Önkontroll = tudatosság. Mennyire uralod a tudatodat?

 

N. Marika pedig ül a börtönben és gondolkozik, mert nem érti. Nem érti, mi történt. Ideje van. Hat éve van, hogy rájöjjön. A falubeliek sem értették. Nem is igen hitték, amikor hallották az esetet, hiszen a dolgos és zárkózott Marikát csendes, ártalmatlan lánynak ismerték. A „hogyan történt,” pontosabban annak az előzménye pedig nagyon gyakori nálunk; sajnos. A lány apja régóta erősen ivott és ilyenkor verte a feleségét. Az anyját szerető lány egy darabig, ill. hát sokáig tűrt. Tenni nem tudott. És egyszer, egy ilyen alkalommal kirobbant belőle az indulat, kést ragadott és leszúrta az apját.

   Szélsőséges esetet írtam annak illusztrálására, hogy egyrészt senki nem tud akkora kárt okozni nekünk, mint mi magunk. Másrészt a nagy bajt elsősorban azzal, ha vakon reagálunk. Mert, amint korábban említettem, azon kívül, hogy a világot tévesen látjuk, másik nagy problémánk, hogy nem uraljuk a tudatunkat. Ez a kontrollálatlan, vad tudat hasonlóan mint egy vad elefánt hatalmas pusztítást tud végezni. A tudatunk vele született tulajdonsága a vakreakció, amikor egy környezeti történésre szinte késedelem nélkül, zsigerből érkezik a válasz. Talán nincs is ember, akinek valamikor valamilyen mértékben ez ne okozott volna problémát.

   És ez már elég korán elkezdődik. A kicsi gyerek, mikor rossz fát tesz a tűzre ezért, így vagy úgy lekapják. Bűntudattal eltelt sajnálkozással, bömbölve mondja, Bocsánat! Bocsánat! majd a hárítás ill. a felmentés igényével kibukik belőle, hogy nem akartam! Hihetünk neki. Azt csinálta, amit a tudata diktált. Hülye felnőttként persze valószínűleg megbüntetjük, pedig sokszor mi is ugyanazt tesszük, amit ő tett.

   Mint annyi mindenhez, indulataink leghelyesebb kezeléséhez is tele a padlás jó tanácsokkal. Vannak, akik szerint a lefojtott belső feszültség egészségtelen és kerülendő, tehát megfelelő keretek között engedjünk szabad utat az indulatoknak. (Szingapúrban éppenséggel dühöngő zúzdát létesítettek azzal a céllal, hogy ott a páciens kitombolhassa magából a dühöt). Valószínűleg nagyobb tábora azoknak van, akik alapvetően azt ajánlják valamilyen módon tereljük el a figyelmünket. Számolj 100-ig, bulizz egy jó nagyot, vagy kényeztesd magad valami más módon! Aki már próbálkozott ezekkel, az tapasztalhatta, hogy ezek a módszerek segítenek; valamelyest, igen. Segítenek, csak egy nagy baj van. Az eredmény átmeneti és felületi, azaz a düh, a harag ott marad a tudatunk mélyén és alvó vulkánként bármikor kitörhet.

Szegény Marika hányszor és hányig számolhatott? Vagy nem számolt és azért történt, ami történt történt? Aligha.

   Az igazán szomorú az, hogy nemhogy a tudatunk mély rétegeihez nem jutunk hozzá, hanem azon rész felett sem mindig van uralmunk, amelyik elvben kezelhető számunkra. Még, ha esetleg nem is reagálunk vakon, cselekedeteinket sokszor irányítják a hangulatok, vágyak, érzelmek. A legpregnánsabb példát a függők szolgáltatják. Az alkoholista tökéletesen tisztában van azzal, hogy nem kéne innia, mégis iszik. Hasonlóképpen bukik el a kényszeres szerencsejátékos, vagy a mániás vásárló ill. az ilyen olyan – drogtól, szextől, partnertől, szülőtől stb. – függő.

   A fent említett elefánt, ha megszelídítik rendkívül hasznos segítséget jelenthet. Vannak, akik a tudatlanság biztosnak tűnő fedezékében, vagy az önbecsapás kuckójában megbújva esetleg kényelemből nem tesznek semmit. Pedig érdemes körülnézni, mit lehetne tenni a megszelídítés, azaz annak érdekében, hogy jobban uraljuk a tudatunkat. Se a tombolással, sem az eltereléssel nem jutunk közelebb ehhez a célhoz, ezekkel csak a közvetlen bajt minimalizálhatjuk.

   Egyértelműen hasznos eszköz viszont a meditáció, még akkor is, ha széles körben ismeretlen és mint ilyen többnyire sokaknak gyanúsan hangzó és gyakran élből elutasított. A kereső viszont ugyancsak bőséges választékot talál belőlük. Néha kitartás és elkötelezettség szükséges ahhoz, hogy megtaláljuk a (nekünk) igazit. Végül is nem próbálhatjuk végig az eddig ismert technikákat, amint azt Sziddhattha Gótama (a Buddha) tette. Az is igaz, hogy az ő célja egészen különleges volt, amennyiben meg akarta találni az emberi szenvedésből kivezető utat.

Ő aztán mindjárt két különleges technikával is gazdagította a lehetőségek tárházát. Az egyik az Anapana (a légzéstudatosítás) amelyikkel képesek vagyunk a tudatunkat lenyugtatni. Ez azonban kevés az üdvösséghez, mivel amint fenn láthattuk, a tudatunk tele van olyan szennyeződésekkel, mint a harag, a bosszúvágy, ellenségesség, a féltékenység, irigység, félelem stb. ami időnként számunkra is érthetetlen és kontrollálhatatlan cselekedetekhez vezethet. A tudat tisztításának az eszköze a Vipassana meditációs technika. Az Anapanát gyerekek is gyakorolhatják ill. gyakorolják is nagy haszonnal világszerte. A Vipassanára meg később visszatérek.

Száday Rezső
Life coach