Hogyan ért(het)jük meg egymást?

 

Az állatorvos nem érzi jól magát, elmegy a belgyógyász barátjához.
Na, akkor halljam, mondd el, hogy mi a panaszod – kérdezi tőle a háziorvos.
Hát így könnyű – mondja az állatorvos.

Azt mondják, hogy szóból ért az ember.

A rádióban hallgatom, hogy a riporter kérdezi a közös munkákban és a magánéletben sok időt együtt töltő zenész házaspárt, hogy hogyan őrizhetik meg kapcsolatuk zavartalanságát. Az a szabály, hogy ha nézeteltérés támad közöttünk, meséli a feleség, akkor azt a lehető leghamarabb meg kell beszélnünk, és egyezségre kell jutnunk. Tapasztalatuk szerint ez nagyon jól működik.

Egy coaching páciensnek gondja volt a férje húgával, aki a nyakukra telepedett, manipulálta, kérésekkel halmozta és érzelmileg zsarolta őket stb. A páciensnek folyamatosan rossz érzése volt a sógornőjével kapcsolatban és nem tudta mit tegyen. A coaching beszélgetés során kiderült, hogy többé kevésbé mindenkinek baja van az illető családtaggal. Méghozzá hosszú évek óta. A további, a coaching beszélgetés lényegét adó kérdések után a páciensben kialakult a felismerés, hogy a sógornő nem segítségre szorul, hanem rendszeresen kihasználja a körülötte élőket. Nemcsak őt és a férjét, hanem a családban mindenkit. (lsd. hol a határ?)
A páciens el is határozta, hogy változtatni fog, ami egyáltalán nem látszott egyszerű dolognak. Megkérdeztem, mekkora esélyt lát arra, hogy a férjével egyetértésre jusson ebben a radikális változtatást igénylő kérdésben. Kiderült, hogy meglepően jót. Elmesélte, hogy a napi munkájukat elvégezve minden este együtt sétáltatják a kutyájukat és akkor mindig minden fontos dolgot megbeszélnek. Jól megértik egymást, kapcsolatuk kiegyensúlyozott és erős.

Sajnos a fenti két eset közel sem tekinthető általánosnak, sőt inkább talán az ellenkezője az. A tisztázó beszélgetés azért is fontos, mert a kibeszéletlen problémák egyrészt bizonytalanságot szülnek, másrészt mérgezők, fekélyszerűen növekedhetnek valamint újabbakat generálhatnak, és végül a kapcsolat fenntartását is ellehetlenítik. A párok/az emberek nem beszélgetnek, vagy ha mégis, az eredmény sokszor nem kielégítő. Való igaz, a beszélgetés szükséges, de nem elégséges feltétele a megértésnek. Mondhatnám formai, minimum követelmény, hogy akiknek, akármilyen (baráti, családi, szerelmi) kapcsolatban dolguk van egymással, beszélgessenek.

A tartalmi lényeg pedig a beállítottságban rejlik, abban, ahogyan beszélünk egymással. Azonos pozícióban vagyunk? Vagy én fontosabb vagyok, esetleg ő felettem áll, stb. Érdeklődve kérdezem, tényleg érdekel a mondanivalója, a véleménye? Minek mondjam, soha nem figyel rám. Kész vagyok kiadni magam, vagy visszafogom magam, nem merem elmondani, ami a szívemet nyomja. Esetleg alakoskodom, hátsó gondolatok vezetnek, nem vagyok őszinte, talán még magammal sem. Nem bízom benne, nem hiszek neki. Ezek a beszélgetések azonban csak akkor lehetnek eredményesek, ha a résztvevők meglehetősen/ésszerűen közel vannak a valósághoz, ha a dolgokat úgy látják ahogy vannak, nem pedig úgy ahogy látni szeretnék, amihez egyébként az ilyen, megfelelő mélységű őszinte, nyitott beszélgetések is nagymértékben hozzásegítenek.

De ezek is csak kifejeződések. Mindennek a hátterében ott az alapvető lényeg, a mindent meghatározó legbelsőbb mag. A két ember közötti, akár szerelemből indult igazi, kölcsönös (feltétel nélküli) szeretet. Ne tévedjünk! Mint minden a világon ez sincs ingyen, dolgozni kell érte, mégpedig önmagunkon is és a kapcsolatunkon is. A kapcsolatot illetően mondjuk úgy, ahogyan a bevezetőben említett zenész házaspár.
Nem tudom a fenti fotó mit mond azoknak, akik nem ismerik (hogy úgy mondjam) a fenti fényképpel kapcsolatos részleteket. Nekem ez a kép a béke és a harmónia. Ha egy párt alkotó, két emberről van szó, akkor ennek alapja a folyamatos munkával fenntartott szeretet. Ha van, akkor van tisztelet, érdeklődés, őszinteség, elfogadás és megértés. Olyan, amilyet a fenti kép sugároz, gondolom nem csak nekem.

A fénykép a szerző, Boldog Attila fotóművész szíves hozzájárulásával szerepel.