Szerző: coachplusz.hu

A szép mese vége.

Milyen csudás várni a Jézuskát, meg persze a Mikulást, meg a nyuszit. Sajnos eljön a mese fájdalmas vége. A felnőttek is úgy érzékelték a családban, hogy a gyanú már egy ideje befészkelte magát unokáim fejébe, de  Boti (13) és Bálint (11) még mindig hinni akartak. A probléma a nagynénivel folytatott esti telefon beszélgetéssel vetődött fel. Ugyanis azt kérdezte, hogy mit kérnek Karácsonyra, majd azzal nyugtázta a választ, hogy a papa meg a mama mindig kitalál valami jót. Na ez beakadt nekik és a beszélgetés befejeztével megkérdezték nagyanyjukat, mert csak ő volt otthon velük – Nana, tényleg nem a Jézuska, hanem a mama és a papa hozza az ajándékokat?

(tovább…)

Önkontroll = tudatosság. Mennyire uralod a tudatodat?

 

N. Marika pedig ül a börtönben és gondolkozik, mert nem érti. Nem érti, mi történt. Ideje van. Hat éve van, hogy rájöjjön. A falubeliek sem értették. Nem is igen hitték, amikor hallották az esetet, hiszen a dolgos és zárkózott Marikát csendes, ártalmatlan lánynak ismerték. A „hogyan történt,” pontosabban annak az előzménye pedig nagyon gyakori nálunk; sajnos. A lány apja régóta erősen ivott és ilyenkor verte a feleségét. Az anyját szerető lány egy darabig, ill. hát sokáig tűrt. Tenni nem tudott. És egyszer, egy ilyen alkalommal kirobbant belőle az indulat, kést ragadott és leszúrta az apját.

(tovább…)

Hogyan látjuk a világot?

   Sajnos sokszor bizony tévesen! „Az emberek nem a dolgoktól félnek, hanem attól, amilyennek látják azokat.„ Valószínűleg ezen, Epiktetosztól származó bölcs mondás alapján mondogatta apám gyakran, hogy, hogy nem a dolgok rosszak, hanem a róluk alkotott elképzelések. A velünk hozott tudati örökségünk, valamint az életünk során szerzett élményeink befolyására a világot tévesen látjuk, nem olyannak amilyen az valójában. És ezúttal nem azokra az egyszerűsítésekre gondolok, amikről az Értelmezés c. blogban szó volt. Gyakran nem valósan látjuk magunkat, rosszul ítéljük meg cselekedeteinket, értékünket és/vagy helyünket a világban, áltatjuk és simán becsapjuk magunkat. Hasonlóképpen ugyanígy tudunk másokat is hamisan megítélni. A rossz, a helytelen megítélés, értelmezés számtalan, sok bajjal járó, hibás döntés forrása.

(tovább…)

Énháromságom: 3. A határok

Énháromságom: élet-keret és -tartalom
3. A határok

Nagyon idős, szépen felöltözött, megilletődött házaspár a válóperes tárgyaláson. Egy ideje folyik a tárgyalás, a felek eleinte félénken, majd egyre jobban belemelegedve válaszolgatnak, amikor a bírónő megkérdezi – hány éve házasok, asszonyom? Néni már kicsit feszülten válaszol – 72 éve, bírónő. Hetvenkét éve – kérdezi a bírónő – és most akarnak elválni? Igen – mondja a néni – mert, ami sok az sok.

Hát ez az! Hol a határ? Azt még igen, de ezt már nem. Mikor és hogyan telik be a pohár és mi lesz az az utolsó csepp a pohárban, vagy másképpen, mikor és mitől mondjuk azt, hogy ami sok az sok? Az egyik nehezítő tényező, hogy a problémák többnyire nem azonnal jelentkeznek tűrhetetlenségükkel, hanem összegyűlnek, halmozódnak.

(tovább…)

Énháromságom: 2. Az értelmezés

Énháromságom: élet-keret és -tartalom
2. Az értelmezés

Minden, de minden az égegyadta világon, amiben és amivel élünk értelmezés.

