig a fiataloknak nem mindig sikerül olyan formában előadniuk, hogy az (időnként joggal, időnként jogtalanul) ne irritálja a felnőtteket. A türelmetlenkedésre, a feleselésre, visszabeszélésre, vitatkozásra, felnőttek igazának (esetleg jogtalanul való) kétségbe vonására stb. gondolok. Ugye, hogy van ilyen? Ilyenformán ez az átalakulási folyamat a legritkább esetben zajlik le (szerencsés esetben kisebb, ritkán nagyobb) konfliktusok nélkül.

Sajnos meglehetősen általános, hogy a felnőttek úgy tartják magukról (de legalábbis elvárják/szeretnék hogy a gyerekek azt gondolják róluk), amit ők csinálnak az mindig helyes és jó, valamint nekik mindig igazuk van. Helytelen és ártalmas lehet, ha a felnőtt ennek megfelelően viselkedik és ennek az elgondolásának egyszerűen hatalmi pozícióból akar érvényt szerezni, mert ugye lehetne dolgokat megbeszélni pl.. Legfőképpen, hogy mindenki tévedhet gyerek is, felnőtt is. Nagy valószínűséggel már csak az eltelt évekkel arányban, az élettapasztalatok miatt is a felnőtt jobban látja a világot, ergo kevesebbet téved. Éppen ezért a felelőssége is nagyobb, mert neki az lenne a dolga, hogy okosabbként, bölcsebbként átsegítse a fiatalokat ezen a korszakon. Mintegy nagyobb türelemre és szeretetre van kötelezve.

Memóriám gyengül, de nem felejtettem el, hogy ebben az időszakban sokszor úgy érzi az ember gyereke, hogy nem szeretik, égbekiáltó méltánytalanságok, sőt vérlázító igazságtalanságok történnek vele. A szeretet tekintetében az esetek többségében minden bizonnyal téved. A legtöbb szülő jót akar, még ha az eszközök használatában tévedhet is.

Lehet, hogy a gyerek azért szeretne felnőtt lenni, hogy végre ő is bekerülhessen a tévedhetetlenség pozíciójába? Ahhoz viszont, bármily fájdalmas, csak a vélt és/vagy valós méltánytalanságokon, sőt igazságtalanságokon keresztül vezet az út, amikben lesz bizony része az életben. Mi több igazi felnőtt akkor lesz belőle, ha a méltánytalanságokkal, igazságtalanságokkal találkozva képes azokat vizsgálgatni, a vizsgálatot viszont önmagán kezdve. Ez bizony nem könnyű, sőt esetenként kutya nehéz gondolati és érzelmi munka. Egyszerűen nem kerülhető el.

Vigaszul talán annyit mindenképpen mondhatok, hogy hosszú évek tapasztalatából tudom, amit először rossznak, balszerencsésnek, szerencsétlenségnek, vagy akár igazságtalanságnak érzünk később már nem biztos, hogy olyannak találunk.

Van azonban egy kétségtelenül jó hír is.

Soha ne feledd, ha bajban vagy: semmi sem tart örökké, minden és állandóan változik, a rossz is meg fog változni. Kedvedet az se szegje, hogy nem bízhatod el magad; mert ha jól megy sorod, tartsd szem előtt, az is meg fog változni, mivel természetesen az sem örök. Ha sikerül ezeket figyelembe véve és elfogadva derűs kiegyensúlyozottsággal járnod az életben nyert ügyed lesz.

Ingyen persze semmit nem adnak. Tenni kell érte. Neked most ezt:

http://www.children.dhamma.org/en/videos/seeds.shtml

ölellek

N.

 

A videó magyar feliratos változat is hamarosan elérhető lesz.