A XXI. század (vallástalan) vallása

A XXI. század (vallástalan) vallása

Na, ez aztán a fából vaskarika gondolhatja valaki. Nem feltétlenül, mondom én. És megint csak az értelmezés, ugye? Attól függ, hogyan definiáljuk a vallást, mit jelent az embereknek a vallás. Legfőképpen egy Istent, tehát egy felsőbb személyt (vagy valamit), akiben feltétel nélkül hinni kell, aki megítél, jutalmaz és büntet, alapvetően a túlvilágon. A hagyományos értelemben vett vallások attribútumai még a dogmák, a szertartások, a rítusok, rituálék valamint nem mellékesen a hierarchiák. Nagyon hasonló a helyzet az egyes esetekben szélsőséges vállalásokkal működő szektáknál, zárt vallási közösségeknél (Hit Gyülekezet, Szcientológia Egyház).

Úgy gondolom, hogy a Dhammát (a Buddha eredeti tanítását) nevezhetnénk a XXI. század vallásának. Azért mondom vallástalannak, mert nem tartalmazza a fentiekben leírt, a hagyományos vallásokhoz elválaszthatatlanul hozzátartozó dolgok egyikét sem. Viszont vallásnak nevezném azért, mert a hagyományos vallásokhoz hasonlóan a szellemi/lelki/mentális fejlődést szolgálják és mert olyan, minden embert foglalkoztató, végső kérdésekkel foglalkozik mint, hogy kik vagyunk, honnan jövünk, mi az életünk értelme. Ezek a kérdések pedig pontosan azért merülnek fel, mert akár elfogadjuk akár nem az élet szenvedés. Rendben, finomítsunk: tele van megpróbáltatásokkal. Ez kiterjed a betegséggel és öregséggel járó fizikai fájdalmaktól kezdve egészen az élet nem kielégítő voltáig, hiszen senki nem képes elintézni hogy mindig az történjen amit szeretne és ne történjenek olyan dolgok, amiket nem szeret. A hagyományos vallások vigaszt nyújtanak saját hívőiknek, a Dhamma megoldást – mindenkinek.

A Dhamma lényege a feltétlen hittel szemben a saját, közvetlen tapasztalaton alapuló megértés. Ha tapasztalati úton, a tudat legmélyebb rétegéig terjedően megértjük a Dhammát (a természet törvényét incl. saját magunk működését) és annak megfelelően élünk, akkor azzal lehetőséget teremtünk arra, hogy a jelenlegi életünk kevesebb szenvedés forrása, békésebb és harmonikusabb legyen.

A Dhamma ill. a Vipassana gyakorlásával tudatunkat képesek leszünk jobban uralni ill, a világot olyannak látni amilyen.

Hétköznapi életünkben időről időre rádöbbenünk, hogy nem tudunk másoknak ártani anélkül, hogy előtte önmagunknak ártanánk. Ha úgy érezzük óriási méltánytalanság ért minket, mennyi, szenvedést okozó mérgelődésbe, dühöngésbe kerül, amíg elszánjuk magunkat, hogy „elégtételt vegyünk” neadjisten „bosszút álljunk”. Hat ez ránk tudat alatt? Naná! Hasonló a működés az ellenkező esetben is. Jó ajándékot találunk egy szeretett személy születésnapjára. Szinte muzsikál bennünk az öröm arra a gondolatra, hogy milyen boldogságot szerezhetünk majd vele. Az eredmény mindkét esetben azonnali: itt és most, megvan – nem a büntetés és a jutalom, hanem a természet törvénye szerinti eredmény.

A Vipassana meditáció gyakorlása közben folyamatosan megéljük az átmenetiséget, az állandótlanságot. Érzetek hatalmas tömegei, szédítő tempóban felbukkannak és eltűnnek, keletkeznek és megszűnnek. Beleég a tudatalattinkba. Éppen ezért, ha rossz passzban vagyunk ösztönösen előjön, hogy: nyugi, nem tart örökké, ez is elmúlik. Másrészről, amikor valami jót élünk meg, óvatosak leszünk. Élvezd bátran, élvezd nyugodtan, de ne sértődj meg, ha elmúlik, mert ez sem tart örökké! (Így lehet például a jó is szenvedés forrása, ha elmúltával ragaszkodunk hozzá!)

Könnyen belátható, hogy ezzel a belülről jövő (!!!) beállítottsággal könnyebben vesszük az élet hullámhegyeit és hullámvölgyeit.

Aztán ha derült égből villámcsapásként nagy kellemetlenség éri az embert, levegő után kapkod, megrendül, hogy akkor ez most mi, meg miért? Gyötrődik, hogy mit kellene csinálni. Különböző változatokat gyúr magában, aztán lassabban vagy gyorsabban lehiggad, nem idegeskedik, nem kapkod. Időnként aztán fel-felbukkan a kérdés: mi is legyen ezzel? Aztán egyszer csak váratlanul kigurul a megkérdőjelezhetetlen, kézenfekvő megértés vagy megoldás.

Mindnyájan úgy születünk és arra szocializálódunk, hogy a rajtunk kívülálló dolgokra hagyatkozzunk. Úgy gondoljuk, hogy örömünk és bánatunk forrása rajtunk kívül van. A Vipassana meditáló fokozatosan belátja, hogy ez tévedés, és bizony minden rajta múlik, ami az istentől és embertől való függetlenség, a szabadság eddig nem ismert dimenzióját jelenti.

Ennek érdekében az embernek „csak” a Vipassana meditációs technikát kell elsajátítania és a Dhammának megfelelően kell élnie.

Azt nem akarom mondani, hogy ez kis dolog és nagyon könnyű lenne. De azt igen, hogy megpróbálni mindenképpen érdemes.