Persze a világot először meg kell ismernünk. Kisérletek bizonyítják, hogy az embriónak nemcsak fizikális, hanem mentális tapasztalatai is vannak, az újszülött pedig óriási intenzitással fog neki a megismerésnek. Ennek az ismerkedésnek/tanulásnak eleinte kizárólagos eszköze a fogalom nélküli, közvetlen megtapasztalás, amikor felfedezi, csoportosítja, elraktározza, kiértékeli a különböző milyenségeket.

(tovább…)

Énháromságom: 1. A szeretet

Énháromságom; élet-keret és -tartalom
1. A szeretet

Szeretem az uborka salátát. Azt nem tudom, hogy ő szeret-e engem – mondta Kosztolányi.

A felszínen mozogva ez csupán egy jópofa mondás, »bon mot”. Célszerű azonban továbbgondolni a dolgot, hogy meglássuk a háttérben a komoly tartalmat: az egyirányúságot. Szeretet alatt értsük most az embernek a dolgokhoz (tárgyakhoz és személyekhez) való elsődleges viszonyulását. Azt hiszem nemigen kell indokolni, miért szerepel első helyen a szeretet.

(tovább…)

Boldog, aki meg tud bocsátani

Börtönbüntetését leöltött ember tele félelemmel és aggodalommal tart hazafelé. Utolsó levelében azt írta a családjának, arról fogja tudni, hogy megbocsátottak-e neki, ha egy színes szalagot kötnek a kertkapu mellett lévő diófára. Ahogy közeledett rég nem látott otthonához, már messziről feltűnt neki a színes szalagokkal százával teleaggatott diófa. Nyilvánvaló, hogy a történet, amit a „Válogatás” c. havi kiadvány német változatában olvastam, abból az időből való, amikor a kommunikációt egyedül a levelezés jelentette. Ma sem tudom a jelenetet megindultság nélkül elképzelni. (tovább…)

Lehajtja a fejét és odaadóan szenved.

Hoppá, gondolja, aki olvassa a címet. Ezt elírták, megadót kellett volna írni. Nem, nem elírás. Odaadóan szenved. Pontosan ez jutott eszembe, amikor visszatérően az előző esti beszélgetésen gondolkoztam, amit egy számomra kedves idős hölggyel folytattam. Mikor hogylétük felől érdeklődtem, érkezett a szokásos, visszafogott panasz megfejelve egy súlyossal. Szeretett társa a napokban veszítette el kilencvenhét éves fivérét. És hát a fivér felesége, az valami borzasztó! Csodálatos férjét veszítette el, akivel gyönyörű életet éltek együtt. Közben kiderült, az illető nagyon szépen halt meg. Elaludt.

(tovább…)

Pozitív-e a pozitív gondolkozás?

Azt hiszem a dolog Amerikából származik és Európában (bőven a pozitív pszichológia megjelenése előtti időben) úgy ismerhettük meg, mint egy „keep smiling” (mindig mosolyogj!) kultúrát. Ez olyasmit jelent, hogy minden körülmények között bátorságot, bizakodást kell mutatni, másként: légy mindig pozitív. Sokan hivatkoztak arra, hogy nézd meg az amerikaiakat, azok bezzeg mindig mosolyognak. Időnként persze felmerülhet a kétség, ha náluk annyira töretlen a jókedv, a jól-lét, akkor miért járnak annyian

(tovább…)

Törődj a magad dolgával!

Mondják sokszor barátságtalanul vagy akár ellenségesen annak, aki például kéretlen tanácsot ad. Akkor is, ha mást akarunk védelmezni. Joggal, hiszen a kéretlen prókátor se sokkal jobb. És tényleg a más dolgával foglalkozik az ilyen, sőt, ami rosszabb beleszól. Persze foglalkozhatunk magunkban is, csupán gondolatban a mások dolgával. Hányszor várjuk a másiktól, hogy ezt vagy azt tegye, vagy éppenséggel ne tegye. Ilyenkor aztán, noha, mivel nem szóltunk, nem utasítanak rendre, viszont következmény nélkül ez sem marad. Egyrészt könnyen baj lehet abból, ha kritizáljuk a másik viselkedését

(tovább…)