Köszönöm a születésnapi jókívánságokat

És a temetői kép mit keres itt a blogfolyamban? Megmondom.

A születésnapom nem nagy szám. Akkor sem, ha jól esik, ha azt a hozzám közel állók és a kedves rám gondoló barátok, ismerősök jókívánságaikkal eszembe juttatják. Nekem ez a nap a szüleimről, de legfőképpen az édesanyámról szól. Róla, akinek az életemet és azon túl is rengeteget, talán a legtöbbet köszönhetek.

Nálunk a családban nem volt se nőnap se anyák napja. Anya nap viszont volt. Már nem emlékszem mikor vezettette be apánk velünk fiúkkal, hogy a születésnapunkon hálás köszönetet kifejező virággal, megemlékezéssel köszöntsük édesanyánkat. Amíg anyám élt ez így is volt. Amíg élek ez a nap az övé, rá gondolok. Természetesen arra is, mennyire sajnálom, hogy nem adtam (adhattam?) neki többet.

Meglehetősen távolra kerültem attól az  életfelfogástól, amelyben nevelkedtem és felnőttem. Másként látom az életet és a halált, valamint az ezzel kapcsolatos szokásokat, mint a körülöttem élők. Ez látszik a képen, ami akkor készült, amikor egyszer úgy alakult, hogy ezen a napon a szüleim sírjánál jártam. Viszont azóta is minden születésnapomon édesanyám egész nap velem van gondolatban. Nem imádkozom érte, hanem mettát, szerető kedvességet küldök neki, hogy bárhol van is bármilyen formában is legyen boldog, békés és (szenvedéstől) megszabadult.