Kell-e, és ha kell miért?

Mármint a pride, a szexuális kisebbségek identitásmozgalma és főleg az ehhez kapcsolódó felvonulás. Sokszor és régóta hallott (középen állók?) által megfogalmazott vélemény és, alamuszi álliberális szólam, hogy „nincsen semmi kifogásom a homoszexuálisok ellen, de …”. Szóval szerintük ne legyen felvonulás, mert felesleges felhajtás, megbotránkoztatás stb.. Ezt persze rögtön cáfolja egy ismerősöm tapasztalata, amiről tiszteletet parancsoló önkritikával a következőt írja FB posztjában:

„… ott voltam a magukat látni engedők között. Többször észrevettem saját magamban a másság elítélését, és most végre tudtam tenni is azért, hogy ne ezt, hanem az együttérzést erősítsem. Jó volt a sokszínű embertömeggel együtt érezni. Hogy a vonulók nem megbotránkoztatni akarnak, hanem elfogadást és szeretetet és toleranciát vágynak. Hogy ne kelljen szégyenkezve, rejtőzve élniük. Így nekem is könnyebb megbarátkozni olyan tulajdonságaimmal, amiket eddig elítéltem és rejtegettem magamban.”

Látszólag és elsődlegesen, a felületen a pride a szexuális kisebbségek tagjainak elfogadásáról elfogadtatásáért való kiállásról szól. Másodlagosan pedig egyáltalán a másság elfogadásáról a toleranciáról szól és a közvetlenül nem érintettek közül mindazok, akik jelenlétükkel demonstrálnak többnyire ezt akarják hirdetni magukról.

A következő kérdés az, hogy mire jó a tolerancia, azon kívül, hogy kihúzhatom magamat, hogy milyen frankó csávó vagyok.

Gondolnánk-e például, hogy a toleranciában szerepet játszik az önzetlenség, az önösség hiánya? Mindannyian többé kevésbé abban a tévképzetben élünk, hogy létezik egy egyedi és megismételhetetlen én. Ehhez aztán rengeteg ragaszkodás, az én lakásom, az én autóm, az én társam, nekem ez jár, hogy képzelik, hogy ezt csinálhatják velem! stb. kapcsolódik. Ebből aztán sok galiba keletkezik, egyrészt a helytelen önmeghatározás okán, másrészt azért, mert az ÉN igényeinek kielégítése gyakran ütközik másik ÉN-ek hasonlóan indított törekvéseivel. A tévképzet hiányában (vagy erőtlensége esetén) már sokkal kevésbé lesz olyan, amihez ragaszkodnunk kéne, következésképpen kevésbé leszünk hajlamosak mások beállítottságának helyességét kétségbe vonni, meg- vagy elfogadhatatlanként (el)ítélni.

Másrészről a tolerancia a bölcsesség része. A bölcsességhez, amihez többek között a teljes igazság keresése tartozik, mindenképpen hozzátartozik az igény, hogy a vizsgált dolgot több látásmódból, szempontból megvizsgáljuk. Mégpedig azért, mert a bölcs tudja, hogy amit a maga igazságának tart, jóllehet igazság, de szükségszerűen nem a teljes, hanem csupán részigazság.

Viszont ahhoz, hogy megértsük, miért jó toleránsnak lenni meg kell néznünk a felvonulás során a kordon két oldalán lévőket. Az egyik oldalon a felszabadult öröm, mosoly és jókedv, a másik oldalon a jó(?) esetben utálkozás rossz esetben feszültség, harag, gyűlölettől eltorzult arcok.

Nos, akkor hol jobb állni?