Kategória: blog

Mi van a felszín alatt?

Amikor  az esetről olvastam arra gondoltam, hogy íme a klasszikus tévhit. Dr Máté Gábor írja le az esetet, a Test lázadása c. könyvében, amit melegen ajánlok mindenki figyelmébe.

A történet idején egy onkológus kollégája kereste fel a szerzőt, aki akkor a palliatív osztályon dolgozott, ahol a kezelés célja elsődlegesen már nem a gyógyítás, hanem a betegek szenvedésének csökkentése, a lehető legjobb életminőség biztosítása. Arra kérte, hogy beszéljen Francis-szel, a 36 éves hererákos páciensével. Furcsa módon „nem azért, mert igényelte volna a palliatív ellátást, hanem éppenséggel azért, mert nem.” A páciens, akinek megfelelő kezelés esetén még több, mint 50%-os esélye volt a gyógyulásra, visszautasított minden, egészségének helyreállítását célzó kezelést. Az onkológus azt remélte, hogy a szerző, tanácsadói tapasztalatainak birtokában segíthet a páciens jobb belátásra térítésére.

(tovább…)

Levélféle unokáim apjának (Az elfogadhatatlan osztályzatról)

Kinn már a sötét, téli délután. Benn az otthonos nappaliban, érezhetően lezárult a délután kötelező szakasza a közeledő játszás ígéretével. A nagyobbik végzett a kémiával is, ami azt jelenti, hogy miután megtanulta az ásványi szenekről szóló anyagot átbeszélgettük az egészet, majd egyhuzamban felmondta a leckét. Éppen az alacsony szekrény előtt, a földön ülve pakolta be a másnapra szükséges könyveket és füzeteket a táskájába, amikor a szobájában tanuló öccse jött le a lépcsőn, és jelenti, hogy készen van a tanulással. Az ebédlőn keresztül érkeznek is az amerikai konyha felől a papától, az engedékeny természetemnek számon kérően hangzó, ellenőrző kérdések: ez is megvan? azt is átvetted? majd a záró kijelentés: nem akarom hallani, hogy valamelyik négyest hoz haza. Merthogy majd megmutatja az ő bizonyítványát. Azzal talán lehet híreskedni, de a mama, bár nem volt rossz tanuló, kötelező példaként nem hozható fel a fiúknak. Meggyőződésem szerint egyik se számít, egyébként.

(tovább…)

Gondolj valamire!

No persze nem olyasmiről van szó, hogy mondjuk, gondolj egy számra, vagy neadjisten gondolj egy csodára és részed lesz benne, hanem most egy konkrét dologra kéne gondolni. Ez úgy jutott eszembe, hogy azon morfondíroztam, mi lett például a Karácsonyból. Kötelező tennivalók, feladatok sokasága. Az ajándékozás, a „kinek mit vegyek és mennyiért” néha kínzó, nagyon sokszor problémát okozó kötelezettsége. A rítusok és rituálék betartásának, ésszerű indokok által alá nem támasztott kötelezettségének kielégítése.

(tovább…)

A szép mese vége.

Milyen csudás várni a Jézuskát, meg persze a Mikulást, meg a nyuszit. Sajnos eljön a mese fájdalmas vége. A felnőttek is úgy érzékelték a családban, hogy a gyanú már egy ideje befészkelte magát unokáim fejébe, de  Boti (13) és Bálint (11) még mindig hinni akartak. A probléma a nagynénivel folytatott esti telefon beszélgetéssel vetődött fel. Ugyanis azt kérdezte, hogy mit kérnek Karácsonyra, majd azzal nyugtázta a választ, hogy a papa meg a mama mindig kitalál valami jót. Na ez beakadt nekik és a beszélgetés befejeztével megkérdezték nagyanyjukat, mert csak ő volt otthon velük – Nana, tényleg nem a Jézuska, hanem a mama és a papa hozza az ajándékokat?

(tovább…)

Önkontroll = tudatosság. Mennyire uralod a tudatodat?

 

N. Marika pedig ül a börtönben és gondolkozik, mert nem érti. Nem érti, mi történt. Ideje van. Hat éve van, hogy rájöjjön. A falubeliek sem értették. Nem is igen hitték, amikor hallották az esetet, hiszen a dolgos és zárkózott Marikát csendes, ártalmatlan lánynak ismerték. A „hogyan történt,” pontosabban annak az előzménye pedig nagyon gyakori nálunk; sajnos. A lány apja régóta erősen ivott és ilyenkor verte a feleségét. Az anyját szerető lány egy darabig, ill. hát sokáig tűrt. Tenni nem tudott. És egyszer, egy ilyen alkalommal kirobbant belőle az indulat, kést ragadott és leszúrta az apját.

