Hónap: 2017 szeptember

Igazságtalan isten, igazságos természet

Tekintettel arra, hogy sokan többfélére gondolhatnak, azt kérem, hogy itt most isten alatt értsük „azon természetfeletti (személyes) lényt vagy lényeket, aki vagy akik a világot teremtették, és/vagy annak működését, történéseit, irányítják vagy ellenőrzik” (Wikipédia) továbbá olyan istenre gondoljunk, aki az emberek cselekedeteivel és végzetével törődik. Ez az isten felsőbbrendű, dönt rosszról és jóról. Ítélkezik, büntet és jutalmaz. Most hanyagoljuk el azt az egyébként nem mellékes tényezőt, hogy az emberiség története során a sokféle isten sokfélét kért, írt elő és még ezekkel kapcsolatban sem volt egyetértés, amit mondjuk az útmutatásokat közvetítő és magyarázó emberek/próféták rovására lehet írni. Ebből származik aztán, hogy Allah nevében, sőt parancsára (sokak szerint az iszlámot

(tovább…)

Chester Bennigton vs. remete

Hogyan lehet az, hogy egyes emberek olyannyira halálosan boldogtalanok, hogy lemondanak az életükről? Eldobják az életüket – mondjuk erre. Holott persze itt sajnos sokkal többről van szó. Gondoljuk csak meg, micsoda szenvedés lehet a vívódásokkal teli, odáig vezető út. Mekkora, önmagunkkal vagy a világgal szembeni gyűlölet, harag, düh kell ahhoz, hogy leküzdve az egyik, ha nem a legerősebb ösztönt az önfenntartás ösztönét kiterveljük és véghezvigyük önmagunk kinyírását. Itt van egy viszonylag új eset: Chester Bennington, a rajongott popsztár esete. A világ értetlenül áll a dolog előtt – közli a média, online/offline: újság, TV, rádió. Mindene megvolt, amire egy átlagember vágyik: pénz, világhír. Mivel azonban nem vagy átlagember régen tudod, hogy a pénz nem boldogít. Esetleg azt is el tudod képzelni, hogy ha rengeteg pénzed lenne, mit csinálnál. Ha megfelelő ideig és alaposan végig játszod ezt a gondolati játékot, elvben eljuthatsz odáig, hogy meglátod, amennyiben az összes fizikai igényedet kielégítetted, nem lesz, ami motiváljon, ami érdekeljen egyáltalán. Zsákutca? Meggyőződésem, hogy az. Ki kell tolatni, vagy megfordulni!

(tovább…)

Elviselni vagy elfogadni

Bármilyen furcsa, a következő szép fohász a valláselnyomó, materialista birodalomból a Szovjetunióból érkezett hozzánk, még az átkosban. Arkagyij Rajkin, Rigában született orosz színművész, konferanszié hozta és így hangzott: „adj Uram derűt, hogy a megváltoztathatatlan elviseljem, erőt, hogy a megváltoztathatót megváltoztassam és bölcsességet, hogy a kettő között különbséget tudjak tenni.” Kell-e mondanom, hogy az elviselésben ott a szenvedés? A belülről jövő elfogadás több annál. Az egyik Vipassana meditációs tanfolyam végén az egyik frissen végző tanítvány tőlem – mint régi tanítványtól – azt kérdezte hogy mi változott az életemben a Vipassana után. Hirtelen nem is tudtam mit válaszolni, és rövid hezitálás után azt válaszoltam neki, hogy minden. Egy év múlva, amikor újra találkoztunk azt mondta, hogy igazam volt. Azóta már konkrétabb válaszaim vannak. (tovább…)

Húzd ki magad, és mondd azt, hogy szia!

   Mit nem szabad csinálni egy gyerekkel? Mondjuk, verni semmiképpen. Valószínűleg ráordítani sem, mivel a kutatások szerint ez ugyanolyan, vagy nagyon hasonló idegrendszeri történéseket generál, mint a verés. Pszichológusok vitáznak erről, de inkább azt hiszem úgy gondolják, hogy büntetni sem nagyon, mondjuk inkább így:  érdemes. Aztán semmi olyat nem szabad csinálni, ami az önbizalmát csökkenti. Ez nagyon fontos!  Ebbe nem férnek bele az ilyen jellegű dumák, hogy „ezt se tudod”? Ha ezt mondjuk a gyereknek, akkor ettől esetleg láthatjuk magunkat jó nagy okos (közben persze, jó nagy szamár) felnőttnek. Éppenséggel támogatni, biztatni kell őket! (tovább…)

Mi köze a Buddhának az életmódhoz?

Lehet, hogy sokan már a kérdést is képtelenségnek fogják tartani. Nem az.
Persze szó nincs arról, hogy a kétkedés jogtalan lenne, hiszen a mai ember a Buddha szót ilyen profán, hétköznapi dolgokkal kapcsolatban láthatja (esetleg ismeri meg), mint hotel, étterem sőt (Buddha) bár zene. Feltehetően azt se sokan tudják, hogy a Buddha se kövér se kopasz nem volt. A sok százezer, ilyen szobor nem őt ábrázolja, hanem egy 10. századbeli, Csi Ce nevű, később Pu Taj néven ismertté vált szerzetest, akit egyébként akkoriban a Buddha reinkarnációjának is tartottak. Alakja a gazdagsággal, a boldogsággal, az élettel való megelégedettséggel fonódott össze, és a szobra a buddhista szentélyek bejárataihoz került. Innen a félreértés. Az alábbiakból viszont kiderül, hogy ez milyen messze van az „eredeti” Buddha életétől és tanításától. (tovább…)