Hónap: 2018 január

Érdemes-e január végén újévi fogadalmakkal törődni? Azt gondolom, igen. Egyrészt talán még maradt a lendületből, másrészt viszont eltelt egy kis idő, és meg lehet nézni, hogyan haladunk a végrehajtással. Amennyiben lendület is maradt és a haladás nem bizonyul megfelelőnek, akkor itt az utolsó lehetőség a korrigálásra, mégpedig az alábbiak szerint.

A statisztikák szerint az újévi fogadalmak csupán 10 %-a válik valóra. Vajon mi lehet az oka? Mit tehetünk, hogy eredményesebbek legyünk? Hogyan érhetjük el azt, amit kitűzünk magunk elé? A célok elérése nem akarat kérdése. Az eredményeket a megfelelő technikák és képességek alkalmazásával, türelemmel és kitartással tudjuk legkönnyebben elérni. Íme 10 nagyszerű módszer arra, hogy az újévi fogalmaink, vagy akár az év közben kitűzött céljaink  valóra váljanak.

1. Konkrét célt tűzz ki magad elé!

Angolul SMART vagyis OKOS módszernek hívják azt, amikor olyan célokat tűzünk ki magunk elé, amelyek konkrétak, reálisak, mérhetőek és időhöz kötöttek. Tehát például ha azt tűzöd ki magad elé, hogy fogyni akarsz,

tovább a cikkhez

Azért a kérdőjel, mert gondolom, éveik számát tekintve talán ez még nem mondható el a két (majdnem 12 és ősszel 14 éves) fiúról. Mindegy is mert elsősorban nem erről a fejlődési időszakról, hanem inkább annak egyik jelenségcsoportjáról, a mind gyakoribb és erőteljesebb ellenkezésről gondolkoztam a közelmúlt eseményei kapcsán.

Arról, hogy az önálló elképzelés, akarat megjelenése és érvényesítésének erőteljesebbé válása mennyire jó vagy rossz, bizonyára értelmetlen lenne vitázni. Ez ugyanolyan, mint a globalizáció. Lehet nem szeretni sőt gyűlölni, harcolni ellene. Mivel kialakulása és léte adottság, az értelmes viselkedés a tudomásul vétel és az elfogadás. Az más kérdés, hogy törekedni kell a kedvezőtlen hatások lehetséges csökkentésére vagy elkerülésére.

(tovább…)

Amikor  az esetről olvastam arra gondoltam, hogy íme a klasszikus tévhit. Dr Máté Gábor írja le az esetet, a Test lázadása c. könyvében, amit melegen ajánlok mindenki figyelmébe.

A történet idején egy onkológus kollégája kereste fel a szerzőt, aki akkor a palliatív osztályon dolgozott, ahol a kezelés célja elsődlegesen már nem a gyógyítás, hanem a betegek szenvedésének csökkentése, a lehető legjobb életminőség biztosítása. Arra kérte, hogy beszéljen Francis-szel, a 36 éves hererákos páciensével. Furcsa módon „nem azért, mert igényelte volna a palliatív ellátást, hanem éppenséggel azért, mert nem.” A páciens, akinek megfelelő kezelés esetén még több, mint 50%-os esélye volt a gyógyulásra, visszautasított minden, egészségének helyreállítását célzó kezelést. Az onkológus azt remélte, hogy a szerző, tanácsadói tapasztalatainak birtokában segíthet a páciens jobb belátásra térítésére.

(tovább…)

Kinn már a sötét, téli délután. Benn az otthonos nappaliban, érezhetően lezárult a délután kötelező szakasza a közeledő játszás ígéretével. A nagyobbik végzett a kémiával is, ami azt jelenti, hogy miután megtanulta az ásványi szenekről szóló anyagot átbeszélgettük az egészet, majd egyhuzamban felmondta a leckét. Éppen az alacsony szekrény előtt, a földön ülve pakolta be a másnapra szükséges könyveket és füzeteket a táskájába, amikor a szobájában tanuló öccse jött le a lépcsőn, és jelenti, hogy készen van a tanulással. Az ebédlőn keresztül érkeznek is az amerikai konyha felől a papától, az engedékeny természetemnek számon kérően hangzó, ellenőrző kérdések: ez is megvan? azt is átvetted? majd a záró kijelentés: nem akarom hallani, hogy valamelyik négyest hoz haza. Merthogy majd megmutatja az ő bizonyítványát. Azzal talán lehet híreskedni, de a mama, bár nem volt rossz tanuló, kötelező példaként nem hozható fel a fiúknak. Meggyőződésem szerint egyik se számít, egyébként.

(tovább…)