Köszönöm a születésnapi jókívánságokat

És a temetői kép mit keres itt? Megmondom. A születésnapom nem nagy szám. Akkor sem, ha jól esik, ha azt a hozzám közel állók és a kedves rám gondoló barátok, ismerősök jókívánságaikkal eszembe juttatják. Nekem ez a nap a szüleimről, de legfőképpen az édesanyámról szól. Róla, akinek az életemet és azon túl is rengeteget, talán a legtöbbet köszönhetek.

Nálunk a családban nem volt anyák napja. Már nem emlékszem mikor vezettette be apánk velünk, hogy a születésnapunkon virággal, megemlékezéssel köszöntsük édesanyánkat. Amíg élt ez így is volt. Amíg élek ez a nap az övé, rá gondolok. Kicsit arra is, mennyire sajnálom, hogy nem adhattam neki többet.

Attól az élettől és kultúrától, amelyben nevelkedtem és felnőttem elég távolra kerültem. Másként látom az életet és halált, ill. az ezzel kapcsolatos szokásokat. Ez látszik a síron is. Amikor édesanyám egész nap velem van gondolatban nem imádkozom érte, hanem mettát, szerető kedvességet küldök neki, hogy bárhol van is bármilyen formában is legyen boldog, békés és (szenvedéstől) megszabadult.