Lehet-e, szabad-e sajnálni az elkövetőt?

Sokan talán nem is értik, hogy hogyan lehetne. A kétszeres gyilkost (mondanák), aki tök részegen 160-al beledurran egy piros lámpánál álló kocsiba és megöl két tehetséges fiatal fiút. A most előkerülő eset a tavalyi Dózsa György úti, szintén féknyom nélküli és hasonlóan kettős halállal járó gázolást követő gyűlölet reakció hullámokat váltott ki. Közben a gyűlölködők nagy része nem is érintett.

Sírva kért bocsánatot a szentendrei úton súlyos balesetet elkövető O. Áron „Két család életét tettem tönkre felelőtlenségemmel. Azt is tudom, nem tudok jobban bocsánatot kérni tőlük. Nem telik el úgy nap, hogy ne járna a fejemben az a bizonyos nap. Mégis kérem a két fiú családját, hogy bocsássanak meg nekem. Nem tudok, és nem is tudok semmit felhozni a mentségemre.” Még azt is mondta, hogy a börtön könnyebb lesz annál, mint ami utána rá vár majd a kinti életben.

Ez utóbbi mondat elképzelhetően nem fejezi ki, amit mondani akart. Téved, ha úgy gondolja, „elfogadom a büntetést és ez csökkenti a terhemet” mert valószínűleg nem lesz különbség. Bent a börtönben is és utána kint is még nagyon sokáig kell a „miért” és a „hogyan történhetett” kérdésével viaskodnia. Vannak, akik sokáig képtelenek szembe nézni tettükkel, csak szenvednek és nem értik, hogy mi történt. O. Áron azonban hamarabb elindulhat az elfogadás és az önmagával való megbékélés felé. Ez az út azonban mindenképpen gyötrelmes és hosszú lesz. Az élete végéig tart.

Sajnálnunk kell? Nem, mert az nem segít rajta. Azt viszont nem szabad elfelejtenünk, hogy minden ember több, mint a legrosszabb, amit elkövetett. O. Áron szörnyű tettének következtében két ígéretes fiatal meghalt. Ő még sem egyszerűen csak egy gyilkos, hanem ember, aki érez, szeret és akit szeretnek, mondjuk az édesanyja.

Viszont szerencséje van D. Bálint édesanyjának a személyében, aki a megbánástól minden bizonnyal nem függetlenül azt mondja, „Mégsincs bennem semmi gyűlölet vagy harag. Sőt kívánom, hogy olyan életet éljen, hogy meg tudja önmagának bocsátani.”

Vajon honnan ered ennek a csodálatos asszonynak a megbocsátáshoz szükséges erkölcsi ereje és legfőképpen emelkedettsége.

Tisztában van azzal, hogy a társadalom működése szempontjából elengedhetetlen büntetést a bíróság kiszabja.

De sokunkkal ellentétben azt is tudja, és a fájdalma nem homályosítja el ezt a tudást, hogy van rosszabb a társadalom büntetésénél. Mondjuk így a lelkiismeret, amiről sokan sokszor, hirtelen ítélkezőként megfeledkezünk. sőt sajnos működését is hajlamosak vagyunk kétségbe vonni. A természet törvénye, a Dhamma szerint a következmény (és most szándékosan nem büntetésről van szó) nem úszható meg semmilyen körülmények között.

D. Bálint édesanyja tudja, hogy a büntetés rajta kívül álló dolog. Ezért hát azt teszi, amit tud – segít. Ugye nem kell mondani, hogy megbocsátása mit jelenthet O. Áronnak?

Száday Rezső