Levélféle unokáim apjának (Kamaszodik?)

Azért a kérdőjel, mert gondolom, éveik számát tekintve talán ez még nem mondható el a két (majdnem 12 és ősszel 14 éves) fiúról. Mindegy is mert elsősorban nem erről a fejlődési időszakról, hanem inkább annak egyik jelenségcsoportjáról, a mind gyakoribb és erőteljesebb ellenkezésről gondolkoztam a közelmúlt eseményei kapcsán.

Arról, hogy az önálló elképzelés, akarat megjelenése és érvényesítésének erőteljesebbé válása mennyire jó vagy rossz, bizonyára értelmetlen lenne vitázni. Ez ugyanolyan, mint a globalizáció. Lehet nem szeretni sőt gyűlölni, harcolni ellene. Mivel kialakulása és léte adottság, az értelmes viselkedés a tudomásul vétel és az elfogadás. Az más kérdés, hogy törekedni kell a kedvezőtlen hatások lehetséges csökkentésére vagy elkerülésére.

Történt pedig, hogy a papa üzleti ügyeiben megint távol volt, és az egyik délután a mama váratlanul korán érkezett haza a munkából. Megyünk vásárolni, mert szükség van melegebb dzsekire, és a szabadidő cipődet is kinőtted – mondja a kicsinek. NEM – jön a válasz. Ebben a meglepő, többnyire indokolatlan és érthetetlen tagadásban ő már korábban is jó volt egyébként, így most csak a gyakoriság és az erőteljesség az újdonság. Nem kevés huzakodás után aztán elvonultak.

Ahogyan az jól működő házasságokban történik, a papa hazatérése után a szülők ezt is megbeszélték egymással. (N.B. Annak idején, gyerekként ezt úgy mondtuk, a mama „befújta” a papának a dolgot). Ezt onnan tudtam meg, hogy jó időben toppantam be hozzájuk. A hangulat nem volt éppen derűs, a papa az amerikai konyhában, Bálint a nagy ebédlőasztalnál, olvasott valamit az iPad-jén, Boti a távolabb lévő nappaliban gépezett. Amikor Bálint befejezte az olvasást a papa egyszerűen azt mondta, hogy „nem szeretném még egyszer hallani, hogy valaki nem akar menni, mikor a mama ruhát akar vásárolni neki.” Kérdő tekintetemre, hogy mi ez az egész, a papa azt válaszolta, a Kincskereső kisködmönt olvastatta a fiával.

Egyszerűen csodálatosnak találom az ötletet.

A másik eset valamivel frissebb. Viszem haza őket valamivel négy óra előtt az iskolából. A Nana fogadja őket a két lakás közös előszobájában, és mondja, hogy akkor melegítem az ebédet. Bálint örül, Boti, hogy ő nem éhes. Pedig ez volt megbeszélve, akkor miért főzök – így a Nana. A papa is bekapcsolódik, de a fiú megmakacsolja magát, hogy ő nem. A továbbiakban a felnőttek vérmérsékletük szerint próbálják meg egyenesbe tenni a dolgot. Az ellenkezés megint csak érthetetlen, mert, mint kiderül délben ette meg a magával vitt szendvicsét és hazafelé útközben tolt egy sport szeletet. Végül persze ebédelt, de az egyre keményebb huzavona során elhangzott, hogy „Mit képzelsz te magadról tulajdonképpen?”.

Ezt a kitételt én azért nem használnám soha, mert meggyőződésem szerint éles, támadó, személyiséget, önbizalmat romboló, ezért káros és mindenképpen kerülendő. Azért is, mert úgy gondolom, hogy nem a gyerek rossz, hanem az, amit csinál. Másképpen mondva a gyerek több, mint a legrosszabb, amit esetenként csinál. Ha engedetlen és felesel, az nem azt jelenti, hogy ő egy elfogadhatatlan, engedetlen és feleselő valaki, hanem továbbra is egy drága gyermek, aki most éppen engedetlen és felesel. Ha ilyeneket csinál, akkor arra kéne gondolni, hogy ez nehéz időszak számára és ha okosabb és bölcsebb vagyok, mint ő, akkor segítenem kell neki.

Mit lehet csinálni a kérdéses helyzetekben? Mindenek előtt a legjobb, ha meg tudjuk őrizni a lelki egyensúlyunkat. Rossz, ha feldühödünk. Ha felemeljük a hangunkat, neadjisten kiabálunk az csak ijesztésre, félelem keltésére jó. Nem hiszem, hogy ez lenne a cél. Igazunk sem érvényesül jobban. Túl messzire vinne, és ezért most abba nem mennék bele, hogy mennyit célszerű vitázni és egy huzakodás hogyan zárható le röviden. Viszont a minden áron való akaratérvényesítés és a szeretetteljes átsegítés két szélsősége közötti lehetőségek tartománya megint csak rettentően széles. Remélem látszik mire kell törekedni. Ehhez viszont a fejleszthető türelem, gondolkodás valamint találékonyság szükséges. Úgy gondolom önmagunk miatt is megéri.

Száday Rezső

Life coach