(tovább…)

Hogyan látjuk a világot?

   Sajnos sokszor bizony tévesen! „Az emberek nem a dolgoktól félnek, hanem attól, amilyennek látják azokat.„ Valószínűleg ezen, Epiktetosztól származó bölcs mondás alapján mondogatta apám gyakran, hogy, hogy nem a dolgok rosszak, hanem a róluk alkotott elképzelések. A velünk hozott tudati örökségünk, valamint az életünk során szerzett élményeink befolyására a világot tévesen látjuk, nem olyannak amilyen az valójában. És ezúttal nem azokra az egyszerűsítésekre gondolok, amikről az Értelmezés c. blogban szó volt. Gyakran nem valósan látjuk magunkat, rosszul ítéljük meg cselekedeteinket, értékünket és/vagy helyünket a világban, áltatjuk és simán becsapjuk magunkat. Hasonlóképpen ugyanígy tudunk másokat is hamisan megítélni. A rossz, a helytelen megítélés, értelmezés számtalan, sok bajjal járó, hibás döntés forrása.

(tovább…)

Énháromságom: 3. A határok

Énháromságom: élet-keret és -tartalom
3. A határok

Nagyon idős, szépen felöltözött, megilletődött házaspár a válóperes tárgyaláson. Egy ideje folyik a tárgyalás, a felek eleinte félénken, majd egyre jobban belemelegedve válaszolgatnak, amikor a bírónő megkérdezi – hány éve házasok, asszonyom? Néni már kicsit feszülten válaszol – 72 éve, bírónő. Hetvenkét éve – kérdezi a bírónő – és most akarnak elválni? Igen – mondja a néni – mert, ami sok az sok.

Hát ez az! Hol a határ? Azt még igen, de ezt már nem. Mikor és hogyan telik be a pohár és mi lesz az az utolsó csepp a pohárban, vagy másképpen, mikor és mitől mondjuk azt, hogy ami sok az sok? Az egyik nehezítő tényező, hogy a problémák többnyire nem azonnal jelentkeznek tűrhetetlenségükkel, hanem összegyűlnek, halmozódnak.

(tovább…)

Énháromságom: 2. Az értelmezés

Énháromságom: élet-keret és -tartalom
2. Az értelmezés

Minden, de minden az égegyadta világon, amiben és amivel élünk értelmezés.

Persze a világot először meg kell ismernünk. Kisérletek bizonyítják, hogy az embriónak nemcsak fizikális, hanem mentális tapasztalatai is vannak, az újszülött pedig óriási intenzitással fog neki a megismerésnek. Ennek az ismerkedésnek/tanulásnak eleinte kizárólagos eszköze a fogalom nélküli, közvetlen megtapasztalás, amikor felfedezi, csoportosítja, elraktározza, kiértékeli a különböző milyenségeket.

(tovább…)

Énháromságom: 1. A szeretet

Énháromságom; élet-keret és -tartalom
1. A szeretet

Szeretem az uborka salátát. Azt nem tudom, hogy ő szeret-e engem – mondta Kosztolányi.

A felszínen mozogva ez csupán egy jópofa mondás, »bon mot”. Célszerű azonban továbbgondolni a dolgot, hogy meglássuk a háttérben a komoly tartalmat: az egyirányúságot. Szeretet alatt értsük most az embernek a dolgokhoz (tárgyakhoz és személyekhez) való elsődleges viszonyulását. Azt hiszem nemigen kell indokolni, miért szerepel első helyen a szeretet.

(tovább…)

Boldog, aki meg tud bocsátani

Börtönbüntetését leöltött ember tele félelemmel és aggodalommal tart hazafelé. Utolsó levelében azt írta a családjának, arról fogja tudni, hogy megbocsátottak-e neki, ha egy színes szalagot kötnek a kertkapu mellett lévő diófára. Ahogy közeledett rég nem látott otthonához, már messziről feltűnt neki a színes szalagokkal százával teleaggatott diófa. Nyilvánvaló, hogy a történet, amit a „Válogatás” c. havi kiadvány német változatában olvastam, abból az időből való, amikor a kommunikációt egyedül a levelezés jelentette. Ma sem tudom a jelenetet megindultság nélkül elképzelni. (tovább…)