Fegyelmezés = tanítás vagy büntetés

Felugrik a facebookon az Ursus Libri híradása, hogy újranyomták Daniel Siegel – Tina Payne Bryson Drámamentes fegyelmezés c. könyvét ami nagyrészt arról szól, hogy inkább ne büntessünk (mármint gyereket).

Valamikor a középkorban a latin disciplina szót elsősorban tanítás, tanulás, útmutatás értelemben használták. A latinból származó angol disciple szó egyébként ma is tanítványt jelent. Sajnos az utóbbi századok és évtizedek gyakorlatának megfelelően fegyelem alatt inkább a megkívánt, diktált viselkedésnek való megfelelést kell érteni, és a fegyelmezés leggyakoribb eszközeként a büntetést. Tudomásul kell azonban venni, hogy a szülő-gyerek, főnök-beosztott, stb. fölé- és alárendeltségi viszonyban oly gyakran alkalmazott merőben erőltető/kényszerítő eszközök nem mindig és nem a legmegfelelőbb módon visz el a lehetséges megoldáshoz, a minden szempontból elfogadható viselkedéshez.

Ezek bizony gyakran rövid lejáratú stresszhez, néha pedig maradóbb, esetleg a tudat elérhetetlen mélyén elbújó sérüléshez vezethetnek. Másrészről viszont, nem lehet, hogy a magasabb rendűség nem feltétlenül csak jogot, hanem kötelezettséget is jelent? Feltéve persze, ha felnőttként is komolyan veszi valaki a gyerekeknek oly szívesen zengett bölcsességet, miszerint „okos enged szamár szenved”.

Mi történik, ha a gyerek „horribile dictu” nem az elvárásnak megfelelően cselekszik, viselkedik, mi több tiszteletlenül, igazságtalanul megbántja szülőjét? Manapság mintha ennek túl gyakran egyszerűen büntetés lenne a következménye. Ebben az esetben azonban az autoriter, önmagát magasabb rendűnek tekintő sajnos hamar a másikat alsóbbrendűnek tekintett szintjére csusszan le. Legfőképpen, ha elveszíti a fejét, és vakon reagál. Ha a felsőbb szinten akar maradni, akkor nem tévesztheti szem elől, hogy a „támadást” ami őt érte,ne vegye magára, mert az nem őt minősíti, hanem – mondjuk így – a támadót vagy talán még őt sem, inkább annak egy aktuális, érzelmileg vezérelt állapotát.

Amennyiben ez sikerül, akkor oda is eljuthat, hogy meggondolja, tud-e segíteni, ami pedig erkölcsileg magasabb rendűként – szerintem – kötelességének tekinthető. Ha nem sikerül, hanem erőből intézi el a nézetkülönbséget, akkor ő csupán az erősebb majom a majomközösségben. Viszont egy alaposabb vita arról, hogy most akkor büntessük-e a gyereket vagy ne, és (Karinthyval szólva, ha igen, akkor miért ne) nagyon messzire vezetne, és messze meghaladná jelen okoskodás kereteit.

Száday Rezső
Life coach